Yu-Gi-Oh! SD

2.fejezet: Mindjárt felfordulunk! A párbajakadémia leggyengébb tanárai!

- Hölgyeké az elsőbbség. - Nyitottam ki az Akadémia üvegajtaját a nagyjából vállig érő lánynak.
- Ne úriembereskedj itt. Most kellett feladnom ellened egy párbajt. - Duzzogott Kei. Az ideiglenes szobánk a központi épületben volt, a tanári fölötti második emeleten. El is indultunk fölfelé, hogy átbeszéljünk egy-két stratégiát és jobban megismerjük egymást mind emberileg mind taktikailag. Hamar az ajtó elé értünk. A kulcsunkért nyúltam, hogy kinyithassam az ajtót. A szoba úgy volt, ahogy hagytuk. A kipakolással nem törődtünk, hamarosan úgy is beosztanak a három ház valamelyikébe. Ahelyett, hogy ezzel mulasztottuk volna az időt, inkább leültünk egymással szembe az asztalhoz és átbeszéltük, hogy segíthetnénk egymást a párbaj során.
- Van valami ötleted, hogy milyen stratégiával álljunk elő? - Kérdezte a lány.
- Nos... Azon gondolkodom, hogy hogyan tudnánk az előnyünkre fordítani a Gravitációs Vakságod.
- Ezt hogy érted? - Döntötte meg picit a fejét.
- Ha nem támadhatok a szörnyeimmel az okozhat némi problémát, végül is szinkro használó vagyok. Ha ellenem lenne, szimplán elpusztítanám. Van rá bőven mód. Viszont így, hogy a te szörnyeidnek védelmet ad, nem akarom megtenni. - Gondolkoztam el.

- Egy páros párbaj két felvételiző diákkal? - Nézett össze a két szemüveges tanár.
- Ez a legjobb módja, hogy teszteljük őket. - Mondta Rule. - Végül is, a páros párbaj a ti szakterületetek.
- De mégis csak diákok... Nem kellene olyanokat szemben állítanunk velük, akik kevesebb tapasztalattal rendelkeznek? Pontosan erre vannak a vizsgáztatóink. - Érvelt a professzor.
- Igazság szerint... Le akarom mérni a két diák tudását. Különösképpen a srácét. Különös érzés fog el vele kapcsolatban... Kíváncsi vagyok mire képes.
- Ezt értük, de... Miért páros párbaj? Lemérhetné a tudásukat külön-külön is. - Érdeklődött a másik tanár.
- Így sokkal inkább megmutatkozik, mennyire is jók.  Nem igaz, Rule? - Lépett be a beszélgetésbe a sötétvörös hajú tanárnő.
- Úgy van, ahogy Rose mondja. Egy párbajban fontos az ellenfél taktikájának megértése, viszont ez egy kis odafigyeléssel nem nehéz feladat. Egy páros párbaj viszont egészen más. Rengeteg dolgot kell figyelembe venne, mielőtt lépnél.
- Mire vagy kíváncsi, Rule-san? - Kérdezte az egyikük.
- Mi tagadás... Kíváncsi vagyok, hogy jó csapat lennének-e az iskolák közötti Tag versenyre. - Mosolyogta el magát a fekete hajú, borostás tanár. 
- Igaz is... A két diák akiket küldeni szoktunk már nem az iskola tanulói... - Gondolkodtak el mindketten. - De mégis... Ettől függ, hogy felvesszük-e őket vagy sem.
- Bízom benne, hogy ez nem okoz majd nekik problémát. - Mosolygott Rule.
- Miért bízol bennük ennyire? - Kérdezte Rose a háttérből.
- Egyszerűen csak jó előérzetem van velük kapcsolatban.
- Oooh, egy előérzet? - Vett fel a tanárnő egy kételkedő hangsúlyt.
- Szóval? Vállalják? - Kérdezte bizakodóan a férfi.
- Rendben, legyen. - Bólintottak.
- Kircsi. - Fordított hátat a menő tanár, miközben felhúzta kabátját és az ajtóhoz sétált. Mielőtt még kilépett volna visszanézett és fejére tette a Michael Jacksont szégyenbe hozó kalapját. - Akkor holnap délben várok mindenkit. Telt házas előadás lesz. - Vigyorgott, és elsétált.
- Nagyon elemében van ma. - Sóhajtott a tanárnő. - De talán ezúttal bejön a megérzése. - Gondolta.

- Igazad van! Azt hiszem, így jó lesz! - Dőltem hátra. - Így segíthetjük egymást úgy is, hogy az ellenfelet hátráltatjuk.
- Komolyan... Egész végig itt volt az orrunk előtt a megoldás. - Lélegzett fel a lány. - Viszont, mára elég ennyi agyalás! - Pattant fel. - Menjünk, zuhanyozzunk és aludjunk!
- Igazad van! Kezdtem el vetkőzni. - Menjünk zuhanyozni! - Vigyorogtam.
- Barom! - Ütött arcon. - Ne idekint vetkőzz, menj be oda. - Lökött be a fürdőbe. - Ilyenkor bezzeg nem a hölgyeké az elsőbbség, mi...? - Motyogta a pirult lány.

