Gőzöm se volt hogy milyen koncertre megyünk és hogyan kéne felöltöznöm, de azért próbáltam a legtöbbet kihozni magamból.
Egy fehér csillogós toppot vettem fel egy fekete derékfeletti latexnadrággal ami a köldökpiercingemet is kihangsúlyozta. Imádom a fekete- fehér kombinációkat. A derekamra kötöttem egy fehér felsőt ha később hűvösebb lenne. Olyan cipőt választottam ami kényelmes, így ha valaki véletlen rámlép nincs kinn a lábújjam.
Nagyon izgultam, vártam mi következik ez után és miért viselkedett ilyen furcsán Sebi.
A cicásan húztam ki a szememet ami kiemelte milyen kék színe van. Nyilván kicsit több sminket tettem fel ma estére, hiszen ez egy buli és randi is egyben. Gondolom....
A hajamat teljesen simára egyenesítettem így a lila tincsek szépen pihentek a vállamon.Anyáéknak már elmondtam, hogy koncertezni fogok, félig jól fogadták, de nem igazán tudnak bele szolni hiszen már 18 vagyok.
Valaki csengetett. Izgatottan szaladtam az ajtóhoz hogy kinyissam és... Ja hát persze Leo jött értem. Majdnem elfelejtettem... Anya kicsit furcsán nézett hogy egy másik sráccal megyek el de nem mondott semmit.
-Hello. Leo vagyok és figyelek a lányukra és haza hozom épségben.
- Nagyon helyes. - kontrázta anyu. - Érezzétek jól magatok.
-Pápá!-Felkaptam kistáskám és elindultam Leoval a kocsi felé.Beültünk a kpcsiba és megkérdezte. - Mizu kislány? Sebi nagyon oda van érted ha meghívott a koncertre.
-Mégis milyen koncert lesz?
- Nem adhatok ki információt, az én dolgom hogy odajutassalak. - mosolygott huncutul.
Nagyon idegesített hogy nem tudom mire számítsak. Nagyon izgulok. Vajon hol fogunk állni ? Vagy ülő hely ? Mi van ha klasszikus zenekoncert lesz vagy vonós? Akkor nagyon elrontottam a ruházatom, talán erről Leo mond valamit. - Leo?
- Mond kiscsaj. - wáá mièrt hív így?. Olyan jól hangzik az ő szájából.
- Ugye nem öltöztem túl kihívóan? Mármint ha ez valami klasszikus zene akkor alaposan elbaltáztam nem ?
-Ne aggódj, dögös vagy. - dögös? Elpirultam, ritkán kapok ilyen bókokat. Meglepödött arcot vághattam mert Leo felnevetet. - Mi az ? Mèg sose dícsèrtek meg?
-De... De nem így.- mosolyogtam.
-Mingyárt ott vagyunk, kèszülj fel mert nagy tömeg lesz.
Valóban, rengeteg autó ès ember cikázott az utcán. Mostmár nagyon kiváncsi voltam milyen koncert lesz. Viszont az öltözèkem miatt nem kell aggódnom, rengeteg fiatal van hasonlóan kicicomázva mint èn. Jó a stílusuk. Hm... Talán valami pop zene lehet ahogy elnèzem.Leparkoltunk egy külön garázsba ami le volt zárva. Csodálkoztam biztos megteheti ha ilyen helyen parkolunk.
-Innen gyalog kell mennünk.
-Rendben. Átvezetett egy átjárón majd megláttam a szimpadot hátulról. HATALMAS! Mentünk a szinpad irányába ahol őrök voltak meg a rendezők. De ami ez után törtènt nagyon meglepett. Leo lekezelt az őrökkel ès invitált hogy menjünk tovább, fel a szimpad szèlère. Mi vann???
- Ma VIP jegyünk van.- kacsintott. Egy szót se tudtam kinyögni.
Ott álltunk a szinpad szèlèn ès körülnèztem. Hatalmas tömeg állt kint de ők nem láttak minket mert takarásban voltunk. Mindenki izgatottan várta az esemènyeket. Ennyi embert mèg nem láttam egy helyen.
Kiara ès Lana csatlakozott hozzánk. Megöleltèk Leot. Lana odajött hozzám ès megölelt engem is. -Szió, na izgulsz? - mosolygott , nagyon csinos volt.
-Nagyon.- vallottam be - Gőzöm sincs mi folyik itt.
-Pillanatokon belül megtudod.
Kiara nem jött oda csak köszönt. Nem is bántam, nem valami kedves làny.
- Hol vannak a fiúk?
Amint kiejtettem a számon a kèrdèst megszólalt a zene ès a srácok megjelentek a szinpad közepèn!! A KÖZEPÈN! -Sebi beszèlt a mikrofonba nèmetül, majd spanyolul, majd angolul amit már èrtettem. Az állam le esett, szerintem levegőt is elfelejtettem venni.
- Üdvözlünk mindenkit ès köszönjük, hogy itt vagytok. Hatalmas megtiszteltetès ez számunkra hogy ennyien vagytok ès a dalainkat hallgatjátok, ma egy különleges estèben lesz rèszetek.- ès rámkacsintott.
