Don't

egy; ketten voltak

Az éjszaka nyugtalan volt aznap este. Az idő éjféltájt járhatott. Rendőrök halk szóváltásai töltötték meg a csendes kis utca végén álló ház területét.

A bejelentés szerint egy fiatal lány öngyilkos lett, amit az elhagyatott Greystone házban követett el.
Sok hiedelem, pletyka, történet -vagy nevezd, ahogy akarod- keringett a városban erről a házról, de talán még magáról a városról is. Az emberek általában csak átutazóban tartózkodnak itt, senki sem mer tovább maradni egy napnál. Félnek, ha maradnak, akkor megőrülnek. Lehet igazuk van...

A halottkém jelentése szerint, a test nem volt ott több, mint tizenkét órája. Azt is megállapította, hogy a lány nem a magának okozott sérüléseibe halt bele, hanem sokkot kapott és leállt a szíve. De ez mind csak feltételezés. Semmi sem biztos.

Időközben a sheriff is megérkezett, aki azonnal az első számú szemtanúval szeretett volna pár szót váltani. Aki nem más volt, mint Angelina Parker. A város "boszorkánya", "dilinyósa", "banshee"-je. Az egész város ismerte és rettegte, csak azért mert kicsit más volt, mint az átlag ember; okosabb.

- Kisasszony? - szólította meg bizonytalanul a fiatal nőt, aki a mentő autónak támaszkodott. Felsőtestét egy krémszínű kardigán védte a hideg őszi széltől, egy lenge fehér nadrág lógott a csipőjén és egy fehér mamusz melegítette meztelen lábait. - Styles sheriff vagyok és szeretnék feltenni önnek néhány kérdést.

- Nem én voltam, - még csak rá sem nézett a rendőrre, szemei továbbra is a házat figyelték, mert ha egy másodpercre elnézne, akkor valami biztos megváltozna. Bármi megtörténhet.

- Először is, - kezdte újra a sheriff, de most egy kicsit ingerűltebben. - Soha nem mondtam, vagy feltételeztem, hogy ön tette ezt. - emelte ki az utolsó szót, mutatóujjával a ház felé bökött. - Másodszor pedig szeretném megtudni a nevét. - mondta homlok ráncolva, a fáradság tisztán kivehető volt az arcán és a hangjában is egyaránt. Elővette a kis noteszét és a tollát, ami eddig a zsebében lapult, majd várta a nőt, hogy válaszoljon.

- Feltételezem, hogy tudja, - mondta halkan, és rekedten. - Mindenki tudja, - hangja szomorkás volt, mikor kimondta ezt a két szót. Gyorsan rápillantott a várakozó férfira, majd szemeit visszavezette a házra. Sóhajtott. - Angelina Parker.

A nő mondandójának első felét figyelmen kívül hagyta. Hümmögött és bólintott, ahogy a tinta ott hagyta nyomait a papíron. - Mi történt?

Angelina tudta, ha elmondja mi történt, akkor még ennél is hülyébbnek fogják nézni, ami ellen már nem tehet. Sajnos. Nincs veszteni valóm - gondolta magában. - Éppen lefekvéshez készültem, -akkor lehetett olyan este kilenc óra- mikor mozgást láttam a Greystone ház ablakából. Nagyon megijedtem, de a kíváncsiságom erősebb volt, így kimentem az udvarra, megnézni mi történt. - Itt elkapta a rosszullét, mikor felidézte a történteket. Remegő hangon folytatta, - Akkor vettem észre, hogy a ház bejáratánál levő láncok el vannak vágva, és az ajtó tárva-nyitva volt. - Remegve fújta ki a levegőt, majd kócos hajába túrt, megnyugvás képpen. - Azután láttam csak, hogy a ház emeleti ablakából két árnyék vetődik az udvaromra. Volt náluk zseblámpa és-

Nem tudta befejezni, mert a sheriff közbe vágott. - Kettő árnyékot látott? Biztos benne? - nézett a fiatal nőre hitetlenkedve. - A lány öngyilkos lett. Tudja, az nem két emberes munka.

Angelina elmosolyodott, majd felnevetett, de nem azért mert viccesnek találta a helyzetet; meglepődött. - Persze, hogy tudom! De maga, - mutatott az előtte áldogáló férfire - azt kérdezte, hogy mi történt? Én elmondtam, amit láttam! Ne kezdje maga is, hogy csak kitalálom! Láttam, amit lattam! - már-már kiabálta, csak épp annyira, hogy ne keltsen feltűnést. Fel volt háborodva, mert akárhányszor segíteni próbált nem hittek neki: bolondnak nézték.