Az egész mindössze néhány napja kezdődött, amikor is egy este váratlanul úgy érezte, mintha valami meghasadna a mellkasában. Nem tudta, mi lehet az, vagy hogy mi is okozhatja. Sőt, szinte már csodálkozott, hogy más nem is hallotta rajta kívül, hiszen annyira sajgott ott, belül.
De most, ahogy előszedte a mobilján tárolt régi képeket, egyszer csak megmagyarázhatatlan energia cikázott végig a testén. A telefonja fotói pedig mintha önálló életre keltek volna.
Ahogy az utolsó képekhez ért, a benne élő farkas izgatottan felüvöltött, a szeme káprázni kezdett, az ujjai meg elfehéredtek, olyan erővel szorította a mobilt. Ám biztosra vette, hogy nem szabad megszakítania a folyamatot. Igaz, akkor sem bírt volna ellenállni neki, ha tényleg ezt akarja. Nem akarta. Nem hagyhatta...
Hirtelen elvakították az emlékképek. Kaleidoszkópszerűen villantak fel előtte. S mindegyikben ugyanaz az ismeretlen srác szerepelt:
– ahogy vizet fröcsköl rá egy slaggal, amellyel az előbb még a kocsiját mosta;
– amint vezetés közben teljes hangerővel bömbölteti a rádiót, és persze énekel is hozzá (borzasztó hamisan);
– amint Derek farkasként az erdőben ledönti őt a földre, a srác pedig utána alig bír megszabadulni a ruhájára tapadt falevelektől;
– ahogy sietve elkapja a fiút, amikor az leesik a kórház tetejéről;
– ahogy a srác a lacrosse-pályán edz, mert sehogy sem bír elsajátítani egy bizonyos technikát;
– ahogy dühében beleöklözik a falba, ő pedig odasiet hozzá, hogy átkarolja;
– ahogy lassan összesimítják a tenyerüket...
S egyszeriben csak bizton érezte, hogy a fiú sokat jelentett a számára, ám ő valahogy mégis elfelejtette. Nem érti... Pedig sokáig jelen volt az életében. Ráadásul a kapcsolatuk meghitt volt és szilárd. De mintha még mindig csak a felszínét kapargatná...
Még erősebben koncentrált: – A fiú a barátja volt. Nem, a párja! A neve pedig Michislav Stilinski. Nem, Stiles!
Emlékszik is, ahogy Stiles kíváncsian a fénybe hunyorog, ő pedig elé áll, hogy kitakarja a napot. Mire a srác idétlenül elvigyorodik, ahogy a tekintetük találkozik, s olyan közel hajol hozzá, hogy Derek látni véli a szeplőket a járomcsontján, a vérfoltok alatt. Érzi a testének melegét, lázas bőrének hevét, ahogy hozzásimul. Hallani véli a kalapáló szívverését, az ő szíve is dörömböl, a keze pedig a fiú vállára vándorol...
A lelki szemei előtt látni véli, ahogy Stiles a beacon hills-i lakásának kanapéján szunyókál, s nincs más rajta, csak az ő egyik régi, kinyúlt pólója. Olyan békésen aludt... Ő tényleg nem akarta felébreszteni, de mégis sikerült neki, ahogy megmoccant mellette. Ami, valljuk be, nem csoda, hiszen összekulcsolt kézzel aludtak el...
Ahogy az egyre mélyülő szürkületben Stiles egyszer csak beront a régi Hale-ház ajtaján a baseball ütőjével a kezében, és a tekintetével rögtön őt keresi. Majd együtt lapulnak meg a sötétben... Folyton-folyvást bajba keveredett, de a szíve mindig a helyén volt. Mindig.
A telefonja ekkorra réges-rég kiesett Derek kezéből, pedig mostanra már sokkal több fénykép volt benne, mint annak előtte. Ő maga meg erősen zihált, a mellkasa sebesen emelkedett és süllyedt, ám az eddigi szorító fájdalom mintha enyhült volna. Úgy érezte, mintha apránként a benne tátongó lyuk is behegedne, s szépen lassan eltűnne. A feszültség is elpárolgott...
Az emlékei visszatértek, és ekkor történt a legfurcsább dolog az este folyamán: mintha megnyílt volna valami portál a szobája kellős közepén. Mire egy pillanatra akaratlanul is lehunyta a szemét, csupán hogy meggyőződjön róla, nem a képzelete játszik vele. De még a lezárt szemhéján keresztül is látni vélte, ahogy a szikrázó fény egyre csak erősödik. S érezte az arcán az átjárón keresztül felé fújó légáramlatot.
Így hát ismét kinyitotta a szemét, és egyenesen az előtte kavargó örvénybe meredt, aminek a mélyén mintha egy ismerős alak bontakozott volna ki a fényből. Derek úgy vélte, látja őt. Mintha látná Stilest...
Mintha egy elhagyatott pályaudvar körvonalai rajzolódtak volna ki körülötte. Ami persze nem lehet, hiszen Beacon Hillsnek nincs is vasútállomása. S a fiú, a legjobb tudomása szerint, a városban kell, hogy legyen. Vagy mégsem?
– Stiles? – kérdezte meglepetten. Majd, a lélegzetét is visszafojtva, kinyújtotta felé a kezét. Utánanyúlt, Stiles pedig lépett egyet feléje. Mire ő hangos kiáltással ugrott talpra:
– Gyerünk, Stiles, ne állj meg! Már látlak...
De elkésett vele. Ugyanis már nem érhette el: mire befejezhette volna a mondatot, egyszer csak azt vette észre, hogy a srác előrelendül, és egy gyors ugrással eltűnik előle, épp amikor felrobban körülötte a világ. Mintha egy tornádó ragadta volna magával. El tőle, el messzire...Vége
YOU ARE READING
Memory Found (Derek)
FanfictionEz egy Sterek (Teen Wolf) történet, amely anno még az Anonim Meme oldalára írtam. Spoilert tartalmaz a hatodik évadra vonatkozóan, különösen a kilencedik részre nézve. Ugyanis annak a cselekményét meséli el, csak ezúttal Derek áll a középpontban...