Kihívásos novelláim

Ha sír a hegedű

Szőke haja lágyan omlott gömbölyded vállaira, szürke szeme élettelenül, fásultan meredt a távolba, arca akár egy porcelánbabáé. A férfi minden nap megfigyelte, ahogy úrnője, Anderson asszony egyre inkább a gyászba süppedt, észre sem véve az új szerelem lehetőségét.

Peter, magában sóvárgott, hogy csak egyszer, ó, ha csak egy röpke pillanat erejéig is, de végre újra mosolyogni lássa a hölgyet. Mrs. Anderson koránt ment férjhez egy tehetős, gazdag emberhez, ám annak halála után, hiába az örökölt vagyon, a talaj kiment lába alól.

Idős nagybátyja mindent igyekezett megtenni azért, hogy kilendítse szívének oly kedves rokonát a bánatból, ám nem járt sikerrel. Sőt, azt is látta, hogy a fiatal komornyik hogy lesi az özvegy kívánságait.

- Úrnőm, tehetek önért valamit? – faggatta.

- Kérlek, ma vasárnap van, igazán nem szükséges ez – utasította el. Hangja halk volt, vékony, s mint hárfa, csendült szívfájdítóan.

Peter hagyta hát, nem kérdezősködött többet, csupán visszavonult kicsiny szobájába, amelyet Mr. Anderson biztosított számára, s játszott hegedűjén. Lehozta volna a csillagokat is, hogy enyhítsen Mrs. Anderson fájdalmán.

Tudta, mit érzett a nő, mert elrendezett házasság volt az övék, s csak ő szerette úgy férjét, amaz mindig mást keresett, ha tehette.

S mily kár, hogy épp akkor, amikor Peter nem látta, a szalonban Magdalena szája mosolyra görbült, s behunyt szemmel hallgatta a kiszűrődő muzsikát.