Breakable

II. fejezet

Szerettem volna többet is kérdezni Chloeról, de a telefonom csörgése megzavarja a pillanatot. Kihúzom a farmerom zsebéből és büszkeség áramlik szét mellkasomban. Meglátta. A telefont Nolan felé fordítom, aki észreveszi Zoey nevét és megrázza a fejét.

- Na, Virágszálam, nálad a labda – kacsint egyet, én pedig a felveszem a hívást.

- Mit akarsz? – szólok bele.

- - -

- Mit akarsz Nolantől? – magas hangjával azonnal a lényegre tör. – Ez most olyan „csak azért is megmutatom, hogy keresztbe tudok neked tenni neked"?

- Nolan és én már régóta ismerjük egymást, összefutottunk a múltkor és azóta alakulnak köztünk a dolgok. Nem csak azért is, egyszerűen tovább léptem – elmosolyodom és oldalra biccentem a fejemet. – Neked is ezt kellene tenned. Ott van neked Oliver, érezzétek jól magatokat – válaszát meg sem várva kinyomom a hívást.

- Az a bizonyos múltkor csak egy pár órája történt – nevet fel Nolan, és az órájára pillant. – Gyere, sétáljunk egyet.

- Meg fogsz így fagyni – nézek végig csupasz karjain ő pedig megvonja a vállait, a pizza árát az asztalra helyezi egy kis borravaló kíséretében, elkapja a kezemet és felhúzva a székről a kijárat felé indulunk.

Már percek óta csöndesen sétálunk egymás mellett a sötét utcákon. Tavasz van, én kardigánban nem fázom de Nolan csak egy egyszerű fehér pólóban van és azért kicsit csíp annyira az idő, hogy kellemetlen érzés legyen neki. Nem merem megkérdezni nem-e fázik, félek, hogy túl tolakodónak tartana.
Kínos csönd van. Belement a hülyeségembe, mindenben benne van amit csak kitalálok, mint például a közös kép, de nem értem miért. Nekem ez nyilván jó, de mégis csak furcsa, hogy ennyire segítőkész.

- Miért mész bele minden hülyeségembe? – kérdezek rá végül. Furdal a kíváncsiság.

- Azt már elmondtam, miért mentem bele magába az alap ötletbe. A többibe pedig azért, mert valahogy ezt el kell kezdeni és mivel újságíró vagy, tudom, hogy nem állna szándékodban lejáratni engem – kezeit a farmerja zsebébe dugja. – Na meg nyilván magadat sem.

- Igaz – biccentek és elmosolyodom.

- Mesélsz kicsit magadról? Valamit, amit még nem tudok – jobb oldalán sétálok és amikor meglát egy padot, jobb kezét kihúzza zsebéből és karomat elkapva a padhoz invitál, ahova leülünk.

Hátradőlök és lábaimat magam alá húzom. Gondolataimba merülök, mit tudnék neki mondani? Az én életemben nincs semmi extrém.

- Nem tudom mit mondhatnék. Imádom a munkámat és a munkahelyemet. Boldoggá tesz, hogy elégedettek a velem és azzal amit és ahogy csinálok. Nagy családom van, anyukám és apukám is tanárok, szerették volna, ha én is ezen a vonalon megyek tovább, de vannak olyan tantárgyak amiktől egyenesen rosszul vagyok. Mondjuk a matek – ahogy kimondom, megborzongok – Na erről beszélek – húzom fel bal karomon a kardigánt és mutatom libabőrös kezemet.

- Ennyire? – nevet fel hangosan és megsimítja a karomat. Jó érzés járja át testemet, régóta nem volt senkinek ilyen kedves gesztusa felém. Oliver az utóbbi időben folyamatosan csak dolgozott és tanult, nem volt rám ideje.

- A húgom Ava most kezdte az egyetemet, ő az én teljes ellentétem. Borzasztóan szabad szájú, nem érdekli ha megbánt, ő a véleményét kifejti ha akarod, ha nem. Marketinget tanul. Baromi pörgős kiscsaj – büszke vagyok a húgomra, nagyon szeretem bár sokszor engem is nagyon meg tud bántani. – A bátyám Owen Európában dolgozik fogorvosként. Nagyon hiányzik... De róla szerintem elég is ennyi.