Az éjszaka hamar elszállt. Reggel elég későn keltünk az éjszakázás miatt, de kipihenten ébredtünk. Mire végeztünk a késő reggelinkkel, mely nekem egy egyszerű tojásos szendvicsből, Keinek pedig a kedvenc rózsaszín cukorkákkal szórt csokis csigájából állt, már fél tizenkettőt ütött az óra. Bár nem volt messze a célhelyünk, úgy döntöttünk, hogy egy gyors arcmosás után elindulunk. Együtt hagytuk el a szobát. Miután kulcsra zártam az ajtót, elindultunk lefelé a lépcsőn. Szegény lány olyan energikus volt, hogy kishíján leesett rajta. Szerencsére hős alkat voltam, nem engedtem leesni szerencsétlent. Kettő az egy ellenit azért mégsem vállalnék be tanárok ellen. A lépcsőn leérve a két tegnapi tanár várt minket.

- Jó reggelt kedves hallgatóink! Készen álltok a megmérettetésre? - Mosolygott kedvesen a vörös hajú hölgy.
- Miazhogy! - Vágtam rá egyből. - Indulhatunk?
- Ez a beszéd! Kövessetek. A közönség már epekedve várja a szereplésetek. - Ment elől magabiztosan Rule.
- Mégis milyen közönség? - Remegett meg a mellettem sétáló lány.
- A felvételi meccseket a legtöbb hallgató végig szokta nézni. A páros párbaj, mint felvételi meccs pedig eddig még példátlan az akadémiánk történetében, szóval az összes diákunk eljött a meccsetekre.
- Váó! Az egész akadémia itt van?! - Csillantak fel a szemeim. - Hát nem csodás, Kei? Mindenki szemtanúja lehet annak, hogy feltöröljük a padlót a tanárokkal. - Rángattam meg a kis állatbarát leányzót, aki valahogy nem örült annyira, mint én.
- Honnan tudnak a párbajról? - Kérdezte egy kis félelemmel a hangjában.
- Annak a zsémbes párbajozónak köszönhető ott elől. - Felelte mosolyogva a tanárnő.
- Tanár úr, tudtam, hogy maga a legjobb! - Ütöttem a hátára barátilag.
- Szeretsz szerepelni, kölyök? - Kérdezett vissza.
- "Színház az egész világ, színész benne minden nő és férfi." - Vigyorogtam tovább.
- Bejön a stílusod öcskös! - Vigyorgott rám. - Remélem szórakoztatsz majd a pályán! - Ütötte meg kicsit a tarkóm.
- Nem fog unatkozni! - Vigyorogtam vissza. Eközben megérkeztünk az ajtóhoz, amely elválasztott minket a párbajtértől. A két tanár ment előttünk, mi Kei-el pár lépést lemaradtunk. És nyíltak az ajtók. A hatalmas terem a szemünk elé tárult. Kei-en látszott, hogy kissé ideges, de nem volt visszaút. - Hé, Kei. - Néztem rá.
- Hm? - Vette fel ő is a szemkontaktust.
- Söpörjük el őket! - Fogtam meg a kezét vigyorogva. Ekkor kicsit felderült.
- Ühüm! - Mosolyodott el.

Beléptünk hát a mindent eldöntő mérkőzés helyszínére. A diáksereg a körülöttünk lévő nézőtéren hatalmas volt. Az ellenfeleink már elfoglalták a helyüket a párbajtér másik oldalán. Két harmincas éveiket járó szemüveges tanárt láttunk, hosszú, sárga köpenyben. A földön jól kivehetőek voltak a zónák. Rule-sensei sétált be a párbajtér közepére, míg mi is elfoglaltuk a helyünket.

- Hölgyeim és uraim, kedves hallgatóink! A mai egy különleges alkalom! Ez a két párbajozó ma valószínűleg életük eddigi legnagyobb megmérettetésében vesznek részt! A büszkeségük, a lelkük, a jövőjük forog ma kockán! - Mutatott ránk. - A mai páros párbajban a rettenthetetlen Yusuke Shibai és bűbájos társa, a miniszter egyetlen leánya, az elbűvölő Kei Kazue csapnak össze iskolánk két mesterével! Két csillaggal, akik még sose vesztettek páros párbajt! A két útonálló, akik a jövőt hozták el nekünk! Bal sarokban a páros párbaj tantárgy tanárai! Két jó barát, akik közösen bármilyen nehézséget legyűrnek! Sou-sensei és Drei-sensei! Ezen hihetetlen küzdelem pedig most kezdetét veszi! Három, kettő, egy! Kezdődjék a show! - Emelte magasba mindkét karját a sensei. 

- Nos... A hangulatot jól megadta. - Pillantottam körül az üdvrivallgásban és éljenzésben kitörő színes kabátú diákok között. - Hajrá Kei-chan!