X Lépés Távolságra Tőlem

Hetedik lépés - Eltitkolt Múlt

Miután befejezi a nyakam csókolgatását, messzebb megy tőlem, de megragadom a nyakát, és a magaméhoz húzom a fejét. Egy pillanatig sem tűnik úgy, hogy ellenkezne, hanem ledönt az ágyra, és ugyanazt csinálja, mint tegnap - először becsúsztatja a kezét a pólóm alá, és simogatja az oldalam a puha tenyerével.

Aztán mikor elkezd vetkőztetni, halljuk, hogy valaki kopog az ajtón, és azonnal felülünk egymás mellett, és le is húzom a pólóm.

- Biztosra veszem, hogy nem a szüleid azok - súgja nekem Kevin.

- Miért, én is kopogtam - bököm oldalba. - Gyere be!

- Szia, drágám - üdvözöl Anyu, aztán észreveszi Kevint. - Á, helló, Kev.

- Öö... helló, gyertek be - mosolygok rá és a bejövő Apura.

- Fáj bevallani, de tévedtem - súgja Kevin.

- Ez azt jelenti, hogy nekem volt igazam - suttogom vissza.

- Nem, mert nem mondtad, hogy ők azok, csak magadat védted - mondja még mindig elég halkan, de apu megköszörüli a torkát, és minden tekintet rá szegeződik.

- Amint látom, felébredtél - mondja. Most egy perc csend következik.

- Ééés ez minden, amit ellenőrizni akartatok? - nézek rájuk kicsit aggódva, de még mindig nagyon kíváncsian.

- Nem, valójában beszélni akartunk veled - folytatja Anyu. Mindketten nagyon komolynak tűnnek, és érzem, ahogy elpirulok. Valahogy tudom, tudnak Kevinről és rólam.

- Akkor csak üljetek le, és mondjátok - próbálok olyan nyugodt és udvarias maradni, amennyire csak tudok, de nehéz.

- Nem akarunk kertelni - mondja apám, amint leülnek Saga ágyára, és így szemben vannak velünk - szóval érthetően akarunk mindent elmondani nektek.

- Mi, és nem csak mi, a család többi tagja is észrevette, hogy furcsák vagytok - folytatja Apu monológját Anyu. Mindig ezt csinálják, és bár tudom, hogy teljesen véletlen jön, mindig úgy érzem, hogy betanultak egy szöveget, és csak felmondják, mint a leckét.

- Nem tudjuk, milyen stádiumban vagytok...

- De úgy hisszük, ideje elmondani neked valami fontosat...

- És miután hallottátok, eldönthetitek...

- Hogy akarjátok-e folytatni a titkos kapcsolatotokat, vagy sem.

Tudják. Mindenki tudja. Jézus, be kellett volna fejeznünk, mielőtt elkezdődött!

Újabb hosszú, csendes perc. Kezd idegesítő lenni.

- Nem szeretnétek megosztani az információt? - kérdem félénken.

- Elena, nem igazán tudjuk, hogy mondjuk el neked... - Ajaj, Anyu a teljes keresztnevem használja, szóval biztos, valami igazán komoly.

- De csak az utóbbi három napban gondolkoztunk rajta...

- Mert azt hittük...

- Azt reméltük, soha többet nem kell ezzel foglalkoznunk.

- Azt mondtátok, nem akartok kertelni, szóval mondjátok, mi a fenéről beszéltek, és ne húzzátok az idegeimet - mondom kicsit dühösen.

- Hogy mersz ilyen hangon beszélni a szüleiddel, kisasszony? - áll fel Apu, dele is ül egy pillanattal később.

- Sajnálom, Apu - kérek bocsánatot lehajtott fejjel.

- Most nem lényeges, mert pont erről akartunk veled beszélni.