A pince kincsei

A pince kincsei

Egy meleg nyári délutánon sétáltunk a város csendesebb utcáin hazafele anyával, s közben arról beszélgettünk, hogy vajon jövőre ki kapja azt a megtisztelő feladatot az iskolában, hogy az osztályfőnökünk legyen 4 évig. Csak tippelgetni tudtunk, biztos forrás nem állt rendelkezésünkre. Annál inkább egy bizonyítvány, amelyet az imént vettem át. Tulajdonképpen én erre az eredményre számítottam, anya volt egy kicsit meglepődve, amikor nem mondták a nevemet sem a kitűnők, sem a jelesek között.
- Matekból te is tudtad, hogy folyton négyes érdemjegyet kapok. Az természetes volt, hogy évvégén is ez kerül a bizonyítványomba. Természetismeretből sajnos azok a hülye, növényfelismerős órák húzták le a jegyemet. Bocsi, hogy nem tudom megkülönböztetni az egyik zöld növényt a másik zöld növénytől –mondtam kicsit kifakadva magamból.
Anya rám se nézett, úgy tette egyik lába után a másikat.
- Tudom, hogy magyarázatot vársz, a harmadik jó eredmény miatt is –próbálkoztam szóra bírni anyukámat, hogy legalább tudjam, mire gondol most. Nem sikerült. Csak egy amolyan, mondjad, ha már elkezdted pillantást vetett rám.
- Utolsó előtti alkalomra elfelejtettem felszerelést vinni technika órára. Ecsetkészlet és tempera nélkül elég nehéz festeni –védtem meg magam.
Azonnal hozzátettem persze, hogy szerintem ez nem olyan rossz teljesítmény, így is átlagon felül teljesítettem. Természetesen megfogadtam, hogy jövőre, felsőbb évfolyamba lépve sokkal jobban fogok tanulni.
Kezdtem azt érezni, hogy a falnak beszélek, mert nem kaptam választ a beszámolómra. Aztán hirtelen megpillantottam egy fagyizót a túlsó oldalon. Mondanom sem kell, hogy azonnal bociszemekkel fordultam anyához. Ő pedig végre félmosolyra húzta a száját és csak ennyit mondott:
- Bezzeg az én időmben.
Nem értettem, hogy ezzel, mit akar mondani, de akkor már nem is nagyon érdekelt, hiszen megláttam, hogy a kínálat között szerepel a sárgabarack íz is.
Még aznap átmentünk a keresztszüleimhez megmutatni nekik ezt a csodálatos bizonyítványt. Mintha csalódottságot láttam volna az ő arcukon is. Pedig én tényleg jónak éreztem ezt az eredményt. Sajnos nekik is el kellett magyaráznom, hogy miért nem lettem kitűnő.
A beszámoló végén keresztanyám és anyukám egymásra néztek és megint elhangzott ez a bűvös, én általam meg nem értett mondat:
- Bezzeg a mi időnkben –mondták egyszerre.
Egy hét múlva anyukám azt az utasítást adta, hogy most már ráérek, takarítsam ki a szobám. Mindent szedjek össze, amire már nincs szükségem, minden lomot gyűjtsek egy dobozba, majd levisszük a pincébe, ahol a többi felesleges dolog van. Jó gyerek révén természetesen hamar összekapkodtam, amit már régóta nem használtam. Mivel anyukám épp akkor nem ért rá, így csak kinyitotta nekem a pinceajtót és mondta, hogy vigyem le én, tegyem le valahova, majd ő elrendezi. Természetesen eleget tettem anyukém kérésének és lecipeltem a dobozkát.
- Ó, hogy mennyire szerettem ezt a játékot –csúszott ki a számon, amikor megpillantottam egy másik dobozban a régi játékaimat. Szerencsére nem csak egy doboz volt, így belekukkantottam mindbe és örömmel tapasztaltam, hogy ezeket a játékokat korábban nem a kukába tette anyukám. Az utolsó dobozt eléggé nehezen nyitottam ki, s csalódottan tapasztaltam, hogy a játékaim helyett papírok és iratok vannak benne. Na meg egy bizonyítvány, mégpedig anyukám nevével. Gondoltam megnézem, hogy ő hogyan teljesített negyedikes korában. Azt hiszem nem kellett volna. Meglepődötten zártam be a füzetecskét, amikor anyukám szólt, hogy hol vagyok már ilyen sokáig.
- Megyek azonnal –kiabáltam fel.
Két hét múlva távoli rokonok érkeztek hozzánk, tulajdonképpen azt sem tudom, hogy kik voltak ők. Szüleim szerint 2 éves koromban találkoztam velük utoljára. Nekem nem rémlik. A szokásos szöveg nem maradhatott el, hogy mennyire nagy vagyok már, milyen sokat nőttem és hogy már lassan félhetnek a szüleim, hogy hozom az első udvarlókat. Biztosítottam mindenkit arról, hogy ez egyhamar nem fog bekövetkezni. Végül az év végi bizonyítványom eredménye is szóba került. Egy pillanat alatt felpattantam:
- Hozom és megmutatom. Ha kell, akkor magyarázatot is adok hozzá –udvariaskodtam.
Anyukám rám szólt, hogy nem kellene annyira büszkének lenni rá. A rokonok megállapították, hogy szép, de lehetne egy picit jobb is, majd próbáljak javítani a következő tanévben.
- Igazad van Ágikám, bezzeg a mi időnkben –nevetett fel anya, s megborzolta a hajam.
Ekkor egy kicsit ideges lettem:
- Ezzel azt akarod mondani, hogy bezzeg a te idődben olyan sokat kellett tanulni, hogy csak kettessel tudtál matekból átmenni, vagy arra gondolsz, hogy az augusztusi pótvizsgán kellett irodalomból teljesítened, hogy az sikeres legyen? De azt is elmondhatnád, hogy merre voltál abban a 10 igazolatlan órában –hadartam gyorsan.