2.2 rész

42 3 0
                                    

Március 20.
Hirtelen egy erős hosszú csilingelő hangra ébredtem, és ahogy megijedtem lefejeltem Tudor-t.
Én rajta feküdtem hason. Majd a sokktól nem szálltam le róla.
- Mhmm szóval elaludtunk. Morogta reggeli hangon.
- Igen, olyasmi. De mi volt ez a hang?
- Ez egy próba hang volt.
- Próba hang? - kérdeztem
- Igen, például ha megtámadnák a szigetet. Amire amúgy nagyon kevés esély van. - Na várjál, ez mindig reggel 10-kor van. Így elaludtunk?
- Ezek szerint igen.- Majd valami keményet éreztem oda lent.
- *khm* Leszállnál kérlek? Tudod *khm* reggeli *khm* merevedés. -mondta kínosan
- Ehhem persze - mondtam kínosan nevetve.
Úgy fél perces kínos csend után megiramodtunk haza fele. Az emberek nagyon megnéztem minket, úgy hogy biztos nagyon elaludt álmos fejünk lehetett. Bár ez nem olyan meglepő, ha egy embert használtam ágynak, ő pedig a földön feküdt. Egyáltalán nem is értem hogy az ülőhelyzetből, hogy kerültem a hasára. Na mindegy. De szerintem Tud is ezen gondolkodott.
Hazaértünk és Márk fogadott minket idegesen.
- Szia! -köszöntünk egyszerre, majd kérdőn Tud-al egymásra néztünk, majd Márk is furán ránk nézett.
- Sziasztok! Azt majd később hogy mi történt veletek. Az a lényeg hogy ez borzalmas! - mondta hadarva, idegesen.
- Mi borzalmas? - kérdeztük megint egyszerre, majd megint összenéztünk, és Márk megint kérdőn.
- Oooké ezt fejezzétek be! Nagyon ijesztő. És az új lány. Voltam ott ahova hozták. Ahol te is voltál Nati 1 napig. 2 óra volt mire sírás után meg tudott szólalni. És utána is csak hisztizett. A szülei konkrétan ide küldték mert neveletlen volt, és túl sok pasival enyhén fogalmazva. ÉS EZ IT FOG LAKNI! A TE házadban Tudor, érted a TE házadban!
- Nyugodj le kérlek Márk! Te vagy a szigorúak szigorúa mindig kitalálsz valamit. - mondta Tud nyugodtan, bár látszott rajta hogy ő sem örül neki.
- Igen, azon kívül hogy párszor levezetem a dühömet azzal hogy megpofozom, azon kívűl ő ebből semmit se ért meg. - ült le közben a konyhapult egyik támlanélküli székére.
- Mi lenne ha nem veréssel próbálnád meg? -kérdeztem. -Mindenkinek van egy olyan téma az életében amit utál ha valaki felhozza. Vagy valamitől biztos fél.
- Remek a fantáziád Nati, krimi írónak kéne menned.- mondta Márk nevetve.
- Kösz.-mormogtam. De legalább a kedve egy kicsit jobb lett.
- Hagyjuk az egészet, majd valahogy megoldjuk. Térjünk egy fontosabb dologra. Mi volt köztetek? Mit csináltatok? Miért néztek ki úgy mint akik most jöttek zombi támadásról? És a legfontosabb: volt szex? ( kérdezte perverz mosollyal)
Márk egyébként egyáltalán nem néz ki szigorúnak. Rövid göndör haja szinte mindig össze vissza áll, de aranyos. Ha elegánsan öltözik akkor Jake Gyllenhaal féle undercut stílusú haja lenne. Persze ha fésülködne. Elég magas. Magasabb tudornál. És izmosabb is. Bár ez engem annyira nem érdekel, inkább Tudor. A mosolya mindig kicsit féloldalas.
- Szerintem jobb ha ezekre a kérdésekre én válaszolok. -mondta Tud.- Nem volt semmi, elmentünk sétálni a patakhoz, megöleltük egymást semmi több. És végül ott aludtunk. És mivel a földön aludni nem a legjobb ezért nézünk ki így. És NEM NEM VOLT szex.
- Pedig izzik köztetek a levegő húúhuhúúú- járt valami idióta hullámzós táncot Márk.
- Na szerintem foglalkozz az új csajjal, egyébként mi a neve?
- Kösz TUDIKÁM hogy emlékeztetsz rá- vágott komoly fejet. Kate-nek hívják. 8 éve Párizsban él/élt. De Erdélyben született így tud magyarul. Szerintem már direkt csak magyar tudásúak jönnek.
- Sok sikert Mørköcske!
Majd elköszönt tőlünk és elment Márk.

