Megváltás

Büntetés

Tyra újra az annyiszor megcsodált ajtó előtt állt, de most nem gyönyörködött a míves faragásokban. Tyra most félt. Kezében megremegett az étellel megrakott tálca, halk csörömpöléssel összekoccant a rajta lévő teáskanna és csésze. Be kell kopognia. Be kell lépnie azon az ajtón, és reménykedhet csupán, hogy Loki dühe már alábbhagyott.
"Nem ilyen volt régen...". Ezt mondják az idősek, de máig nem nagyon hitt nekik. Ma viszont látott a hercegben valamit, ami megérintette: fájdalmat, magányt, és ez nagyobb hatással volt rá, mint kellett volna.
Megrázta a fejét, egy utolsó pillantással ellenőrizte a ruháját, a tálca tartalmát, majd mély sóhaj kíséretében bekopogott.
- Gyere! - a férfi hangja nyugodtabbnak tűnt, de így is szigorúan csengett.
A lány belépett a szobába, arcát megcsapta a nyitott erkélyajtón beáramló hideg őszi szél.
- A vacsorája, Uram! - mondta csendesen, majd az asztalhoz sétálva letette rá a tálcát.
Loki az ablak melletti falat uraló hatalmas könyvespolc előtt állt, elmélyülten tanulmányozott egy réginek tűnő, bőrkötéses könyvet. Tyra feléje fordult, ujjait a teste előtt összekulcsolva, lehajtott fejjel várta hogy elbocsássa, vagy feladatot adjon neki. Loki tudomást sem vett róla, megnyalta az ujját, majd lapozott egyet. Kintről egy, az ilyenkor szokásosnál jóval hidegebb, inkább telet idéző, már-már fagyos széllökés hatolt a szobába, telibe kapva a vékony cselédruhát viselő lányt. Tyra megborzongott, fogai akaratlanul összekoccantak, ahogy a hideg hirtelen beterítette a bőrét. Lassan felnézett, a herceg még mindig nem vett tudomást róla. "Talán kérhetnék engedélyt, hogy elmehessek..." gondolta, de letett róla. Bár egyre jobban fázott, nem merte megkockáztatni a kérést, nehogy felbosszantsa a gazdáját. Hogy elterelje a figyelmét a hidegről, lassan körbejáratta a szemét a szobán, ami ahhoz képest hogy egy herceg lakta, elég puritánul volt bebútorozva. Egy kényelmes badachinos ágy, a könyvespolc, a kandalló, két öblös fotel, egy asztal, és egy ruhásszekrény alkotta a berendezést. Sehol egy arany vagy ezüst ciráda, gyémánt ajtó-vagy fiókgomb, a fa bútorokat csupán faragások díszítették, azok is módjával.
Egyre jobban fázott. Segélykérőn nézett a férfira, akin annak ellenére, hogy csak egy vékony anyagból készült, feltűrt ujjú zöld inget viselt, nyomát sem látta hogy zavarná a hideg. Tekintete egy pillanatig elidőzött a hercegen, akinek hátul lófarokba kötött hajának feketesége kiemelte arca élét és sápadtságát. " Milyen jól áll neki a zöld..."
Loki újra lapozott. Nem nézett fel, nem szólt hozzá, és a lány egy pillanatra azt hitte, elfelejtkezett róla, ezért halkan köhintett egyet.
Mintegy válaszul újabb, még fagyosabb fuvallat érkezett, egész teste libabőrös lett, ujjai kezdtek elgémberedni. Megmozgatta, apró mozdulatokkal felváltva előbb az egyik, majd a másik tenyerébe rejtve próbálta megmelengetni őket. Már szabályosan didergett, de nem mert elbocsájtást kérni, bár a félelembe egy idő után némi dac is vegyült. "Azért sem! Kibírom!"
Nem tudta mióta áll ott, úgy érezte órák teltek el, miközben egyre hidegebb lett. Kezei, lábai elgémberedtek, abban sem volt biztos, hogy meg tudná mozdítani őket. És igen, már biztosan tudta, hogy Loki nem elfelejtette vagy nem vette észre hogy ő ott van, hanem szándékosan kínozza. Lassan felhúzta a karjait, melle előtt összefonta őket, így állt ott egy szó nélkül, miközben teste egyre jobban reszketett.
