-Ju! Azonnal gyere le! Most!!
Bekötöttem fekete Converse cipőm fehér fűzőjét. Az egyetlen hely ahol megtűrtem más színt is a feketén kívül. De csak azért mert a full fekete cipő hülyén néz ki. Elbíbelődtem a fűzővel, majd komótosan felálltam és a falra fúrt tükrömbe szemügyre vettem magam.
Korábban említett fekete tornacipő, fekete, térdénél szaggatott farmer, fekete trikó és a kedvenc fekete bőrdzsekim.
Meggyőző.
Próbaképp végignyaltam az alsó ajkamon, majd jellegzetes streetboy mozdulattal rövid fekete hajamba túrtam, amitől kócos lett de szerintem szexi. Jobb oldalt felnyírva hordom már kiskorom óta hogy nagyobb hatása legyen a másik oldalról átlógó hajtincseknek, amik persze rendszeresen a szemembe lógnak amit aztán lehet igazgatni.
Egy alfahím vagy Ju.
Leszámítva a cicásan kihúzott szemed - szólal meg a belső énem, akinek mindig el kell rontania mindent.
Ez a két mondat minden nap elhagyja a számat a tükör előtt állva hétéves korom óta, amikor apám a szemem láttára égette el a pónis rajzaimat, és közölte hogy én ennél erősebb vagyok. Ehhez tartom is magam, leszámítva a cicaszemeim, mert ahhoz ragaszkodom.
De erős is voltam. Mindent megtettem hogy megfeleljek apámnak, aki mellesleg Észak-amerika egy kisebb maffiavezére.
Tudjátok hogy megy ez errefele.. Kiesnek a gyengék és maradnak az erősek. Ez volt az első amit megtanultam apám kiképzésén, hogy erős legyek.
Apám sose titkolta csalódottságát amiért lánynak születtem, holott neki fiú örökösre van szüksége. Rendszeresen fel is emlegette akárhányszor elbuktam.
- Olyan vagy mint egy gyenge nő..
A legsúlyosabb szavak apám szájából. Egyébiránt nem esett különösebben nehezemre fiúkhoz méltón viselkedni, hisz amióta az eszemet tudom itt élek a maffia legtitkoltabb "bázisán", a padláson, nagyjából húsz kigyúrt vadállattal, a kemény maggal akit apám az elit rétegnek nevez.
"Az életemet is rájuk bízná." Természetesen a saját életét senkire se bízná ő ahhoz túl fontos, így szokta mondani.
Anyámról semmit nem tudok, apám pedig nem mesél róla. Kéredezni pedig tilos. Más nő pedig rajtam kívül még sose járt a Bázison, így csupán a kemény férfi példát volt alkalmam követni. Van egy olyan érzésem hogy nem véletlenül.
Elengedtem magam és hátra huppantam a magasított franciaágyamra és a fölötte levő tető ablakon át megállapítottam hogy esik.
Két tenyerem a fejem fölé emelve végignéztem eres kézfejeimen. Bal középső ujjamon egy ezüst gyűrű. Apró falevelek vannak belevésve körbe. A legdrágább kincsem. A kezeimet nézve rájövök hogy nincs rajtam a kesztűm, így felállok és kikotrom az egyik fiókból.
- Egy alfahím vagy Ju..
Mondom ki mégegyszer hangosan.
- Ju! Ha mégegyszer szólnom kell felmegyek!!
A felsőbbrendűek büszkeségével mosolyogva lassan felhúztam a kesztyűt a kezemre. Hiszen úgyse jöhet fel. A Szabályzatban az áll, hogy a szervezet egyetlen tagja se érinthet meg engedély nélkül, nem közeledhet hozzám szexuálisan és nem jöhet fel a padlásomra.
Ez az egyetlen szabály amit szeretek..
- Diossi Juliett Anderson!! MOST!!
Elhúztam a szám. Utálom a teljes nevem. Emlékeztet rá hogy nem az vagyok akinek lennem kéne, csak egy nő...
Nagy sóhajjal kiléptem az ajtón és kényelmesen lesétáltam a lépcsőn.
Lent az egyik tanárom várt csípőretett kézzel.
- A héten harmadszor késik Kisasszony!
Apámtól örökölt éjfekete szemeim az előttem álló tekintetébe fúrtam a magamban csak "gyilkos hétmásodperc" -es nézésemmel, és ahogy elléptem mellette vállammal kicsit meglöktem, és vissza se nézve mély, az évek alatt démonira fejlesztett hangszinnel válaszoltam.
- Ha mégegyszer így nevez megölöm.
