Tiltott Szerelem (Tony Stark ff.)

Mindenre fény derül

Ez a nap is úgy kezdődött mint a többi. De valami mégis más volt. Hiányzott valaki. Az a valaki pedig nem más volt mint apa. Fél éve anak, hogy elhagyott engem és anyát. Fáj az, hogy egy másik nőért egy másik gyerekért hagyott el minket. De valahogy nem tudok rá haragudni bármenyire is fáj az, hogy nem keres és szó nélkül lelépet.

Lasan ki keltem az ágyból és indultam volna lefelé a lépcsőn de megtorpantam. Hangokat hallottam. Az egyik hangot felismertem mivel anyához tartozott. De a másik egy férfié volt.

Elkezdtem halgatózni. Tudom nem volt szép húzás de hajtott a kíváncsiság.

-hogyan fogjuk elmondani neki? - szólalt meg a férfi
-nemtudom de nem titkolhatjuk tovább - sóhajtott egy nagyot anyu - elkel fogadnia
-nem kéne várni még vele egy kicsit, nem lessz ez kicsit gyors
-Tony egyszer úgy is megkell neki tudni itt az idő lehet az elején nehéz lessz neki elfogadni de majd belle törődik
-oké értem én te tudod te vagy az anya a te döntésed

Itt már nem bírtam, lesétaltam és próbáltam úgy tenni mintha az előb hallott beszélgetést meg sem hallottam volna. Amint le értem lesokolt ami ott fogadott.

Ott ált élet nagyságban Tony Stark. A nagy vasember. A példaképem. Csak le dermedve néztem hol rá hol anyura.

-kicsim valamit meg kell beszélnünk- nézett komolyan rám anya.
-szerintem is - nyögtem ki - én vagy totál be vagyok álva és képzelődöm vagy tényleg itt áll Anthony Edward Stark a napalink közepén - mutattam rá - erre Tony halkan felnevetet

Anyu megfogta a válam és a konyháig húzott. Én le ültem a bárpultnál elhelyezkedő székek egyikére. Anyu élem rákot egy pohár hideg vizet amit azonnal le húztam.

Lasan Tony is be sétált és le ült elém anyuval együtt. Már jó tíz perce csak nézzük egymást de nem szól senki semitt.

-na jó anya elmagyaráznád mi is folyik itt - törtem meg a kínos csendet.
-hát mi szóval - fújta ki az edig bent tartott levegőt - együtt vagyunk
-mióta? - csak ennyit bírtam kinyögni
- egy éve - szólalt meg Tony ez az egy szó egyenlő volt egy késsel a szívemben amit jó párszor megforgatak bene.

Nem szóltam semmit. Nem voltam képes rá. Egy éve. És apával fél éve váltak el.

-megcsaltad apát? - szóltam elhalo hangon tíz perc után meguntam a várakozást és a szotlanságot - utoljára kérdem megcsaltad? - csendben de annál idegesebben mondtam nem válaszolt csak bólintott - tudott róla? - ismét csak bolintást kaptam.

Nem bírtam tovább. Könyekel küszkodve futottam ell. Felkaptam a cipőmet. Mivel mindig egy pulóverben és melegítőben alszom nem volt gondom arra, hogy átöltözem. Az ajtót szinte kitéptem és elfutotam.

Csak futotam és futotam céltalanul. Talán apa nem is másért hagyott el minket, hanem az miatt mert anya megcsalta? Miért titkolta el mindezt? Miért hazudott nekem?

Nem bírtam tovább a könnyeim utat törtek maguknak. Nem bírtam. Miért most. Minden olyan jól kezdődött de ez is szarul végződött.

Csak egy valamire vágytam. Arra, hogy minden olyan legyen mint régen. Hogy újra együtt legyen a családom. De ez is csak egy lehetetlen álom.

Nem is az zavar a leginkább, hogy anya megcsalta apát mert elmondása szerint ez fordítva is megtörtént. Az fájt leginkább, hogy eltitkolta. Egy teljes éven keresztül hazudott nekem. Szóval ezért tűnt el sokszor napokra, hetekre. Azért hagyott magamra mert talált magának valakit akivel szórakozhat.

Már javában sötétedett és hűlt a levegő de nem tudott érdekelni. Jó volt csak a semibe sétálni céltalanul. Nem tudtam mere járok. Ezen a környéken még sosem voltam. Be kell valanom nem volt bizalom keltő ez a hely ahogyan az erre járó emberek sem. De nem féltem. Valahogy olyan volt mintha sokszor jártam volna itt de mégsem.

Megáltam egy sikátor előtt. Valami mintha huzzot volna oda. Egy láthatatlan kötél. Az eszem azt súgta, hogy ne mennyek de a szívem azt, hogy igen.

Hajtott a kíváncsiság ezért a szívemre hallgattam. Mikor oda értem nem találtam semmit. Nem volt ott semmi. Ismerős volt a hely. Pedig soha nem voltam itt.

Hirtelen hangokat hallottam magam mögül. Nem fordultam meg. Az eddigi érzés ami ide húzott megszünt. Egy kést éreztem a torkomnak nyomodni. Nem féltem. Valahogy nem tudott érdekelni. Azzal voltam elfoglalva honon ilyen ismerős ez a hely.

-mi szél hozzot erre téged, egy ilyen törékeny és védtelen lányt- suttogta a fülembe - mit szólnál ha játszanánk egyett - egy arcrezenés nélkül hallgattam végig amit mondott.

Nem értem miért de nem féltem. Csak álltam és vártam mit fog tenni. De nem történ semmi. Vártam de csak egy pufanást hallottam. Nem fordultam meg gondoltam ki volt az de tévedtem.

-Rebecca - elég volt az ahogy ki mondta a nevem, hogy tudjam ki az..................