A Holdra Szállás

A holdraszállás eltitkolt fejezetei

   |Szovjetunió, Bajkonur 1969.július.13.|
Egy Proton rakéta emelkedik a levegőbe, majd alig fél óra múlva az űrszonda már Föld körüli pályán áll. Célja: az amerikai űrprogram szabotálása holdszonda segítségével. Az űrszonda feladata ugyanaz, mint az űrhajósoknak, csakhogy az nem él.

   |Amerika, Huston 1969.július.14.|
„Indítás, T - 28:00:00!" - Hangzott a kritikus mondat James szájából. Az űrközpontban őrült készülődés és síri csend volt. Csak a számítógépek billentyűzetének őrült kattogásai hallatszottak. Érezhető volt a feszültség, még a tévé képernyőkön keresztül is. A visszaszámlálás folyt...

   |Hold 1969.július.17.|
A LUNA - 15 Hold körüli pályára áll.

   |1969.július.20.|
A SATURN - 5 rakéta eléri a Holdat a 3 űrhajóssal. Hold körüli pályára álltak. Buzz a műszereket figyeli mikor valami szemet szúrt. A sugárzási értékek hirtelen a felére zuhantak. A 3 űrhajós értetlenül állt az eset előtt. Jelentettek Hustonnak, csakhogy ott sem tudtak választ adni az esetre. A misszió folytatódott. A három űrhajós „földet" ért. Neil Armstrong kitűzte az amerikai zászlót, miután kiszállt az leszállóegységből, elhíresült mondatát mondva. Ezután következett a holdséta. Csakhogy, amit itt találtak az egyszerre volt meglepő és vérfagyasztó.
Eközben, Hustonban tudósok hada kereste a választ a hihetetlen jelenségre melyet korábban Buzz Aldrin holdkomppilóta jelentett. Csak úgy röpködtek a különböző találgatások:
- Talán a hold vulkanikusan aktív és még sincs kihűlve a magja? - Talán egy igen erős mágneses mezővel bíró aszteroida haladt el a közelükben emiatt nem vették észre? - Talán megtalálták az Univerzum első gravitációs anomáliáját?
Amint a tudósok vitatkoztak, egy remegő, elfolytott hang szólt a rádióba: „Ezt nem fogják elhinni. Hiszen, ez lehetetlen! Hogy nem vették észre ezt eddig, hiszen ugyanazon a rádiófrekvencián kéne akkor sugároznia, mint nekünk, nem?" Majd a rádióadás megszakadt. Mindenki értetlenül állt az imént elhangzottak előtt. A teremben, most már csak a néma csend, és az idegőrlő feszültség volt az állandó tényező.
Neil Armstrong megkezdte a megközelítést: „Körülbelül 300 méter...még 250...200...150...100...50...40 méter. Már csak 30 méter...ez hihetetlen, mint az eredeti, már ha nem ez az eredeti. 15 méter srácok, és a hasonlóság szinte vérfagyasztó. 10 méte... Öhhhm, nem az nem lehet! Collins ott vagy még?"
„Igen Neil, miért?"
„De, az lehetetlen!!!"
„Mégis hogyan lenne lehetetlen?!"
„Úgy, hogy itt fekszel előttem, betört űrruhában, halálra fagyva. Csak aszott holttest és a névtábládat látom, ez hogy lehet?!?!"

To be continued...