6.rész

149 7 1
                                    

Szavai hallatán lefagytam. Szerelem. Egyszer már kimondtuk de így hogy most hallom teljesen összezavarodtam. Lehet hogy túl korán mondtuk ki.
Este a megbeszéltek szerint átmentem Taehoz. Nagyon ideges lettem mivel teljesen összezavarodtam kettőnket illetően.
Mikor beértem rögtön két kar ölelt magához. Mikor felnéztem láttam Taehyung kissé piros mégis elbűvölő arcát. - Azt hittem már nem is jössz. Nagyon aggódtam. - mondta mire egy értetlen fejet vágtam. - Mégis miért? Csak Hobival beszéltem. - Lesütötte szemét majd válaszolt. - Hát csak hiányoztál ennyi. - Majd már mentünk is szobájába. Beérve Tae lefeküdt ágyára majd kezével intett így én meg mellé feküdtem. Kissé feszült voltam hogy mégis mi van velünk. Szorosan ölelt magához. Mikor engedett szorításán hajamba puszilt. - Szeretlek. - Én ezt azonban nem tudtam viszonozni. Hirtelen feszült lettem emiatt így kikelve karjaiból felé fordultam. Nagy levegőt véve szemébe néztem. - Elkell mondanom valami fontosat. - Kezdtem. Tae kissé aggódva felület majd szembe fordult velem. - Egy ideje gondolkodom valamin. - Min? - kérdezte. - Ami a kapcsolatunkat illeti elbizonytalanodtam. Mármint lehet hogy ez az egész túl korai volt. - Mármint mi? - Már aggódó szemmel nézett enegm. - Én nem érzem hogy ki tudom még most mondani amit te. - Elgondolkodott majd szóra nyitotta száját. - Megértem én nem szeretném eröltetni, amikor úgy érzed, szólj. - Én egy hálás pillantás után karjaiba ugrottam, amit szívesen fogadott.
Megbeszéltük hogy amíg nem érzem úgy addig is barátok maradunk csak nem esünk túlzásokba.
~1 hónap múlva~
Éppen Taenál vagyok mivel úgy beszéltük meg hogy nálla alszok és nézünk valami filmet. Mint barátok. Igen.... Úgy érzem már kitudom mondani. Persze ezt még nem mondtam neki.
Már van kaja, innivaló csak Tae hiányzik. Gondoltam elmegyek a nappaliba megkerestem. Mikor már a lépcső aljánal voltam, megláttam őt. Egy piros tasak volt a kezében ami valószínüleg vér volt. Azonnal elmentem és ki ettem a kezéből ami meglepte az említette. - Jungkook.... Én.. -
-Tae miért? Miért nem szólsz ha vér kell tudod hogy adok bármikor. Furcsáltam már hogy egy ideje nem tört rád a vérszomj. - lehajtott fejjel állt előttem. - Én..... Miután azt mondtad nem tudod kimondani hogy szeretsz nem akartalak ezzel terhelni. - Mondta miközben már potyogtak könnyei. Kezemmel letöröltem majd álla alá nyúlva szemébe néztem. - Szeretlek. És soha ne gondold azt hogy teher lenne bármi. Úgy szeretlek ahogy vagy. - mondatom végén legurult egy könnycsepp amit észrevett Tae és kezével letörölte, majd egy lassú szenvedélyes csókba hívott. Ebben minden eddig felgyülemlett érzés benne volt.
Keze derekamra csúszott, majd már fenekemet markolta.Erre a tettére a csókunkba nyögtem.Kihasználva az alkalmat nyelvét átvezette számba így elmélyítve csókunkat. Fenekére csapott mire én értettem a célzást és ölébe ugrottam derekát átöleltem lábammal. Velem együtt indult fel a szobába.
