Rózsa kávézó (Teljes)

Pillanat

Ma is 4-kor keltem, mint minden nap, ugyan ez nehéznek tünik, de ha már hetek óta ezt csinálod megszokod. Muszály korán kelnem, mert 5-re meg kell jelenjek a Rózsa kávézóban, ahol feltakarítok, és felkészülök a korai vásárlókra, mivel hatkor nyit a bolt. Nem túl jó fizető meló, de szükségem van a pénzre, az ösztöndíj nem elég a kollégiumra, és a szüleimet is kell támogatnom ha tudom.

Megérkeztem a kávézóhoz, a kulcsommal kinyitottam és nekiálltam a kassza rendberakásának, közben a gondolataim egy bizonyos személyre terelődtek. Marosi Ágoston (legalábbis az egyik füzete borítója szerint) egy nemrég ideszokott vendég a kávézóban, és megütötte a szememet. Fényes sötétbarna haja volt, de csak napfényben, félárnyékban feketéknek tűnt, és gyönyörű csokoládébarna szemei, várj, mit is gondolok, még alig ismerem.  Mindenesetre, szinte mindennap megjelenik, pontosan 6:15 körül, és rendel egy feketekávét, és néhány sulis feladat fölött megissza. Apropó, befejeztem a kassza rendbeszedését, szóval nekiálltam a kávégép használatra kész állapotba hozását. Ahogy a kezem autopilot-ba kacsolt a gondolataim visszatértek Ágostonhoz, de nem ábrándozhattam sokáig mert megszólalt a csengő, jeleszve hogy megjött az első vendég. Köszöntem neki, Liza volt az egyik legjobb barátnőm. Még se kérdeztem mit kér hiszen tudtam hogy a kedvence egy nagy pohár forrócsokival kezdeni a reggelt, de az viszont meglepett hogy ilyen korán látom, hiszen nem volt egy korán kelő alkat.

-Minek köszönhetem hogy ilyen korán tetszett befáradni szerény üzletünkebe? - kérdeztem, egy kissé nevetségen elegáns hangon.

Liza csak sóhajtott a viccemen,
-Matek korrepetálás, bár nem is értem, minek az ahhoz hogy illusztrátor legyek, ráadásul a szüleim rohadt koránra tették.
- Hát az igazán sajnálatos hölgyem, de  tessék elkészült a forró csokoládéja. - mondtam még mindig ódivatúan beszélve hátha oldom egy kicsit a fáradt hangulatot.
- Te hogy bírod a korán kelést? - kérdezte, még mindig egy kicsit bágyadtan, habár a kakaó segített a fáradságán.
- Ha minden nap 4-kor kelsz megszokod. - válaszoltam együgyűen.
- Na mégcsak az kell, na mindegy sietek eleve nem kellett volna ide beugorjak, de mit számít egy-két perc késés a korrepetálásról.
- Hát akkor siess, szia, találkozunk később. - köszöntem a siető barátnőm után.

Ahogy kilépett megérkezett egy régi ismerős vendég, Kriszti. Csak egy kis eszpresszót kért meg egy sütit szóval miután kiszolgáltam nekiálltunk csevegni.

- Aaa képzel el a Danival tegnap este moziztunk nagyon klassz volt, és tök rendes, ragaszkodott hogy ő vegye a jegyeket meg a popcornt hiába akartam én is beszállni. - hadarta  egyhuzamra.
- Nagyon örülök nektek! - gratuláltak mosolyogva, igazán jó volt nézni hogy végre talált egy rendes fiút magának.
- Te nem találtál még mindig senkit magadnak? - kérdezte tudakolóan.
- Hát ami azt illeti, van egy fiú akit szeretek, és egy törszvendég itt a kávézóban... - mondtam kissé elpirulva.
- Ó tényleg, ki az?
- Ki az? - kérdezte egy kíváncsi hang mögülem, Ágoston volt az. Észre sem vettem hogy mögénk állt, és valószínűleg kihallgatta a beszélgetésünk egy részét. Arrgh senki. - pirultam el felé fordulva.
- Mit kérsz a szokásost? - kérdeztem, hátha ez feloldja az előbbi kényes szituációt.
- Ja, az jó lesz. - válaszolta lazán, ami csak még pirosabbá tett.

Csendben elkészítettem a kávéját, majd odanyújtottam neki.
- 550 forint lesz. - mondtam.

Szótlanul odanyújtotta a pénzt, és elvette a poharat. Kicsit mosolyogtam ahogy a kezünk súrolta egymásét.

- Merre jársz egyetemre? - kérdeztem hogy fenntartsam a beszélgetést.
- Ja -kicsit megrázta a fejét mintha gondolkodott volna valamin- ide nem messze, programozást tanulok. - mondta.
- Biztos érdekes lehet - válaszoltam.
- Nem nagyon, nemsokára lesz ZH szarból.

Biztos nagyon értetlenül néztem rá mert hozzátette:
- Számítógép Architektúra, röviden SZAR. - mondta nevetve.
- Oh - motyogtam még mindig zavartan.
- Na nekem mennem kell tanulni, neked meg vásárlóid vannak, szóval nem zavarlak. - köszönt el.

Nem válaszoltam a sokktól. Tök sokáig beszélgettünk ma, és ha eddig biztos benne hogy szeretem, hát akkor most nem tudom hogy ezt az érzést hogy nevezik. A nap folyamán viszonylag némán szolgáltam ki a vevőket, esetleg udvariasan csevegtem velük az időjárásról. 10-kor átadtam a kasszát az utánam dolgozó fiúnak, Tominak akivel egész jóban vagyok, észre is vette hogy szokatlanul csöndes vagyok.

- Negyon csöndes vagy ma történt valami? - kérdezte.
- Á nem semmi, csak rosszul aludtam az este és kicsit fáradt vagyok. - hazudtam, de sajnos átlátott rajta.
- Hanna, nyugodtan elmondhatod hogy mi a baj, nem foglak kinevetni vagy olyasmi, bízhatsz bennem.
- Nyugi, Tomi, nincs semmi baj csak elmerültem a gondolataimban.
- És kiről szóltak azok a gondolatok? - kérdezte egy huncut vigyorral.
Hát ez kész, ez a srác teljesen átlát rajtm.
- Nem tartozik rád, le lehet rólam szállni. - vágtam rá mérgesen, és elindultam a koleszba felszedni az egyetemi cuccom, hogy utána elvágtassak az órákra.