2. rész - A nagy találkozás

641 4 2
                                    

Pár nappal később
(Péntek)

Nagyon izgatott vagyok. Ma megyek a bátyámhoz Paksra. A héten igazából semmi érdekes nem történt velem. Edzésen voltam, aztán szerdán játszottunk a Szombathely ellen, ami 31:29 - es végeredményt hozott a javunkra. Tehát eddig jól sikerült a hetem.
Reggeli után megfogtam a bőröndöm amibe bepakoltam, és már indultam is a kocsim irányába. Miután bepakoltam, elindultam Paksra, hogy végre láthassam szeretett bátyámat.

Paks

1 óra alatt oda is értem. Felhívtam Balázst, hogy jöjjön ki a ház elé.
- Zoééé! - kiáltott Bazsi, és már rohant is oda hozzám.
- Baláázs!!! - sikítoztam én is.
Amikor kiörültük egy kicsit magunkat, Balázs letett a földre, majd kivette a cuccaimat a kocsimból. Lezártam a kocsit, és indultam a tesóm után.
- Menj csak! - nyitotta ki az ajtót Balázs, és engedett maga elé.
- Azta! - döbbentem le a hatalmas lakás láttán, ugyanis most vagyok itt először, hisz'  nyáron igazolt ide Bazsi, és még nem volt alkalmam eljönni hozzá.
- Akkor úgylátom tetszik, gyere, körbevezetlek. - indult el Balázs.
Miután körbevezetett Balázs,  úgy döntöttünk elmegyünk ebédelni.
Egy közeli étterembe mentünk. Leültünk majd vártuk a pincért. Szerencsére hamar megérkezett.
- Te mit eszel? - kérdezte Bubu.
- Hmmm. Hát szerintem ezt itt. - mutattam az étlapra.
- Ohh ez remek, én is ilyet kérek! - adta le a rendelést a tesóm.
Viszonylag gyorsan megkaptuk a kért ételt, és neki is láttunk.
Az ebéd után visszamentünk Balázs lakásába.
- Eljössz velem az edzésre? - kérdezte Bubu.
- Igen, persze - lelkesedtem.
Na, akkor gyerünk! - kacsintott Bazsi.
Magához vette az edzős táskáját, és már indultunk is.
Gyorsan megérkeztünk az edzőközponthoz, majd be is mentünk.
Megvártam míg Bubu átöltözik, aztán amikor kijött együtt mentünk a pályához.
- Sziasztok, ő itt a húgom Zoé! - mutatott be mindenkinek Balázs.
- Azta, Balázs, nem is mondtad, hogy van egy húgod, és azt sem, hogy ilyen gyönyörű! - Szólalt meg Poór Patrik.
- Tudok meglepetés okozni ugye? - nevetett Balázs.
- Fiúk, gyertek! Kezdődik az edzés! - Kiáltott Tomiszlav Szivics.
- Máris! - futott az összes fiú.
- Én addig leülök! - intettem a tesóm felé.

Edzés után

- Remek voltál tesó! - dícsértem meg bátyámat.
- Ez ilyen Balogh szokás! - nevetett Bubu.
- Remélem holnap is ilyen leszel! - kacsintottam bátyám felé.
-  Hát reméljük! - lelkesedett Balázs.
- Gyere, menjünk! - indult az öltöző felé Bazsi.
Miután átöltözött Balázs elindultunk hazafelé, de előtte beugrottunk egy cukrászdába, Bazsi pár csapattársával. Remilivel, Holczerrel és Windeckerrel.
Nagyon jól szórakoztunk, a fiúk természetesen mindenről jól kifaggattak.
Amikor végre hazaértünk, csináltam vacsorát, nem kell nagy dologra gondolni, csak pirítós volt teával, és a pirítósra raktunk vajkrémet. Tehát ennyiből állt a vacsoránk. Vacsora után javasoltam Balázsnak, hogy nézzünk meg valamilyen filmet. Támogatta az ötletemet, ezért be is rendezkedett a kanapén, és keresett valamilyen filmet, addig én kerestem valami nasit.
A Csillagokban a hibát nézzük, jó? - kérdezett Bazsi.
-  Hát jó! - idéztem a filmből, amin Balázs mosolygott.
- Még mindig imádom ezt a filmet. - törölgette meg a szemét Balázs, igen sírt rajta.
- És még mindig tudunk rajta sírni! - nevettem.
- Ilyenek ezek a Baloghok! - nevetett Balázs.
- Na, de elsőszámű Balogh, légyszíves menj fürdeni, és aludni, mert holnap meccsed lesz! - osztottam ki a feladatot bátyámnak.
- Rendben, megyek, értettem főnökasszony! - ment Balázs a fürdőbe nevetve.
Miután elkészült Balázs elmentem én is fürdeni.
Ezután Balázst elküldtem aludni a szobájába, jó testvér módjára, majd elfoglaltam a vendégszobát és lefeküdtem az ágyba.
Mielőtt elaludtam volna, megnéztem a  közösségi oldalaimat, és Laurával kezdtem beszélgetni messengeren.
- Lauraa💞: Sziaa! Mizu? Hogy vagy? 😉
- Én: Sziaaa Laraaa!!! Igazából nincs semmi, fantasztikus itt lenni, imádni fogod! 😉 Nagyon jól érzem magam, hogy végre láthatom Bubut. Óóó, és képzeld, ma találkoztam az összes paksi focistával! 😍, sőt néhányukkal még együtt is sütiztem egy cukrászdában! 😂😍
Veled mizu?? Hogy vagy?? 😋
- Lauraa💞: Úristeeen, neemáár!! Mekkora szerencséd van😂😋 Velem sincs semmi, alig várom már a holnapot! 😍
- Én: Igeeen, én is! Siess ám nekem! 😂
- Lauraa💞: Sietek! 😉
- Én: Legyél jó Lara, holnap talizunk! Puszii 😘❤️
- Lauraa💞:  Én mindig az vagyok! 😋 Te is, holnap reggel érkezem. Puszii Zorka! ❤️😘
Leraktam a telefonom az éjjeliszekrényre, és már álomba is merültem, mekkora izgalom volt ma, akkor mi lesz holnap?

Szerelmes lettem a bátyám ellenfelébe - Varga RolandWhere stories live. Discover now