Mikor felértünk óvatosan lejtett az ágyra és fölém magasodott. Egy rövid csók után áttért nyakamra. Ott él lepte apró puszikkal egész nyakam, néhol meg is szívta. Láttam szemeim hogy éhes hisz nem itta meg a tasak vért így kicsit eltávolodva szemébe néztem. - Szívem igyál ne fogd vissza magad. - Elködösült tekintettel pillantott rám. Majd egy nagyot nyelt. - Biztos?-Én csak egy mosoly kíséretében húztam magamhoz közelebb. Értette így hát rögtön belémmélyesztette fogait. Régen éreztem ezt így egy kissebb fájdalmas nyögés hagyta el számat. Tae hátát szorítva tűrtem a kellemetlen érzést ami pillanatokon belül lett egyre jobb. Miután elvált nyakára adott egy puszit. - Köszönöm. - Nem szóltam semmit csak egy csókot adtam neki. Ő nem állt meg ennyinél (amit nem bántam) hanem pólóm alá nyúlva simogatta testem. Minden egyes érintésére jólesően sóhajtottam. Levette pólóm majd apró csókokkal hintette be testem.Én is levettem pólóját majd fordítottam helyzetünkön így én voltam felül. Taet megleptem tettemmel aminek örültem. Nyakát csókoltam, szívtam mire ő egy morgás szerű ha gal adta tudtomra hogy jól csinálom. Megunhatta hogy én irányítok így maga alá tepert.
Már mind a ketten csak egy szál alsóban voltunk mikor Tae egy féloldalas mosoly keretében csókolta végig boxerem vonalát. Én már alig bírtam így elkezdem mocorogni. - Mit szeretnél Kookie? - Rögtön elesett mit akar. - Thudohd... Teh.. - Ha nem mondod nem tudom. - Itt már nem bírtam. - Tegyhélh magadhéhhvá Taehh.. - Miután kiszenvedtem rögtön lekapta magáról és rólam az alsót.
Már ő is nagyon kívánhatott ahogy én is őt. - keze közé fogta nemességem majd végig nyalt hosszomon. Beleremegtem tettébe. Nem szarakodott rögtön ameddig csak tudta lenyelte majd szopni kezdett.
Annyira jó érzés volt ahogyan elnyelni hosszom. Én csak nyögte m egyfolytában. Mikor éreztem hogy mindjárt elmegyek próbáltam szólni Taenak. - Mindhjáhrt.... Aaah- Értette így abbahagyta a tevékenységét majd három újját kezdte benyálazni. Na igen... ettől kissé féltem. Féltem hogy fájni fog. Szerelmem észre vette kétségbe esett arcom és végigsimított rajta. - Ne aggódj mindennél jobban vigyázni fogok rád. Ígérem. - Megnyugtatott.
Elhelyezkedett majd bejáratom ál elhelyezte egyik újját majd lassan bedugta. Nem fájt de nem is volt kellemes. Ki be mozgatta amit hamar megszoktam. Második újjá viszont már feszített. Tae ezt látva farkamra fogott és kényeztetve. Ezzel elviselhetőbbé téve az érzést. Harmadik újjánál egy fájdalmasabb nyöszörgés hagyta el számat.
Miután elég tág lettem Elhelyezkedett majd nemességét bejáratomhoz tette. - Először nem lesz kellemes de ígérem hogy utána sokkal jobb lesz. - Mondta mire én csak bólintottam. Lassan betolta farkát mire kitágultak szemeim és egy kissebb sikoly jött ki számon. - Aaah Tae ez nagyon fájhh. - Könnyem is kicsordult, amit ő lecsókolt. - Lazíts.. Utána jobb lesz. - Mondta én pedig próbáltam. Egy kis idő után már nem volt akkora a fájdalom így jeleztem neki hogy mozoghat. Lassú tempóban kezdett majd hallva kéjes nyögéseimet gyorsított tempóján így juttatva miket az élvezet felé.
Már nem volt sok hátra és ahogy észleltem neki sem. A vad tempó közben egy mélyebb lökés él eltalált egy pontot mire én egy kurvákat megszégyenítő nyögést hallgattam. - Aahh megvagy. - Tae ezek után azt a pontot ostromolta minden egyes lökésénél. Majd egyiknél egy óriási nyögés keretében elélveztem. Nem sokkal később Tae is egy férfias nyögéssel.
Kihúzódott belőlem majd mellém feküdt. Átkarolt, én meg belebújtam mellkasába. - Szeretlek. - Én is. - Ezek után mindkettőnk elnyomott az álom.

Köszönöm szépen hogy elolvastad!
Sajnálom hogy ilyen későn jöttem a résszel de cserébe hosszabb lett sokkal.
Ha tetszett vote! ❤️

𝕥 𝕙 𝕖   𝕓 𝕚 𝕥 𝕖   𝕠 𝕗   𝕗 𝕒 𝕥 𝕖Where stories live. Discover now