a hangok, amik fejemben élnek, most elhaltak.
megöltem őket, ahogyan azt a mámorító boldogságot is, amit csillogó szemmel szívembe ültettél.
most ülök, üresen meg fáradtan, boldogtalanul.
nélküled, mert nem, soha nem leszek elég arra, hogy te szeretni tudjál.
olyan ez, mint egy halálos betegségben szenvedő utolsó, gyenge kiáltása, de tudom, hogy még ezt a megnevezést sem érdemlem meg.
szóval törölj el, lökj el, most az egyszer hagyj meghalni abban, ami a lélegzésben kellene segítsen.
