Időnyerő

3. Rész

A szobatársaim már réges rég aludtak amikor felértem, így csak átöltöztem és befeküdtem az ágyamba, azonban nem jött álom a szememre. Folyton a mai eseményekre gondoltam.

Egy napot töltöttél ebben az időben és máris bajba keveredsz! Alice, az a feladatod, hogy megmentsd a többieket! Koncentrálj!

Megpróbáltam megtervezni a holnapi napomat, azonban nem ment valami fényesen. A gondolataim mindig egy bizonyos vörös hajú fiú felé kószáltak el. Nem, nem George felé. Ugyan őt is látni szerettem volna, de Fred elég mély benyomást hagyott maga után. Ugyan, ha lebuktunk volna nem kevés pontot veszít a Griffendél, mégis nagyon élveztem ezt a vele töltött néhány órát.
Akaratlanul is elmosolyodtam ahogy felrémlett előttem Fred vigyorgó arca amikor a konyhában bújkáltunk.
Érdekes kalandnak nézek elébe.
Ezzel a gondolattal hajtottam álomra a fejem.

--Másnap reggel--

Itt a Roxfortban nem tudom mi a szokás ébresztés terén, de biztos vagyok benne, hogy nem az amit a szobatársaim csináltak. Ugyanis arra kellett kelnem, hogy három párna landolt az arcomon.

-Mi a..... - ültem fel az ágyamon meglepetten. A szobatársaim az ágyam előtt állva néztek rám.
-Ne haragudj! Csak nem tudtuk hogyan keltsünk fel, viszont lassan ideje reggelizni menni. - szólalt meg az egyik. Egyenes szőke haja volt amit egy piros hajpánttal dobott fel, azonban jégkék szeme teljesen elütött a Griffendél bordó színeitől.
-Semmi baj! Ti ne haragudjatok, hogy így reagáltam, csak eddig nem igazán kellett korán kelnem.
-Ugyan, semmi baj! A nevem Eve. Harmadéves. -mutatkozott be a szőke.
-Én meg Ginny vagyok! Negyedéves.- Ginnyt nagyon is jól ismertem, hisz ő Harry felesége. Emlékszem, mindig elmesélte mennyire oda-vissza volt a kis túlélőért már az első perctől kezdve.
-Az én nevem Alice, és hatodéves vagyok. Örülök, hogy megismerkedtünk. - mosolyogtam rájuk, mire ők visszamosolyogtak rám.

-Én viszont most megyek, várnak a barátaim. Este találkozunk! - köszönt el Eve, majd a könyveit felkapva kiszaladt az ajtón.
-Kedves lány, bár kicsit szeleburdi.-nevetett fel Ginny.
-Meghiszem azt. - nevettem fel én is, majd kikeltem az ágyból.
-Egyépkééénk, tegnap későn értél be a szobába. Mi ennek az oka? - mosolygott Ginny.
-Eltévedtem. - válaszoltam szűkszavúan. Mit szólna, ha megtudná, hogy már az első napomom a bátyjával lófráltam?
-És ki segített visszatalálni? - húzogatta a szemöldökét. Erre csak elnevettem magam.
-Fred Weasley, aki ha jól sejtem a bátyád. - játszottam el az ártatlan, tudatlan lányt. Ginny arcára kiült a meglepettség, de ezt rögtön felváltotta egy kaján vigyor.
-Na és, hogy tetszett az idióta bátyám? Ugye nem próbált meg belerángatni valamilyen csínybe? - kérdezte nevetve a vörös hajú boszorkány.
-Aranyos volt. Belógtunk a konyhába. Piton majdnem el is kapott. - mosolyodtam el az emlék hatására.
-Huh. Ha Piton rajta kapott volna már nem lennél itt. - nevetett tovább a lány, amihez én is csatlakoztam. - Van kedved együtt menni reggelizni?
-Igen, persze! Csak felöltözöm. - mosolyogtam rá, majd elkezdtem öltözni.

Nagyon jó érzés volt felvenni a Griffendéles taláromat. Mindig arra vágytam, hogy a Roxfortba járhassak, de nekem más feladatom volt. Fel kellett készülnöm a múltbeli utazásomra. Sosem tudtam miért pont engem választottak a feladatra, de talán jobb is így. A szüleimet sosem ismerhettem, azt sem tudom mi történt velük. A jövőben csak George volt nekem, aki viszont nap mint nap szomorú volt az ikertestvére halála miatt. Ugyan egy kívülállónak úgy tűnhetett, hogy önző okból rámkényszerítették az időutazást, nem ez a helyzet! Akárhányszor megláttam George, Harry vagy Teddy szomorú arcát elfogott egy nagyon rossz érzés. Mintha éreztem volna, hogy ezen változtatnom kell.

Miután a hajamat is kifésültem mosolyogva fordultam Ginny felé.
-Mehetünk! Már farkas éhes vagyok. - indultam az ajtó felé. Ginny követett.

