6:00
Álmosan tapogatóztam a visító ébresztő után hogy kikapcsoljam. Nagy nehezen felkeltem az ágyból és kómásan a fürdőbe slattyogtam hogy megmossam az arcom és a fogam. Amíg lefő a kávém felöltözök és kisminkelem magam. A szüleim már nincsenek itthon, korán keltek hogy beérjenek az irodába ahol könyvelőként dolgoznak mind a ketten.
Egy órával később már a melóhelyem fele battyogok, kezembe a finom kávémmal. Pár utcával lejjebb dolgozok, a helyi orvosi rendelőbe vagyok recepciós. Sokan furcsálják ezt a munkát, illetve azt hogy 18 évesen még a szüleimmel lakok és sokan meg is szólják. Sajnos sose voltam elég jó tanuló ajhoz hogy orvos legyek, de mindig is ilyen környezetben képzeltem el a munkám és nagyon szeretek itt dolgozni. A rendelő fél nyolckor nyit, negyedkor már minden készen állt a betegek fogadására.
Kinyitottam az ajtókat, és bár van rendszeres takarító, saját érdekemben is végig törölgettem gyorsan a székeket és kilincseket, elhúztam a függönyöket, és bekapcsoltam a betegeink nyugtatására szolgáló klasszikus zenét.
Épp csak végeztem amikor megérkezett a főorvos.
- Szép jó reggelt Doktorúr! - köszönök neki mosolyogva miközbe helyet foglalok a kényelmes székembe a pult mögött és belekortyolok a kávémba.
- Magának is July. Látom ma is jó kedve van.
A Doktorúr mindig is komor, vagy talán csak túl komoly, megfontolt ember volt. De rá is jó hatással voltam az elmondása szerint, akárcsak a betegekre, az örök vidám természetem mindnenkinek jót tesz.
Mindig boldogsággal tölt el ha ezt mondja, ahogy az is hogy most már ő is elmosolyodik ha reggel meglát. Tényleg lehet valami abban a pozitív kisugárzás dologban.
Még kiraktam egy tálka savanyú cukorkát a pultra, amikor megszólalt a telefon. Rögtön felkaptam és vidámam beleszóltam.
- Harmadik kerületi ügyeletes rendelő! Miben segíthetek? Áh maga az Adams asszony. Magának is jó reggelt. Igen félkor. Nem nem probléma, bejöhet előbb attól még hogy negyvenötkor van az időpontja. Nem dehogy. Hogy? Az ajtóban? Nem, bele nyílik. Nem, nem. Na várjon rögtön beengedem.
A nap hamar elrepült, mint mindig. Zárás után kicsit rendett tettem, a váróban megígazítottam a székeket, a függönyöket behúztam.
- Szép estét Dokturúr! - kiáltottam az öregúr után aki ép kiosont az ajtón.
Igen, osont. Gondolom előlem menekült. Hát ez nem jött össze.
- Magának is kisasszony - köszönt vissza.
Vidáman utána integettem, majd miután az ajtókat kulcsra zártam, elindultam haza. Mielőtt beforfulhattam volna az utcánkba, anya hírt egy sms hogy nincs otthon tej meg sajt, és hozzak az ABC-ből, így arra fele vettem az irányt.
A boltba érve össze futottam egy régi osztálytársammal, akivel jól elbeszélgettük az időt. Aztán persze a pénztáros néninek is be kellett számolnom mindenről amióta nem látott. Ami talán két napja volt de szívesen beszélgetek vele, hisz kicsi korom óta ismerem.
Sötét lett mire kiértem a boltból. Sose szerettem sötétbe járkálni. Felkapcsoltam a telefonom zseblámpáját, és strucc politikával, hogy ne halljak ág reccsenéseket az út széli bokrokból, se lopakodó lépteket a hátam mögött, bedugtam a fülembe a fülhallgatót és maxhangerőn böltetni keztem az egyik kedvenc rock bandám számát. Életem legnagyobb hibája volt...
Ahogy be akartam fordulni az utcánkba, egy fényszóró nélküli fekete furgon termett előttem a semmiből, aztán már csak annyit éreztem hogy hátulról valaki nagyot taszít rajtam és előre esek egyenesen a kocsiba, ahol lefejelhettem valamit, mert a következő pillanatban elvesztettem az eszméletem.
