Helycserés támadás (Harry Potter ff.)

1. rész

-5 év múlva-

- Celia, látogatód jött. Menj fel a szobádba! – mondta a nevelőnő.

A kislányt, miután megtalálták a szülei holteste mellett, egy árvaházba vitték. A rokonai furcsa mód vagy nem vették fel a telefont, vagy hallani sem akartak a lány örökbefogadásáról. Így hát a hatóságok a legközelebbi árvaházban helyezték el 18 éves koráig.

Ugyan ki lehetne az? – gondolta a lány. Gyorsan felszaladt a szobájába és leült a fotellel szemközti ágyra jól nevelt kislány módjára.

Egyszercsak egy hosszú, ősz szakállú férfi lépett be a szobába. Sötét talárt viselt és tekintete különös mód barátságos és bohókás volt.

-Üdvözöllek Celia! Nagyon örülök hogy találkozhatunk. Szeretnék veled egy kicsit beszélgetni. Nem zavar ha leülök ide, ugye? – kérdezte egy kedves mosollyal a lányra pillantva.

Celia miután végigmérte a férfit, beleegyezően megrázta a fejét és kíváncsian várta a folytatást.

- Tudod hogy ki vagyok?

- Nem – válaszolta a kislány. Hangja halk volt és semleges. Arcáról semmit sem lehetett leolvasni.

-Drága Celia, ő a Roxfort igazgatója. Meséltem már neked róla pár dolgot. Nagyon vigyázz! Ne higgy el neki semmit! – hallotta meg a már jól ismert hangot a fejében. Ez a hang kísérte életútját születése óta. Csak benne bízott, soha másban.

- Vagyis – javította ki magát – de talán. Maga a varázslóiskola igazgatója, igaz?

- Igen. Honnan tudod? – kérdezte a férfi kíváncsian.

- Tippeltem – válaszolt a lány egy sunyi mosollyal az arcán.

Dumbledore is megszemlélte a lányt. Haja hosszú volt, alkata vékony és törékeny. Bájosnak lehetett volna mondani, ha nem tudta volna a múltját és nem lett volna valami ravasz, sokatmondóan veszélyes a szemében.

- Akkor már tudod, hogy léteznek varázslók, boszorkányok és a Roxfort.

- Igen

- Ez is csak megérzés? – kérdezte a férfi és felhúzta az egyik szemöldökét.

- Meglehet.

A bölcs varázslónak hirtelen eszébe jutott egy jelenet jó pár évvel ezelőttről, ami félelmetesen hasonlított a mostani szituációra. Hosszan szemlélte a kislányt és egyre több párhuzamot vélt felfedezni a két egyén között. Ugyan, hogy lehetne bármilyen kapcsolat is köztük? Lánya nem lehet, mert Celiának voltak vérszerinti szülei. Rokona sem lehet a családfáját nézve. Mit nem veszek észre? – gondolkozott a öreg.

– Nos? – szakította félbe a gondolatmenetét egy hang. – Megyünk vagy sem? Gondolom nem csak beszélgetni jött. Augusztus utolsó napja van. Még meg kéne venni a tanszereket a vonat indulása előtt.

Dumbledore csak bámult Celiára. Vagy nagyon jól vág az esze vagy valami tényleg nem stimmel.

A lány miután észrevette a férfi reakcióját, gyorsan hozzátette:

- Vagyis gondolom. Hisz iskola előtt miért látogatna meg engem a Roxfort igazgatója. Ugye nem akar itt hagyni?! – tettette a kétségbeesést. Ez a szerep nagyon jól ment már neki. Ha ezt bevetette, mindenki csaholó kiskutyává vált és várták a kívánságait.

- Természetesen igazad van Celia. Okos kislány vagy.

- Oh, köszönöm – pirult el és jelent meg egy szégyenlős mosoly a száján.

- Nos, miután összepakoltad a holmidat, mehetünk is.

---

Hű! – ámuldozott a lány az Abszol út láttán. – Nem semmi!

Dumbledore csak mosolygott ezen a reakción. Nem hiába. Hosszú élete alatt nem egyszer járt már itt, de minden egyes alkalommal megcsodálja ő is ezt a helyet. – Nos, úgy terveztem, hogy te megveszed a pálcát és a talárt, mert azokat ugye nélküled nem lehet megoldani, én pedig a többi holmit szerzem be. Megfelel? – nézett le az izgatottságtól csillogó szemű lányra.

- Persze! – vágta rá az azonnal.

Az igazgató megmutatta neki azt a két boltot, amire szüksége lesz és gyorsan távozott is.

Celiának azonnal lehervadt a mosoly a szájáról és visszatért igazi valójához. Jól tudta tettetni az aranyos, cuki, odaadó kislány szerepet, de ez egy idő után kezd fárasztó lenni és az álca is megrepedhet a nagy előrködéstől.

Úgy gondolta, hogy először a talárszabászatba megy. Miután azt lerendezi, a pálca már hamar megvan. Felnézett a vele szemben lévő ajtóra. Tekintetét feljebb vezette és leolvasta a bolt nevét: Madam Malkin talárszabászata.

- Jó napot! – lépett be a boltba. Gyorsan körbepillantott és a helyiség végében a zsámolyoknál egy talpig mályvaszínű ruhába öltözött, mosolygós boszorkányt pillantott meg. A nő, miután észrevette a jövevényt boldogan felkiáltott:

- Gyere csak beljebb aranyom! Te is elsőéves vagy, ugye? Gyere csak hamar, van még itt egy szabad hely a fiatalúr mellett.

Celia felpillantott a fiúra. Sápadt volt és szőke haja hátra volt nyalva. Arcán virító beképzelt vigyorból leszűrve, nem szenvedett önbizalomhiánytól. Drága Celia, ő itt Draco Malfoy. Az egyik szolgám fia. Lucius Malfoy nem volt egy nagyon hűséges típus, de a többi haszontalant közül, mégis ő teljesítette leghamarabb a parancsaimat. Így ezt a kölyköt avanzsáld legfőbb követőddé. Időben meg kell kezdened a szolgák gyűjtését. – parancsolta a hang a fejében. Hát rendben – gondolta a lány. – Lássuk mit tehetek az ügy érdekében.