Molekulák egyesülése

Vízmolekulák

Írsz, folyamatosan. Olyan, mintha akarnál tőlem valamit. Megkérdezed, hogy van -e kedvem másodjára is találkozni. Libabőrös leszek, kiráz a hideg, izzadok. Forró nyár szűrődik be az ablakon. Nem tudok elaludni. Gondolatok ezrei cikáznak fejemben, a pillanatok ezerféle lehetséges átélése. Nem, ezektől is jobb lesz. Forgolódok, képzelődök, mindent megtervezek, csak elaludni nem tudok. Reggel lesz, egy új nap, egy olyan nap, amit tegnap este már szászsor és még többször is átéltem. Izgulok, készülődök, izgulok. Egy falat sem megy le a torkomon. Parfüm és még egy kis parfüm a halántékomra. Nem, még nem indulok. Nem, még most sem, nem akarok várni. Mert várni a legrosszabb. Oké, most. Szia ház, szia szobám, engem már így nem fogtok látni többet, most jegyezzétek meg, hogy milyen vagyok, más ember leszek. Kihúzott mellkas, biztos léptek, remegő izmok, remegő belső, mindjárt kidobom a taccsot. És meglátom, és a szívem a torkomban dobog. Gyerünk, folyamatosan néz, magabiztosan kell megtenni még azt a pár lépést. Puszi, puszi, milyen jó téged látni. Ugye nem koszos ez a pad? Milyen szép és nyugodt az előttünk fekvő tó. Ő legalább nyugodt, és fekszik a nélküle létezni nem tudó vízmolekulákkal. Feküdni akarok én is a vízmolekulámmal, bámuljanak minket is valakik ilyen csillogó szemekkel, mint ahogy mi tesszük. Mi. Kéz a kézben. Igen, jéghideg a kezem. Forró érintés, amely a csontomig hatol. Pillangók, ó ez szebb érzés, mint ahogy tegnap este elképzeltem. Nem erre mondják, hogy még az álmoktól is felemelőbb? Csak erre mondhatják. Ilyenkor szoktunk felriadni és siratni, hogy vége. Nem, ez nem álom, ez a valóság. Itt ülünk egymás mellett, és beszélgetünk, és nevetünk, és fogjuk egymást kezét, és a mögöttünk haladó embereket kizárjuk, csak mi létezünk. A saját, varázslatos, adrenalinnal túlfűtött világunkban. Hogy az öledbe ülök-e? Hogy kérdezhetsz ilyet? Csak hogy álljak fel, hogy ne lásd, mennyire remeg a lábam? Megoldottam. Ott ülök a jobb lábadon, átrakom jéghideg kezemet a válladon, egészen a halántékodig. A kedvenc részem. Bocsi, szándékosan simogattam meg, elnézést kérek, hogy én miattam rázott ki a hideg. Hátam közepén csiklandozó, férfi ujjpercek végigfutkosása az én testemet is libabőrre kényszeríti. Titkolni nem tudjuk egymástól. Vagy nem is akarjuk? Röhögünk, hiszen fülledt nyár van, minket meg a hideg ráz. Fura. Hülye dolgokról beszélgetünk, semmi értelme. Érj hozzám, még egyszer! Nem kell sokáig várnom. Azonnal elhallgatok, borzongás fut át rajtam. Mily csodálatos érzés. Fészkelődik. Talán nem kényelmes? Jobban magához húz, érzem. Közelebb vagyok hozzád, mint bármikor is voltam. Akarom. Akarom a további érintéseidet, az illatod. Minden porcikád. Ne haragudj, hogy nem figyelek rád. Muszáj egy csókót adnom a nyakadra. Az a puhaság, és az az illat. Nem bírom. Ő sem. Két keze közé veszi a fejemet és a sajátjához húzza. 1 cm, ennyi van közöttünk. Szemét a szemembe mereszti, majd a számra, majd ismét a szemembe. Forog körülöttem a világ, ő az egyetlen biztos pontom. Nem tudom levenni a szemem a szeméről és szájáról, érzem leheletét. Nem, még nem. Elengedi a fejemet és távolodunk egymástól. A szikra ott van, de még nem lobbantjuk be a tüzet. Nem bánom. Volt ebben valami különös. Felpezsdített. Ülünk némán, a vízmolekulák szoros egymásbafonódását nézzük. A csend, a legszebb volt. Fejünkben lágy és szenvedélyes zene. A vágyakozás zenéje. Végük megtöröm, zagyvaságokat beszélek. Nevet. Ugye nem mondtam nagy hülyeséget? Túl sokat nézek a szájára. Beszippantom az illatát. Mélyen a szemébe nézek. Beszélek. Mosolyog, de agya teljesen máshol jár, nekem is. Majd hirtelen ismét keze közé veszi a bugyutaságokkal teli fejemet, a magáéhoz húzza, forró lehelete csiklandozza szám. Jól eső bizsergés árasztja el testem. A hidegrázással még mindig küzdök, de már nem akarom titkolni. Jobb kezével beletúr a hajamban, elfordítja fejét és lágyan, duzzadó, forró ajkunk egymáshoz ér, amely begyújtja a tüzet. Nem, nem akarom, hogy vége legyen. A kezem külön életet él, a hátán lévő póló alá nyúlok és belekarmolok a testébe. Nem tudom mi történik, hol vagyunk, de finom. És most már melegem van, és nem akarom abbahagyni. Remélem nem fáj a karmolásom. Két vízmolekula egyesült. Kifulladva, vágytól éhesen távolodik a fejünk egymástól, de szemünk összeér. Ez minden álomnál szebb. 

(Kérlek kommentben írjátok meg, hogy érdemes-e ilyen szösszenetekkel foglalkoznom?)