- Mi lesz a mai program Tud?
- Tud? Nem is rossz, de csak itthon használhatod, vagy ha ketten vagyunk. Ma valószínüleg az épülő rendőrséghez megyünk. Már csak rendezgetni kell és kész. Te leszel a főhadnagy. Bűnügyi Nyomozó, helyszínelő soknak tűnik de jelenleg kevés a rosszalkodó. De azért mi se tudunk mindig kifogni tiszta embereket a szigetre.- mondta, és önelégült mosolyából ítélve, büszke volt a metafórájára.
- Ez nagyon jól hangzik! És mikor megyünk? - kérdeztem izgatottan, majd megint majdnem hátra estem.
- Lett neked és a szerencsétlenségednek véve egy szék. Arra ülj mindig!- fogta a fejét. - egyébként délután 2-kor. 11;00 van időd.
- Oké akkor elmegyek zuhanyozni! - kiáltottam mert már mentem fel a lépcsőn.
Levetkőztem, beálltam a zuhany alá, és megkönnyebbülve sóhajtottam fel, ahogy a meleg vízcseppek folytak rám. Hajat is mostam mert rám fért, és egy dolgot elfelejtettem venni. Női sampon-t. Így be kellett érnem a férfival.
Már épp végeztem, amikor kopogás nélkül nyílik az ajtó, és Tudor lép be természetesen ruha nélkül.
Én hangosan felsikítottam.
- Ááá basszus, izé ne haragudj. Ja ööö ki kéne mennem.
Miután felfogtam mi történt, magamra csavartam a törölközőt, majd kimentem. Tudor ott várt rajta is volt törölköző. De a kockáit megcsodálhattam, amik még mindig nem túl izmosak de pont tökéletesek.
- Bocsánat, megszokásból idejöttem, nem a másikba tudod.
- Á semmi baj- mondtam egy mosollyal.
Az idő eltelt, majd elindultunk az új rendőrség felé.
Megérkeztünk a Ferrari-val egy  hatalmas épület elé. És ott volt a "fönőkök fönöke" a vezető. Vagy akárhogy is hívják. Nem is köszönt semmi, már el is kezdte. Az üvegek golyóállóak. A bűnügyi iroda a 3. Emeleten van. Menjünk is. A többit majd felfedezitek. A 4. Emelettől még berendezések vannak. Maga az épület 8 emeletes.
Mentünk be az épületbe és mentem a lift felé.
- Na na. Van annál menőbb is.
Elforgatott egy képet, és ki nyílt egy titkos ajtó, pontosabban egy titkos lift.
Mondtam volna hogy aztaa de már megint elkezdett dumálni.
- Ezt csak kizárólag vészhelyzet, vagy nagyon sürgős esetben használhatjátok. - Itt is vagyunk. 4 szoba van és egy kihallgató terem. Egy szobában van 3 dolgozó asztal, és egy főiroda. Ez az első lesz a tiéd Nati. Bízok benne hogy fiatalon is jó munkát fogsz végezni. Jelenleg te leszel itt egyedül. Majd jönnek emberek. Tudor néha besegít, de ő ehhez nem nagyon ért. Van itt is már egy eset. Egy közeli élelmiszer boltot raboltak ki. Fegyverük volt. Itt van egy biztonsági felvétel tessék.

Végre abba hagyta a dumát huhh. Megnéztem a videót, nem nagy eset.
- A fegyver csak fenyegetés. Nincs kibiztosítva, és talán még meg sincs töltve. A fiúk amatőrök. Nem használtak kesztyűt. A dns-ük ott lesz mindenen amit megfogtak. Gondolom ezen a szuper szigeten egy dns teszt megoldható. Illetve ha jól megnézzük, bár ehhez nagyon rá kell közelíteni a videóra. Az egyikük bőrszíne barna, inkább fekete.
- Csak egy fekete bőrű van a szigeten. - mondta Tudor.
- Carter -mondta a vezető. A mocskos kis....
- Semmi rasszizmus kérem, nekem semmi bajom velük, a törvény mindenkire törvény, a kis pajtását a kihallgatásból megtudjuk.-mondtam.
- A vezető elégedett mosollyal mondta. - Kiváló, már most tudom, hogy ez jól fog menni. Holnap tartóztassátok le. Addig megfigyelés alatt tartjuk nyugalom. Most menjetek, pihenhetnek.
Majd elszáguldott.
- Tetszettél a vezetőnek. -mondta Tud miközben szálltunk be a kis 488-ba.
- Bár ne tetszettem volna.- mondtam
- Megint elmegyünk a patakhoz jó?
- Oké-helyeseltem.
Az út csendben telt, aztán eszembe jutott Márk hogy szegény most mit csinálhat, vagy hogy túl élte-e a napot. Gondolkodtam Tudoron , az életemen. Egyszer mindenki elkerül valahová. És én nagyon szerencsés helyre kerültem. Egy hihetetlenül jóképű pasival. Az ideálom itt áll elöttem. És az a spiky haj csodálatos.

Addig gondolkodtam, mire feleszméltem hogy már a patak előtt vagyunk, de Tudor is így volt vele. 
Valami nagyon különös érzés volt. A madarak zenéltek, a szél dúdolt a fák lombjai között. A patak hullámai az aranyhalakat táncoltatta.
Rózsaszín köd, lila felhők. Tudor gyönyörű, magabiztos szeme is más volt.
- Nekem is tetszettél, és most is tetszel.-suttogta majd megcsókolt. Én visszacsókoltam. Nem volt vad, de határozott. Szívből jött, szerelemből. Hosszú hosszú csók ami minden eddig érzéseinket egymással szemben kifejezte. Percekig tartott, de óráknak tűntek, de mégis rettentően rövid volt. Akartam őt még, többször, mindig.

Sziasztok! Ez a rész ennyi lenne (úristen 0:23 aludni kéne). Kitaláltam az új címet, ami a bűnügyhöz kapcsolódik. De nyugalom lesz benne kézilabda is. Az új cím: Áldozatból nyomozó
Vagy : Áldozatból királynő
Segítsetek nem tudom eldönteni ><
Legyetek jók sziasztok!

Has llegado al final de las partes publicadas.

⏰ Última actualización: Apr 06, 2020 ⏰

¡Añade esta historia a tu biblioteca para recibir notificaciones sobre nuevas partes!

Áldozatból nyomozó(Végleg Szünetel)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora