Helycserés támadás (Harry Potter ff.)

Prológus

- Értsd meg. Nem tudom mit csináljak vele, Patrick. Olyan fiatal és máris kegyetlenebb, mint egy dementor. Múlt éjjel ott állt az ágyunk mellett és engem bámult. A frászt hozta rám! Nem bírom sokáig. Szeretem, de ez túl sok.

A férfi látta a nő gyötrődését, ezért a karjához nyúlt és nyugtatólag masszírozni kezdte. –Figyelj, ha nem változik a helyzet, van egy hely, ahol szívesen fogadják.

- De te is tudod, hogy oda csak 11 évesen mehet. Patrick! Az még 5 év!

- Megoldjuk Joann. Mindig megoldjuk.

- Anya! – hallatszódott ki a gyerekszobából egy vékonyka kis hang.

A nő arcizmai megfeszültek, majd könnyedtséget színlelve válaszolt. - Igen, kincsem?

- El kell mennem vécére!

- Máris megyek! – kiabálta a nő és férjére kapta a tekintetét. – Találj ki valamit gyorsan! – sziszegte.

- Anya!

- Megyek! – Joann kinyitotta a szoba ajtaját és a kislányra nézett. Sötét tincsei hullámokban keretezték arcát. Hálóruhája félig lecsúszott a vállán, miközben alvástól súlyos szemét törölgette apró kezecskéivel. –Senki sem hinné el, hogy egy igazi kis szörnyeteg – gondolta magában az asszony.

A kislány megfogta anyja kezét és a fürdő felé vették az irányt. Amint az ajtó becsukódott, úgy változott meg a légkör is a helyiségben.

- Celia, jól vagy?

- Igen anya. Nagyon jól vagyok – suttogta a lány. –Idejönnél egy kicsit közelebb? El akarok mondani neked egy titkot – villantott egy angyali vigyort.

A nő félve bár, de odahajolt a kislány elé. – Figyelek.

- Figyelj csak, mert ezek lesznek utolsó szavak amiket hallani fogsz. Te Joann Frewen, kinek anyja boszorkány, apja mugli volt, s a leggyalázatosabb vétket ejtettél a Nagyúr ellen, te áruló! Büntetésed halál! – zengett a hangja. Ránézett a falfehér nőre, odahajolt a füléhez, majd kimondta a halálos átkot: - Avada Kedavra! – a nő holtan esett össze.

Mint aki jól végezte dolgát, cipőcskéivel átlépett az asszony felett és a kilincsért nyúlt, de egyszeriben kivágódott az ajtó és az apjával találta szembe magát.

- Mit tettél?! – ordibált a férfi.

- Semmit apa. Egyszer csak összeesett. Én... - remegett meg a szája a sírástól – én tényleg nem tudom mi történt!

A férfi odasietett a felesége mellé, lehajolt és szorosan megölelte. – Nem tudom mit higgyek Celia. Tudom hogy milyen vagy.

- Azt mondod? – változott meg a hangja. – Honnan is tudhatnád, hogy milyen vagyok? Nem tudja senki. Senki! Érted?!

Fogta apja varázspálcáját és elkiáltotta magát: - Cruciatus!

Patrick elkezdett rángatózni és hangosan kiáltozni a fájdalomtól.

- Bocsi, de nem hat meg. Tudod apa... - váltott egy eszelős mosolyra – te még megúszhattad volna. Tanulhattál volna anya hibájából. Ha rögtön letérdelsz és bocsánatért könyörögsz, talán életben hagylak. De így... Kételkedni merészeltél bennem! Te is ugyanolyan áruló vagy mint az a nő! – ekkor lehajolt a férfi füléhez és megszabadította az örök szenvedéstől. – Avada Kedavra!

Ezután megfogta Joann és Patrick varázspálcáját és kettétörte. Elrejtette a hálóruhája alá. Kisétált a konyhába, fogta a telefont, beütötte a 999 hívószámot, majd sírást tettetve beleszólt:

- Háló? Kérem – csuklott el a hangja. – Kérem, anyuci és apuci... Ott alszanak a fürdőszoba padlóján és nem akarnak felébredni, hiába szólongatom őket. Nem tudom mit csináljak. Segítsenek! – mondta a mondat végét már zokogva.

- Oh, kincsem. Meg tudod mondani hol laktok?

- Persze – diktálta le a kislány a címet, majd várakozásra intve ücsörgött tovább a székén.