Halhatatlan /Yoongi FF/

Közel de mégis távól

A nap sugarára keltem fel, erősen sütött szemembe ,mint mindig.
Mivel szünet volt így nem kellett siessek suliba.
Még van időm fel nőni, még csak 15 éves vagyok. Hiányézetem volt Yoongi miatt, hisz őnélküle senkinek érzem magam. Anyám még most is dolgozott apám meg itthon se volt mint általában.

Fel öltözve rohantam ki az utcára. Yoongi biztos dolgozik még. Nem akarok az útjában lenni ezért soha sem kerestem fel.De persze azt már sokszor végig néztem ,hogy tovább viszi a lelkeket.
Sétálgattam egyedül majd megláttam őt. Nem nagyon vetettem ennek nagy érdeklődést. Úgy érzem nem is létezem számára. Az emberek se vesznek észre. Nem is kell.
Legszívesebben el futnék de egyedül. Tudom sokszor tettem ezt. Semmit sem változtam ami a gondolkodásomat illeti,
Yoongi viszont nagyon nézett.
Megfordultam és ránéztem. Ekkor el engedte a lelket,kezdett  felém sietni.
Szokásosan meg kérdezte:
-Nem félsz tőlem?
Nem akartam válaszolni.
Le szedtem egy virágot és kezébe adtam. Majd el sétáltam. Ő jött utánnam.
Majd meg rántotta vállam. Kezembe adta a virágot el porladva,majd eltűnt.
El gondolkoztam. Velem is így végezne? A szívem már úgy érezte magát ,mint ez a kis aprócska virág.
El fújtam, majd siettem a közeli erdőbe.
Nem tudja hova megyek nem érdekli, de vigyáz rám. Mikor el tűnik a nap az ágyam mellett ül és van ,hogy engem van, hogy magát nézi. Ilyenkor el kezdek agyalni.
Utálja magát, mert ilyen? Sajnál másokat?
Mindig is sajnáltam ahogy ezekre gondoltam. Meg fordultam és el kezdtem rohanni a nevét kiabálva.
Majd meg láttam és egy újabb lelket vitt el.
-Tessék? Nézett rám.
-Maradhatok veled egy kicsit?Kérdeztem félénken majd bólogatott,naplóját elő véve pipálta ki a nevet. De ezt nem teheti meg más csak ő.
Utunk a tóhoz, faházhoz,erdőhőz vitt majd egy maradt.
-Anna. Mondta ki a nevet.Majd a naplóját elő készítette és persze a kaszáját.
Eggyet suhintott majd már ott voltunk.
Egy szép lány volt telefonozott ,majd le tette és kutyáját simogatta.
Majd a kutya meglátott az úttest másik oldalán valamit. Utánna rohant a lány. A kutya át is jutott ,de ő neki már késő volt, el ütötte egy autó. A vér eláztatta az utat.
Yoongi húzta a száját. A kutya nyöszörgött. A lány alig bírt meg mozdulni.
A kutya szőrét símitotta végégig gyenge kezével. De azzal a lendülettel le csúszott.
Feje oldalra bicsaklott.Így meghalt.
Yoongi oda ment és kaszájával suhintott egyet. Majd a lélek felment a mennybe.
Yoongi tovább ment de én csak a lányt néztem.
-Gyere. Rántott meg erősen.
Ami már ráncigálássá vált.
Hirtelen megállt szemembe nézett.
-Félsz?
Kérdezte ezt is szokásosan.
Nem néztem a szemébe. Még mindig a lányt néztem. Nagyot sóhajtott,
majd karomnál fogva vitt haza.
Soha se volt erőm beszélni vele, de úgy nagyon sokat. Csak azon gondolkoztam, ő mit érzhet?Mit gondol eről az egészről amit csinál?
Mindig mikor ezt csinálja látom nem nagyon szereti ezt. Úgy érzem van szíve csak el rejti. Ugyan nem tudom milyen szeretni...
Már a szobámban voltunk.
Le feküdtem és a kezemet néztem.
Mivan ha én már nem leszek? Vagy hova kerülök?
Szívem meg szakadt, ha erre gondoltam
Hirtelen be takart.
-Pihenj, megyek nem akarlak zavarni.
Soha sem mertem mondani semmit. Nem regáltam. De úgy mondtam volna-kérlek maradj te nélküled egyedül leszek ès hogy te sohasem zavarsz.
A karjába kaptam ,hogy még egy kicsit maradjon. Le üllt és engem nézett.
-Maradjak? Kérdezte.
Csak bólogattam. Igaz csak én hallom őt ,de szeretem azt amit hallok, mert csak az enyém csak is én hallom.
Be csuktam szemem és lassan el aludtam.

Reggel már nem is volt melettem Yoongi.
Nem lepett meg.De szomorúan néztem az üres helyet ahol még este ült.
A hiánya nagyon zavaró volt. Olyan mintha hiányozna egyik részem vagy a szívem csücske.
Sokan félnek tőle de én nem. Át tud változni csontvázzá is és az érintése jól esik. Vagy ha csak beszél hozzám. Bánom , hogy nem mondom de nem merem.
Attól félek ha kimondom elmegy, vagy ha nem mondom akkor.
De nagyon hiányzik. Melette akarok lenni még ha nem is kéne. Úgy gondolom ő nem ezt érzi ezért nem is akarom említeni.

Az az álmom ,hogy melette maradjak örökre.
-Örökre. Mondtam ki mosolyogva.
-Mi örökre? Jelent meg előttem mire meg ilyedtem szinte szívinfarktust okozott.
Szívemre tettem kezem.
El mosolyodva le üllt elém.
-10 perc és mennem kel. Nézett szemembe.
Majd elő vettem a füzetem és kezébe nyomtam egy lapot.
A lapon ő volt csúkjábam amiben nem látszott szép arca.
-Azta. Adta volna vissza de kezébe zártam.
-Enyém? Kérdezte. Mire el mosolyodtam majd ő is.
Hirtelen magához ölelt a szívem bele remegett,viszonoztam tettét. Köpenye el tünt és rendes ruhában volt de az is fekete volt.
Lassan el engedett.
-Köszönöm. Tette el.
Csak bólogattam.
-Hogy vagy? Kérdezte ami meg lepett így kénytelen voltam beszélni.
-Jól, és te?
-Meg vagyok. Kezdte el ruháját piszkálni.
-Rég beszéltünk. Mondta.
-Valóban. Vágtam rá.
Furcsáltam a beszélgetésünket.
Némán néztük egymást majd beszédre nyitotta száját.
-Tudsz mondani valamit, íróit a porló virágról is? Kérdezte kicsit közelebb hajolva.
-Törödhetsz vele de már késő, nem kapta meg a neki járó törődést csupán,ő már ilyen marad és nem lesz többé. Néztem rá.
-Igaz. Bologatott.
Majd fel állt.
-Mennem kell elég messze kel mennem. Mondta.
-Szia. Integettem.
-Majd este jövök. Mondta majd már el is tünt.
Jól esett a beszélgetésünk. Tényleg rég beszéltünk. De így legalább ha hiányzik lesz mire vissza emlékeznem ,hogy enyhítsem hiányát. Kicsit furcsa volt a viselkedése nem tagadom,de nem is bánom.

Várom , hogy este mellettem üljön, és érezzem kicsi közelségét.