Breakable

Prológus

P r o l ó g u s

Amikor a néhány hónapja kiszabadultam a nagybetűs életbe, végeztem az egyetemmel, megkaptam a diplomámat és lett munkahelyem azt gondoltam, hogy minden ugyan olyan lesz, mint idáig volt. Szerintem ekkorát még soha életemben nem tévedtem.

A békés, megszokott mindennapjaim fenekestül felfordultak egy videó láttán, most pedig egy nyüzsgő cég recepcióján ücsörgök és várom, hogy életem legkellemetlenebb beszélgetése megtörténjen. Combomon fekvő táskámon dobolok ujjaimmal, miközben a fehér falakon lógó hatalmas fotókat bámulom Nolan Blakeről. Újonnan felkapott színész a srác, most minden fiatal lány érte csorgatja a nyálát, bár ezeket a képeket elnézve, meg is értem.

- Miss Dale, Mr Blake várja – szólít meg egy magas, vékony, szőke hajú, kedves hangú hölgy, én pedig azonnal felpattanok és a bejárat felé indulok. A nő kitárja előttem az ajtót, majd szembe találom magam az említett sztárpalántával. Úgy hat lépésre áll tőlem nekidőlve a hófehér íróasztalának, zsebre dugott kezekkel.

- Miben segíthetek, Freya? – rekedt hangjától kiráz a hideg, bár talán ez inkább az idegességem miatt van. Ismerjük már egymást pár éve, de soha nem voltunk túl közeli kapcsolatban egymással. Beszélgettünk, szórakozni jártunk, de olyan igazi, elmélyült beszélgetések soha nem voltak közöttünk. Egy székre int jelezve, hogy üljek le, de csak megrázom a fejem.

- Nem, köszönöm – mosolygok rá kedvesen, majd mély levegőt veszek és folytatom. – Minél gyorsabban szeretnék túl lenni a mondandómon, mert elég kellemetlen ez nekem.

- Ez elég szarul hangzik – neveti el magát. Nolan mindig is egy nagyon laza srác volt.

- Az is. Két hete a kolléganőm mutatott egy videót. Szórakozni volt a párjával és meglátta, amint Zoey Jennings és Oliver Jones együtt mulatnak, aztán ez a mulatás folytatódott kicsit másképp is az éjszaka folyamán. Debbie, a kolléganőm felvette, ahogy nyalják-falják egymást és megmutatta nekem. Számon kértem őket, de ez után csak kiderült, hogy ez már nem is új keletű dolog – mondandóm végére érzem, ahogy arcom elvörösödik. Dühös vagyok, éktelenül nagy harag tombol bennem. Csalódtam mind a kettőjükbe, a szívem szakadt meg azon a napon. Kezeim ökölbe szorultak.

- Zoey és Oliver? – Nolan egy pillanatra felemeli a hangját és megrázza a fejét. Kezeit kihúzza a zsebéből, és jobbjával masszírozni kezdi a homlokát. – De hát Zoey a legjobb barátnőd, Oliver pedig a párod, nem?

- Azok voltak – felelem szűkszavúak.

- Ne is csodálkozz, ügyvédek. Mindent kimagyaráznak és elhitetik veled hogy az úgy jó, ahogy ők gondolják – horkant Nolan, majd ellép az íróasztaltól és elém sétál. Kezeivel megfogja az enyémeket, majd a szemembe néz. – Újra megkérdezem, miben segíthetek, Freya?

- Tisztára hülyének fogsz nézni – kínomban elmosolyodom és megrázom a fejem. Rettenetesen frusztráltan érzem magam, annyira kellemetlen az egész helyzet. – Én is annak nézem magam. Zoey mindig is oda volt érted, Te vagy számára a nagyon nagy Ő, amióta az apja az ügyvéded.

- Ne is mond, ez feltűnt minden alkalommal, amikor váratlanul megjelent a tárgyalásokon – hangosan felnevet, de kezeimet továbbra is szorosan fogja.

- Tudom, hogy szörnyű ötletnek fogod tartani, de úgy érzem, bosszút kell állnom. Nem hagyhatom, hogy mindenféle válaszlépés nélkül ezt tehessék velem. Az egyik húsz éven keresztül a barátnőm volt, a másik pedig négy évig a párom. Ezt érdemlem? – kérdésemre megrázza a fejét. – Szerintem sem. Nem vagyok egoista, de mindig a szívemet és a lelkemet is kitettem azért hogy nekik, nekünk jó legyen. Erre pont ők árulnak el engem. Nolan... segíts nekem, kérlek.

- Mit tudnék én tenni? Verjem meg Olivert? – felhúzza szemöldökét, majd ajkamba harapok és reakciómat látva arca elkomolyodik. – Na, most nem tetszik nekem ez az arc. Olyat fogsz mondani, ami nem lesz ínyemre, igaz?

- Játszd el, hogy a barátom vagy – hangom magabiztosan cseng, Nolan szemei pedig kikerekednek. – Oliver látná, hogy van világom utána is és nem bántott a szemétsége, Zoey pedig érzékelné milyen elvenni a másét. Tudom, piti bosszú, de a lelkemnek jót tenne!

- A másét? Nem is vagyok az övé – hirtelen elengedi kezeimet. – Freya, egy gyönyörű, okos, kedves és szeretetreméltó nő vagy. De ez egy hatalmas ostobaság. Felnőtt vagy, ez viszont egy gyerekes és ostoba lépés lenne!

- Nolan kérlek! – most én nyúlok a kezéért. – Egyszer azt mondtad, szívesen megismernél jobban, de mindig annyit foglalkozok a munkámmal és Oliverrel, hogy másra nincs is időm. Most lenne... Kérlek! Nem kell nekem igazi kapcsolat, azt csinálsz, amit csak akarsz, csak lássák ők így... Légy szíves... - Hangom olyan kérlelő és reményteli, mint még soha. – Nem tennék rosszat a hírnevednek sem, ígérem!

- Borzalmas vagy, komolyan – szája szélére apró mosoly húzódik. – Ebbe mi lesz nekem a hasznom?

- Jobban megismerhetsz engem – rákacsintok, mire ő elneveti magát és átkarolja a vállaimat.

- Akkor gyere, menjünk el vacsorázni.

- Ez most azt jelenti? – szemeim kikerekednek, nem is mertem volna elhinni soha, hogy belemegy ebbe az őrült ötletbe.

- Legalább valami újfajta cikkek is megjelennek rólam – nevet, majd az ajtó irányába indul, velem együtt.

Hihetetlen, hogy beleegyezett.
Nolan mérlegelt. Miközben segít rajtam, róla is megjelennek új cikkek, amik jobban dobhatnak a nevén. Ráadásul engem még ismer is, nem egy idegen emberrel kell lennie.
Na és én? Én Freya Amelia Dale vagyok, és bosszút állok az áruló barátaimon.