A lábam a földbe gyökerezett, ezt tuti álmodom, biztos vagyok benne hogy álmodom, ez lehetetlen! Ohhh a mindenit! Szerintem sokkot kaphattam, ahogy ott álltam tehetetlenül.
- Mi vagyunk a De Cero! - a tömeg èljenzett ès sikítottak amikor elkeztek ènekelni. Ritmusra egyszerre mozogtak. Oh anyám de milyen jól mozogtak! Nagyon kèsz vagyok, ez tuti nem velem törtènik. Mièrt pont èn? Ès hogyan ? Ez megmagyarázza azt a csajt. AZTAAA MINDENIT. MEGCSÓKOLT EGY SZTÁR!
Nagyon ritmusos zenèik voltak. Lara ès Kiara ott táncoltak izgatottan mellettem ès ènekeltèk spanyolul a szöveget. Amin mehlepődtem, hogy Leo is ugyan ezt tette! Wáow! Èszrevette hogy tátott szájal bámulok ès nevetett. Megfogta a kezem ès odarántott táncolni. Nagyon jól mozgott èn meg sokkos állapotomba csak ringattam a csípőm aztán elfeletkeztem magamról ès èn is kezdtem èrezni a ritmust, sikoltottam ès ráztam a derekam, nevettem ès nevetve sírtam. Úramisten mièrt sírok? Rengeteg èrzelem átfutott rajtam a zenèik hallatán. Nagyon èlveztem!Kèt óra telt el ès az utolsó számukat játszották a fiúk. Mikor lelèptek a tömeg ujjongot ès egyszerre kiabáltak. Gondolom azt hogy vissza- vissza hiszen amikor vège általában ezt szokták. A srácok viszza jöttek a szimpadra ès a tömeg megőrült. Elènekeltek nekik mèg kèt számot. Majd Rick megkköszönte nekik, hogy itt voltak ès hogy milyen csodás közönsègük van ès a következő koncerten is várják őket.
Gyere mondta Lara majd Leoval ès Kiarával távoztunk. Egy szobába vezettek amibe kanapèk ès asztalok vártak egy csomó kajával.
-Nyugodtan szolgáld ki magad- mondta Kiara ès bekapott egy miniszendvicset. -A fiúk mèg vagy egy óráig nem èrnek vissza, autogrammokat osztogatnak meg selfiznek a rajongókkal.
Amíg vártunk csacsogtunk. - El sem hiszem hogy itt vagyok, tuti hogy álmodom valaki csípjen meg.- Kiara szíves örömest belèm csípet. - Aúúcs! - dörzsöltem a karom.
-Nem, nem álmodsz.- nevettek ki a többiek.
-De hogyan? Hogy-hogy? - èrtelmetlenkedtem.
Kèt ève futottak be a fiúk. Egy vetèlkedőshow-n vettek rèszt aminek a neve La Banda. Egyenkènt lèptek fel majd beválogatták őket egy bandába ès a legjobb banda nyert. Nyilván ők voltak a legjobbak. Nagyon összhangba vannak.- mesèlte Leo.
-Ez igaz. - èrtettem egyett.
-Èn már ismerem Sebit a válogatás előttről, a bátyám nagy haver Leoval ès így ismertem meg egy kerti sütögetès alkalmával. A dolgok úgy alakultak hogy megismertem Zack-at is ès most együtt vagyunk.- örvendezett Lara. Ez a mufurc szőkesèg itt mellettem pedig a legjobb barátnőm ès első számú ”De Cero” rajongó. - mutatott Kiarara.
-De èn mièrt vagyok itt? Mièrt pont èn?
- Ezt már öcsköstől kèrdezd.- mosolygott Leo.
Ekkor egy kb három èves kislány rohant be a szobába az anyukája pedig jött utána. A kislánynak gyönyörű fekete göndör haja volt ès gyönyörű hatalmas barna szemei. Úgy nèzett ki a kis ròzsaszin ruhájában mint egy kis hercegnő. Nagyon hasonlított az anyukájára.
-Hola!- ugrált oda a kislány.
-Hola. -mosolyogtam rá.
Mondott valamit de nem èrtettem. Lara válaszolt helyettem. A kislány oda nyomott egy cukorkát a kezembe mosolygott majd odaszaladt az anyukájához.
- Ő itt Rick kislánya ès felesège. Rick csak 23 èves de nem bír a vèrèvel. Hahaha.- nevetett fel Leo.
Válaszolni akartam de ekkor nyílott az ajtó ès a fiúk lèptek be az ajtón.Támogassatok egy csillaggal ha bejön a törtènet. Mèg sok ötlet van a tarsolyomban 😊
VOCÊ ESTÁ LENDO
Minden egy játékkal kezdődött
Literatura FemininaAnisha élete teljesen a feje tetejére állt amikor megismerte a spanyol énekest, nem beszélve arról, hogy a kapcsolata sem a régi Eddie-vel és hatalmas döntéseket kell meghoznia. Ott van az online játék is ami felkavar mindent. Játék vagy valóság? Va...