Ha leszáll az éj...

6. Már alig várom

Naguyara tébolyult, démoni vigyorának képe beleégett az agyamba. Ha nem lettek volna alapból rémálmaim róla, ez lett volna az utolsó csepp a pohárban.

A legutóbbi harc alkalmával ott felejtettük a botját az Eiffel-torony tetején, s a jelek szerint ezt kihasználva magához is vette a fegyvert. Hihetetlenül gyorsan mozgott. Alig hittem el, hogy néha ki tudok térni előle.

Végül mégis elgáncsolt, és leszorított a földre. Fészkelődni kezdtem, de erősen szorított, így nem tudtam kiszabadulni.

-- Na, na, na, ugye ezt te sem gondoltad komolyan? Szánalmas -- kuncogott. Fú... Megölöm.

Valószínűleg Naguyarának is hasonló gondolatok jártak a fejében, mert felemelte a jogarát, felteszem, hogy azzal törje szilánkosra a koponyámat. Behunytam a szemem és nyeltem egyet.

-- Ne merészelje! -- kiáltotta ekkor egy fiú, esetleg férfi, nem tudtam megállapítani.

Hiúz volt az, Becky egykori társa. Páros lábbal találta gyomorszájon Naguyarát, aki elvesztette az egyensúlyát, ám egyébiránt a rúgás meg sem kottyant neki.

-- Mi történik itt? -- kérdezte a megmentőm.

Összezavarodott arckifejezéssel nézett rám. Az nyilván feltűnt neki, hogy nem Kék Bagoly vagyok, de mivel Naguyara rám támadt, arra rájött, hogy egy oldalon állunk.

Mivel nem volt időm mindent elmagyarázni, csak annyit kiáltottam neki:

-- Kösz a segítséget, partner! Most fedezz!

Naguyara felé hajítottam a frizbimet, s amíg ő a repülő fémpengékkel volt elfoglalva, mi Hiúzzal tökéletes összhangban lendültünk támadásba.

Egy ideig mi, hősök egész jól álltuk a sarat. Aztán Naguyara unottan sóhajtott egyet, mint valami egykedvű tini.

-- Meh, azt hittem szórakozhatok egy kicsit, vagy ha nem is, legalább gyorsan túlesünk ezen az egészen, de ez a jelenet kezd egysíkúvá válni.

Meghökkenve rá, majd egymásra pillantottunk. De a legjava csak ezután következett. Amint befejezte nyafogását, előre tartotta jogarát, és egy fekete sugárnyalábot lőtt ki belőle.

Most azt hihetnétek, a sugár egy végtelen csíkot képezve tartott a semmibe, de... nem. Egy ponton váratlanul megállt. És ott...

Nem hittem a szememnek. A jogar épp egy portált nyitott meg. Egy istenverte lyukat lőtt a levegőbe, ami egy ennél sokkal sötétebb világba nyílt. De a legijesztőbb mégis az volt, ami átkerült hozzánk a kapun át.

-- Ilyen... nincs -- nyögte ki Hiúz. Aprót bólintottam.

A portálból vagy egy tucat ugyanolyan fekete árnyék-lény lépett ki, mint amilyennel korábban is találkoztunk.

Mint amelyik megölte Becky-t.

Uramisten. Most mihez fogunk kezdeni?!

Az emberalakok körbezártak minket, Naguyara pedig lelépett. Hát, szívás.

A gondolatok cikáztak a fejemben, valami mentő ötlet után kutattam, ám a társam ekkor váratlan dolgot mondott.

-- Menj utána! -- kiáltott Hiúz. -- Én elbírok ezekkel!

Alig hittem a fülemnek.

-- Eszednél vagy?! Nem hagylak magadra ellenük!

-- Naguyara nem szökhet meg! -- felelte, és már lendítette is a fegyverét, mert közben az árnylények ránk támadtak. Árnylények...? Hmm... Nem is rossz név...