A folyosókon haladva egész jól elbeszélgettünk. Vele érdekesebbnek bizonyult a beszélgetés. Igaz Hermione is ért a beszédhez, de őt már jól ismertem a jövőből. Ginnyvel nem töltöttem el annyi időt, s bár George sokat mesélt róla, sok olyan dolgot tudtam meg róla, amit a Weasley iker elfelejtett velem közölni.

Amikor a Nagyteremhez értünk a Griffendél asztalánál megpillantottam a Weasley ikreket, valamint az Aranytriót. Amikor Fred meglátott hevesen integetni kezdett. Ekkor Ginny oldalba bökött.

-A bátyám vár téged. - vigyorgott rám, mire megeresztettem egy mosolyt.
-Igen, és te is jössz velem. Ahogy látom Harry is ott van. - ragadtam meg a kezét.

Rövid együtt töltött időnk alatt elárulta nekem, hogy már évek óta fülig szerelmes a Potter fiúba, de az észre sem veszi. Na ez a részlet viszont kimaradt számomra. Harry a jövőben imádja a feleségét, méghogy évekig tudomást sem vett róla? Na ez viszont hihetetlen.

-Áhh hugi! Ahogy látom megismerkedtél tegnapi cinkostársammal. - szólalt meg Fred mikor odaértünk hozzájuk. Mindenkinek köszöntünk, majd helyet foglaltunk, én Fred és George között, míg Ginny velem szemben, Hermione mellett.
-George vagyok. Halottam hírét, hogy tegnap te helyettesítettél. - mutatkozott be a vörös hajú fiú.

Wao. Tényleg ugyan úgy néz ki mint a jövőben, csak most a szemében boldogság csillog, nem pedig bánat.

-Alice vagyok. - mosolyogtam rá, majd kezetráztam vele.
-Ki ne felejtsd, hogy Piton majdnem elkapott minket. - emlékeztette testvérét Fred.
-És te még hozzászólsz a tesómhoz, miután a sápadtképű majdnem elkapott az első napodon? - nevetett fel George, mire elmosolyodtam.
-Hogyne. Ez nem akadály. Legalább nem fogok unatkozni. - nevettem fel. Az ikrek egymásra nézték, majd vissza rám, és mindketten elmosolyodtak.

George mesélte, hogy régen szinte tudták mi jár a másik fejében. Nagyon szerethették egymást, hisz Fred halála után George nem is tudott többé patrónust idézni.

Miután megreggeliztünk, elindulhattam az első órákra, szerencsére az ikrekkel karöltve. Bájitaltannal kezdtem és a tegnapi találkozó után kötve hiszem, hogy szívesen maradnék egyedül egy órán Pitonnal. A teremhez érve George maga után húzott és leültetett maga mellé, Fred pedig előttünk foglalt helyett. Sokat beszélgettünk, közben pedig a terem megtelt Griffendéles és Mardekáros diákokkal, majd elkezdődött az óra.

Személy szerint kedvelem Piton professzort így, hogy tudom melyik oldalon áll. A tegnap este fényében azonban kicsit zavart, hogy egész órán akárhányszor rápillantottam olyan tekintettel nézett rám amitől a szőr is felállt a hátamon.

Az óra végeztével élményekkel gazdagodva, ám tizenöt pont levonással léptünk ki a teremből. Harrynek igaza volt, Piton nagyon szigorú, főleg a Griffendélesekkel.

A folyosón sétálva az ikrekkel belebotlottunk Ginnybe, aki csatlakozott hozzánk a terem felé menet. Mint kiderült neki pont a szomszédban lesz órája.

-Milyen volt a legelső óra a Roxfortban? - kérdezte mosolyogva Ginny.
-Pazar. Piton levont öt pontot tőlem, csak azért, mert nem tudtam a választ. - szomorodtal el.
-Ugyan. Ha nem veszítettél volna pontot már az első órán.... - kezdte George, majd Fred folytatta a mondatot.
-Akkor már nem állnánk szóba veled. - nevetett fel.
-Lehet, hogy ti bajkeverők vagytok, de Alice még lehet normális. - szólt közbe Ginny, s szúrós szemmel nézett a bátyjaira.
-A normális uncsi. - védtem az ikreket.
-Teljesen.... - kezdte Fred, s jobb oldalról átkarolt.
-Egyetértünk veled, Alice. - csatlakozott George, aki ball oldalról tette ugyanezt.

Boldognak éreztem magam, hogy vannak barátaim, s sikerült beilleszkednem ebbe az időbe, ám mégis aggódtam. Még nem tudtam kiötölni, hogyan fogom rávenni Harryt, hogy magával vigyen amikor Sirius megmentésére siet. Nem lazulhatok el, fontos küldetésem van. Meg kell mentenem az ártatlanul elhunytakat. Rengetegen fognak így is meghalni, ha őket nem menthetem meg, legalább a fő célomat teljesítem: boldoggá fogom tenni Georgeot, a férfit aki saját lányaként nevelt fel és megmentem azokat akiket szeretett, ha belepusztulok is.