Elfeledett hercegnő - Forgotten Princess

Első korszak, Harmadik rész

Épp kiesünk a portálon amikor is megéreztem valamit az utazás közben, éreztem hogy valaki megsérült de esélytelen lett volna megnéznem ki az, egyrészt mert ilyenkor a testünk szétesik darabkáira és úgy utazunk, csak az elménk marad egyben, mindegy ezt nehéz elmagyarázni már nem az én tudásom üti.

Az edzőnkre nézek aki falfehér fapofával mered maga elé, a szájából apróan csepegnek a vércseppek, mindegyiket egy nagyobb követi aztán lepillant a hasára ahonnan  egy tőr hegye áll ki. Falfehérré dermedtem és először nem tudtam mit tegyek, csak álltam és sokkoltan néztem ahogy lassan összeesik az Edző, a következő pillanatokban meg már mellette térdelek és segítségért sikoltok. Öcsém is követi a példám ám sokkal okosabb ötlettel előre rohant, egyenesen be a mezőről az erdőbe. Na várjunk csak..  Mit keresünk egy erdőbe?

Pislogva nézek szét majd ahogy a köhögés üti a fülem, azonnal az edzőre kapom a fejem.

-Uram isten, m-mit csináljak? Meg ne halljon, maga nélkül elvesztettek vagyunk, még a nevét sem tudjuk!- Oktatom ki erősködve hogy tartsa nyitva a szemeit, és egy aggódó és reszkető mosolyt is küldök felé, lassan reszkető kezét az arcomra simítja.

-Jocelyn.-Akadozva válaszol az amúgy nem is kérdésnek szánt mondatra. -Szépen felnőttetek, együtt meg tudjátok oldani.- Mosolygott majd elmormolt valamit így a szervezetembe került valami, felsikoltottam és hátraestem.

-Ez meg mi volt? - Ijedten fogom az arcom és kérdő tekintetem a nőre szegezem, ám a szeme se rebben csak üvegesen mered a semmibe. Sokkoltan térdelek fel a friss fűben ahogy a könnyeim elárasztják az arcom aztán ordítani kezdek és verni a földet mint egy idegbeteg. Elhomályosult a látásom amikor is egy kéz pihen meg a jobb vállamon, sírva pillantok a tulajdonosára. Egy idegen ember áll mögöttem, de már annyi energiám sincs hogy lesöpörjem magamról vagy védekezzek netán, nem is támad csak együtt érzően pillant le rám, nem tudok megmozdulni csak remegek és felemelem a vérrel borított kezem, elszörnyedek és tovább ordítok ahogy emberek özönlenek a látókörömbe, letakarják a testet majd ráteszik valami hordágy félére és el is indulnak vele, végül öcsém tűnik fel a háttérből és int hogy menjek, de képtelen vagyok megmozdulni a sokk hatása miatt. 

Valaki menyasszonyos pózba felkap és elkezd cipelni a többiek után, be a sötét de gyönyörű erdőbe, olyan szép és csábítóan hívogatta a szememhez az álmot hogy végül elaludtam.

-

Vértócsában fekszek valahol a sötétségbe és valaki hívogat a nevemen, de képtelen vagyok talpra kecmeregni csak megpróbálom megkeresni a szememmel a hang tulajdonosát, de sehol sem látok senkit, csak a sötétség és a vér.

-Szörnyeteg vagy!- Ordítja valaki a fülembe én meg éppen hogy feltérdeltem de ismét beleestem a vértócsába, egy fekete  árnyalatú lány lépked felém, csak a körvonala rajzolódik ki de épphogy. A kezet nyújt felém amiről folyik lefelé valami trutyi és eggyé válik a vérrel, egy jelképet megrajzolva. Meghasad alattam a föld egy pokoli ordítás vagy sikításféleség után, majd zuhanni kezdtem sikítva és segítség után könyörögve. Egy fénylő gömb nyújt a kezeit felém majd elkap, és szembefordít magával.

-Ébredj! Nem vagy szörnyeteg és sosem leszel az!  Gudoiwe Asheo awre- Ekkor Jocelyn jelenik meg mellette és elmosolyodik. -Nem a te hibád, ne félj sose leszel egyedül, de most már ébredj fel nehogy még mélyebbre merülj!- Ordítja el az utolsó pár szót...

Ziháltan ébredek fel és épp feltámaszkodok az ágyon és lenézek a padló felé mert majdnem leestem, öklendezni kezdtem és éreztem hogy csíp a szemem alatt a bőr, lihegek és zihálok a hajam se állhat jobban. Megeresztek pár könnycseppet még ami irtózatosan csíp, és elkezdem kiüríteni a gyomrom tartalmát, az ajkaim kiszáradtak és repedezettek ahogy végigfutottam rajtuk a nyelvem, a sós íz simogatja a nyelvem. Ahogy lépteket hallok, azonnal letörlöm a könnyeim és felülök rendesen, a szám is megtörlöm a kezembe majd próbálok magammal kezdeni valamit, hogy ne nézzek ki olyan ramatyul mint ahogy én érzem.