Kihívásos novelláim

Pillantás

Ott van. Ó jaj, most mit tegyek? Rám nézett. Érzem, hogy megremeg a térdem is, ahogy elmerülök a csokoládészínű szempárban. Milyen csokoládéhoz hasonlítanám? Leginkább lágy karamella árnyalat. És azok a hosszú szempillák! Nem tudom eldönteni hirtelen, hogy igazi-e, vagy műszempillát használ.

Ez ő. Ez Gloria tekintete. A lány, akiért már rajongok a gimi második éve, de eddig még nem szedtem össze a bátorságot, hogy leszólítsam. És most döbbenek csak rá, hogy visszanéz rám. Tekintetét egyenesen az én fekete szemembe fúrja, s nem ereszt. Elveszik a külvilág, csupán arra tudok koncentrálni, hogy közeledik felém. Az agyam teljesen összekuszálódott, nem tudom, mit kéne tennem, vagy mondanom, amivel elbűvölhetném legalább ennyire.

Hiszen én nem tartozom a macsó klubba.

Csak egy átlagsrác vagyok a fizika laborból, aki a kísérleteket jegyzőkönyvezi.

Vajon mit akarhat tőlem? Azt, amit én is, vagy úgy pofára fogok esni, mint múltkor az egyik gördeszkás emó-srác, Nathan?

Jó nagyot esett, egy hétig ettől zengett az iskola.

- Szia, Andrew! Figyelj, tudnál nekem segíteni a fizika-dogában? Délután találkozhatnánk a sulikönyvtárban. - Igen! Ezaz, gondolom, miközben az elmém egy szeglete vadul tiltakozik a hallottak valóságossága ellen. Átverés. Ezt hajtogatja egy kis hangocska bennem. És aztán? Felelem rá én, magamban. Hát aztán mi történik akkor, ha átverés? Ha esélyt se adok a folytatásnak, akkor leszek igazán lúzer.