Tűzvirág

Gyengeség

Hirtelen ébredek föl. Érzem, hogy valami nincs rendben. Habár sose volt... Minden reggel így kelek... azóta... Hagyjuk is!

A mai szituáció viszont valamivel konkrétabb. Nem valami nincsen rendben, hanem épp valaki számomra ismeretlen ágyában fekszem, és nem, nem betörtem hozzá, mint ahogy azt remélném... Egyértelműen nem magamtól kerültem az ágyba: tiszta ruha van rajtam, vérnek nyoma sincs. Esküdni mernék, hogy a valaki meg is fürdetett. Ez beteg!

Na az biztos, hogy ezt nem csinálja meg velem senki még egyszer! Még egyszer nem... A táskám Yoonjinál van. Meg kell találnom az elmebeteg konyháját, hogy legyen eszközöm védekezni. A bakancsomban van egy pár adu, a jobban egy pillangó, a balban egy rugós, de színét se látom a bőrszíjas, piros-kék fűzős, eléggé lelakott hétmérföldesnek, szóval mást kell kitalálnom. A legjobb védekezés a támadás, ugyebár.

Elindulok felkutatni a csodás helységet, ahol a gyagyás feltételezhetőleg készíti jobbnál jobb ételkölteményeit, hogy az engem már biztosan nagyon váró konyhakések végre elveszíthessék szüzességüket. Halkabb vagyok mintha nem is lennék. Persze ennek feltétele, hogy nagyjából nem is veszek levegőt, mivel a tüdőm minden belégzésnél valamiféle fuldokló-sípoló hangot ad ki, mint ahogy azt az utóbbi négy hónapban állandó jelleggel tette. A szoba egy egyenes folyosóra nyílik: két ajtó balra, majd derékszögben jobbra kanyarodik. Tükör és bármilyen segédeszköz híján, amivel láthatnám mi vár a sarkon túl, magamat felkészítve a legrosszabbra, kilépek a takarásból és szembe találom magam egy lefelé vezető lépcsősorral. Innen már gyerek játék eljutni a konyhához. A házban életnek még csak jelét sem találom... mi a fasz ez? Elrabol aztán itt hagy magamnak? Egyáltalán ki csinál ilyet?

Miközben jobbnál jobb kérdéseket rakok fel, más élőlény híján, önmagamnak, már javában a vágó eszközök széles választékában dúskálok, amikor is kattan a zár.

Sejthető a következő mozdulatsor, melynek végén éppen az általam talált legélesebb kést nyakának szorítva kenem fel a falra a velem szemben álló srácot. Na igen, az én tekintetem is legalább olyan döbbent mint az övé, nem is tudom miért! Haha! Más nem is hiányzott az életemből...

Igen, mostmár emlékszem a tegnap estére... akarom mondani az emlékfoszlány melyben a karjaiba zuhanok elég erősen ég bele éppen lelki szemeim tükrébe. A srác a zebráról, a srác az utcáról, AZ A SRÁC, most itt áll előttem halálra rémülten, én pedig kezdem kínosan régóta pislogás, levegővétel, valamint bármiféle rezdülés nélkül, kb nyolc centi távolságból szétszugerálni szegény arcát. Zseniális!

Érzem, hogy kezdek elpirulni, lehetne ez rosszabb? Egy zavarban lévő sorozatgyilkos... Remek, néha még önmagamon is túlteszek.

Mikor meglepettségem enyhülésével újra levegőhöz jutok, ismét sokkhatás ér. Egyre kibírhatatlanabb a légzés okozta fájdalmam. A tüdőm szinte kiabál, miközben hátrahőkölök. Látom a szemén, hogy nem fog bántani. Megmentett engem! Nem mintha nem lettem volna el csodálatosan az utcán a saját hányásomban, de az ilyet értékelni kell! Anno Yoonjinál is megtettem... bár ezalatt kifejezetten a szexre gondoltam, de --

Még mielőtt tovább gondolhatnám eme remek szituációt kénytelen vagyok összegörnyedni a fájdalomtól, miközben a csodafiú felém siet. Most, hogy lefelé nézek veszem csak észre, hogy a kezéből kiesett két szatyor, melyek színültig voltak rakva kajával, mikor falhoz basztam. De édes... szegény!

Szinte azonnal segíteni próbál nekem, miközben az emeletre indulok immáron kissé fuldokolva, hiszen valamelyik ruhámban biztos hogy volt egy inhalátor...

Háát... a gyenge pont megmutatását kipipálhatjuk a listáról...