"Nem volt ő mindig ilyen..." visszhangzott a fejében, de most valahogy elképzelhetetlennek tartotta, hogy ez igaz lenne. Tévedett, rosszul látta délután, ebben az emberben nyoma sincs az érzéseknek, a könyörületnek! Csak odaképzelte, pillanatnyi zavar volt csupán.
Újabb fuvallat érte, megremegett, szemébe könnyek gyűltek. "Azért sem! Kibírom!"
- Nem fázol? - szólalt meg végre Loki, de még mindig nem nézett rá.
Tyra remegett mint a kocsonya, arcán hideg csíkot hagyott egy legördülő könnycsepp.
- D...de i...gen, Uram! Nagyon fá...fázom! - nyögte elgyötörten.
Loki lassan becsukta a könyvet, komótosan a helyére csúsztatta, majd ráérősen a lány felé fordult. Arcán nyoma sem volt sajnálatnak, hangja üresen kongott, zöld szemei közömbösen méregették a lányt.
- Igen, azt látom.
Az asztal felé indult, és mikor elhaladt a lány előtt, finom, hívogató vadvirágillat kúszott az orrába. "Milyen kellemes!" jött az önkéntelen gondolat, és a következő pillanatban már dühös volt magára e miatt az újabb apró gyengeség miatt.
Teát töltött a csészébe, két tenyerébe fogta, majd elmélyülten figyelte ahogy gőzölögni kezd. A még mindig reszkető lányra pillantott, aki elkerekedett, vágyakozó szemekkel bámulta a forró italt. Lassan belekortyolt, arca színpadias grimaszba torzult, mintha megégette volna a száját.
- Tudod, nem szeretem a tiszteletlenséget, és az engedetlenséget - mondta csendesen. - Ami a folyosón történt, az pedig igencsak tiszteletlen viselkedés volt tőled. Ugye egyetértünk?
Felvonta a szemöldökét mintha komolyan érdekelné a válasz, de szemeiből teljes érdektelenség sugárzott.
- I...gen, Uram! - felelte a lány, közben fogai összekoccantak.
- Ugye ez nem fordul elő többet, Tyra? - kérdezte halkan a herceg, miközben letette a csészét.
- Nem, Uram! - felelte, miközben szinte már elviselhetetlenné vált a hideg.
- Rendben, akkor ezt megbeszéltük! - szólalt meg hirtelen a férfi olyan hangon, mintha csak arról lett volna szó, hogy kilovagolnak-e másnap. A hideg enyhülni kezdett, pár pillanat múlva a hőmérséklet kellemessé vált, amit Tyra teste hálásan fogadott. Még mindig fázott, de már elkezdte újra érezni a végtagjait. Loki elé lépett, lenézett rá, állát felemelve kényszerítette hogy a szemébe nézzen. Tekintete most szinte lángolt, a zöld szinte beszippantotta a kéket.
- Legközelebb nem leszek ilyen finom! Érted ugye?
Hangja most mintha mélyebb, reszelősebb lett volna, és a lánynak kétségei sem voltak afelől, hogy komolyan beszél.
- Értem, Uram! - suttogta Tyra, és közben megmagyarázhatatlan, őrült módon arra gondolt, hogy milyen gonosz, veszedelmes, mégis gyönyörű az a zöld szempár.
Loki végre elengedte, a vállánál fogva az ajtó felé fordította, majd taszított rajta egyet.
- És most takarodj! - sziszegte.
Tyra elgémberedett lábai lassan reagáltak, majdnem orra bukott, de még időben visszanyerte az egyensúlyát. Apró, bizonytalan léptekkel indult a kijárat felé, miközben végig a hátán érezte a férfi szúrós tekintetét. Csak akkor tört ki belőle a halk, megkönnyebbülést hozó zokogás, mikor becsukta maga mögött az ajtót.
Loki még sokáig nézett utána, és arra gondolt, hogy milyen erős ez a lány. Nem zokogott, nem könyörgött mint a többi, csendben, dacosan tűrt. Pedig nem kímélte, nem sok hiányzott hozzá, hogy halálra fagyassza. Magának sem szívesen vallotta be, de valami elismerésfélét kezdett érezni iránta.
Nem számít, most legalább megtanulta hol a helye.
Aztán eszébe jutott a vadvirágillat, és megengedett magának egy kósza gondolatot: " Erős, és nagyon kellemes az illata..."