Invisible Bond /Jung Hoseok ff/

2.

- A jó retkes kurva anyádat, te istenverte szerencsétlen, a rohadt életbe bele. Édesanyád jó esészségnek örvend? - kérdeztem meg NamJoontól, miután úgy ébresztett, hogy leönt egy korsó vízzel.
Jobb kéz felől lévő órámat teljes erővel dobtam el irányába, ami minimálissan vállon találta. Ez egy kis elégedettséggel töltött el, így mosolyogva és vizesen keltem ki az ágyból, majd a fürdő felé vettem az irányt. Egy gyors zuhany és hajmosás után, hagytam szabadon lógni a hajam, mert nem szeretem hajszárítóval szárítani. Puhább ha a szabad levegőn magától szárad meg.
Fogat mostam, átöltöztem, ami egy térd fölé érő fekete magasított derekú selyemszoknyából, és egy ingből állt, amit betűrtem a szoknyába. A telefonomat bedobtam a táskámba és lecaplattam az emeletről.

- Ezt még csúnyán vissza fogod kapni te lámpaoszlop - jelentettem ki egy angyali mosoly kíséretében.

- Te vagy a túl alacsony - minden bizonnyal kinyújtotta rám nyelvét, majd belekortyolt a kávéjába. Szemforgatva ültem le az asztalhoz és simogattam meg Toshio fejét. Teásbögrém után tapogatóztam egy picit az asztalon, hogy beletegyem a szokásos 2 kanál cukrot.
Igen igen, tudom. A reggeli a legfontossabb étkezés bla bla bla... de ha a gyomrom nem kívánja nem fogom beleerőltetni.

Miután megittam a teámat és Toshio is evett, NamJoon felrakta rá a hámot én addig felvettem a cipőmet és elindultunk egy random irányba.
A random irány azt jelenti általában, hogy a házból kiérve jobbra fordulunk.

A parkba érve Toshio egy padhoz vezetett amiért igen csak hálás voltam, mert már kezdtem fárradni egy picit.
Kellemes volt kint a levegő. Érződik hogy közeleg az ősz és a hűvösebb idők. Lehunyva szemeimet fordítom az arcom az ég felé és egy mély levegőt véve kinyitom a szemeim.

Sötétség... ez minden amit látok.

Enyhén vizes hajamba beletúrok kezemmel hogy a többi része is megszárradjon. Idejét sem tudom annak, mikor voltam ezen a helyen utóljára. Régebben sűrűn jártam ide a legjobb barátnőmmel, JiHyevel akivel pisis korunk óta ismerjük egymást, viszont a szülei munkája miatt el kellett költözniük az ország másik felére, így igen ritkán látjuk egymást. Elmélkedésemből az eső csöpögése zökkentett ki, így felkelve a padról elindultunk haza. Útközben beugrottam egy pékségbe venni négy meggyes croissant. Ezután már tényleg hazafelé mentem.

Haza érve levettem vizes cipőmet és Toshiót elengedve mentem szobámba, hogy megszabaduljak vizes ruháimtól és vegyek egy forró fürdőt. Mikor kezdett kihülni a víz, kiszálltam a kádból, majd miután felitattam a vizet magamról felvettem egy melegítőt és egy bő pólót. Lementem a konyhába és kézítettem magamna csokis tejet, de mikor mentem volna fel az emeletre csengettek. Felérve a lépcsőn bekopogtam Namhoz és szóltam neki hogy csengettek, mivel nem tudtam hogy HanSo érkezett meg vagy a haverjai. Beérve a szobámba leraktam az asztalra a csokis tejet, majd kikészítettem a füzeteket amikre szükségem lehet ma. Épphogy leültem a székemre kopoktak az ajtómon és belépett rajta HanSo. Rögtön megcsapott kellemes fenyő illata.

- Készen állsz hogy elkezdük? – kérdezi mély orgánumán.

- Nem igazán, de kezdhetjük.

Majd két óra után tartottunk egy 10 perces szünetet.

- Sikerült megérteni ezt az anyagrészt? - kérdezte HanSo az anyag átvétele után.

- Van ami még homályos, de lassan kezd összeállni a kép.

- Rendben, addig lemegyek egy kávéért. Neked is hozzak egyet?

- Igek, az jól esne!

HanSo elhagyta a szobát én pedig elmentem mosdóba, mert a hugyhólyagom majd szétrobbant. Elvégezve dolgomat, megmostam a kezeimet és az arcomat is egy kicsit. Visszamentem a szobába, mikor meghallottam hogy lent igen jól érzik magukat NamJoon-ék. Időközben a haverja is megérkezett így ígéretemhez híven nem mutatkoztam előttük.
Leültem az asztal elé és vártam, amíg HanSo visszaér. Pár perc után Han újra a szobámban volt, immár két csésze kávéval.

Az elkövetkezendő két órában még átnéztünk pár tantárgyat, amik már számomra is érthetőbbek voltak. Han miután végzett okításommal egyedül hagyott Toshio-val a szobámban.

Lefeküdtem az ágyra és a plafon irányában nézve elmélkedtem. Utóljára öt éve zongorázhattam mielőtt elveszítettem a látásom. Felültem az ágyon, letéve a lábaimat a padlóra megindultam a zongora irányába.

A zongora billentyűin végigsimítva egy apró sóhaj hagyta el a számat. Leültem a székre, de nem játszottam semmit. Vártam. Kogy mire? Na azt én sem tudom, de amíg itt voltak Joon barátai, nem akartam magamra vonni a figyelmet

Lépteket hallottam az ajtó irányából, de nem tudtam hova tenni. Halottam, hogy valaki lassan kinyitja az ajtómat.

- Ki az? Ki van ott? – kérdeztem enyhén ijedt hangon, viszont választ nem kaptam. Toshio elkezdett ugatni és ezután csak egy ajtó csapódást hallottam. Toshiot magamhoz hívva próbáltam kicsit megnyugodni, az előbb történtek után. Az hogy nem látok igen ilyesztő tud lenni ilyen helyzetekben. A nap további részében, miután Joon barátai elmentek, lent voltam a családdal. Anyával, akivel készítettünk csokis sütiket, apával, akinek egy hétre el kellett utaznia a munkája miatt, de végre újra együtt lehetett a család és NamJoonnal, aki gyerekkoromban és most is végig mellettem volt. 

Ami pedig ma történt, nem mertem róla szólni senkinek.