Fehér Holló

205 11 2
                                    

Francba, megint felébredtem. Ez volt az első gondolatom, mikor megszólalt reggel az ébresztőm. Alig aludtam két-három órát, de már hozzászoktam. Nem szerettem aludni, folyton rémálmok gyötörtek. Nem szerettem felébredni sem, tudva, hogy még egy napot kell eltöltenem ebben a földi pokolban, mégis minden nap megtettem. És ennél is jobban gyűlöltem iskolába járni, ahol minden nappal egyre magányosabbnak és szánalmasabbnak éreztem magam, és minden alkalommal megerősödött bennem a tudat, hogy felesleges vagyok, és senkinek sem hiányoznék, ha egyszer csak felszívódnék, vagy akár meghalnék. Az sem tűnt fel senkinek, mikor nem mentem be az iskolába, még a hiányzásaimat sem írták be, annyira jelentéktelen voltam ott.

Ahogy minden reggel, miután felöltöztem, az első dolgom volt lemenni a konyhába, és kávét főzni. Ez volt a reggelim, és egy-két szál cigaretta. Egy ideje nem igazán volt már étvágyam. Mióta elkezdődött a tanév, jó tíz kilót fogytam, de nem érdekelt. Így legalább abba nem tudtak belekötni, hogy kövér vagyok - helyette hirtelen "beszélő csontváz" lettem. Sokkal jobb.

Egy teljesen átlagos napnak indult, ezt bizonyította az is, hogy anyámat a konyhaasztalra borulva találtam, mellette két üres vodkásüveggel. Az a tipikus olcsó fajta volt, amit azok vesznek, akiknek mindegy a minőség, csak igyák magukat eszméletlenre minél gyorsabban és jobban. Anyám is ilyen volt. Már óvodás koromban az ivást választotta helyettem, de én ennek ellenére teljes szívemből szerettem, és amikor kivételesen józan állapotban találtam, folyton győzködtem, hogy menjen elvonóra, járjon terápiára és térjen vissza a való életbe - ezt meg is tette legalább négyszer, majd folyton visszaesett.

Azért neki is hagytam az asztalon egy csésze kávét, nagyot sóhajtva megsimogattam a haját, és elindultam az iskolába. Aznap nyolc órám volt - borzasztóan sok azon a helyen - úgyhogy meggyőződtem róla, hogy a zsebemben lapul a már szinte hozzám nőtt gyógyszeresdoboz. Mielőtt beértem a kapun, egy bokor mögé bújva bekaptam egy szemet, és elszívtam még egy szál cigit. Néha, mikor egy-egy tanár dohányozni látott, kaptam egy alapos fejmosást arról, hogy ha így folytatom, meghalok rákban, és nem láthatom felnőni az unokáimat, azt mondták, ne tegyem ezt a szeretteimmel. Ilyenkor én csak némán bólogattam, és megígértem, hogy nem fordul elő többet, de legbelül tudtam, hogy felesleges lenne leszoknom, nem hittem, hogy megélem azt a kort, amikor az emberek meg szoktak halni ilyen-olyan betegségekben. Mindenkinek megvan a maga mérge, amivel akarva vagy akaratlanul lassan megöli magát.

Kiszámítottam, hogy pont az óra elejére essek be, így legalább csak az azt követő szünetben kellett a gúnyolódásukat hallgatnom.

- Mi van Fehér Holló? Megint nem tudtál aludni a koporsódban, vagy mik azok a fekete foltok a szemed körül? - Fehér Holló. Ezt a gúnynevet akasztották rám, amiért egy szellemnél is sápadtabb volt a bőröm, amihez éjfekete haj, és sötét ruhák párosultak. Persze, megtehettem volna, hogy a kedvükért változtatok. Hogy elmegyek szoláriumba, fűző és csipkés szoknya helyett kék farmert hordok valamilyen designer felsővel, de minek? Akkor másba kötöttek volna bele. Nem az öltözködésemmel volt bajuk, az csak egy ürügy volt, hogy bántsanak. Az zavarta őket, hogy más vagyok, mint ők, és ezt érezték rajtam, érezték volna akkor is, ha úgy nézek ki, mint minden második tizenéves lány. Születésem óta úgy éreztem, egy másik világba tartozom, hogy csak tévedésből vagyok itt. Emiatt fejben folyton abban a másik, talán nem is létező mágikus világban jártam, amit a saját szórakoztatásomra találtam ki, mert unalmas és kiábrándító volt nekem a valóság. Folyton olvastam, a könyvek voltak az egyedüli egészséges forrása a megnyugvásomnak, de egy ideje már ez sem segített elmenekülni. És az eddigi mentsváram a fejemben is egyre sötétebbé és fenyegetőbbé vált, márpedig onnan nem menekülhettem. - Vagy behúzott neked valaki? Talán ver a pasid? Biztos az is valami narkós, normális ember nem járna veled.

Naabot mo na ang dulo ng mga na-publish na parte.

⏰ Huling update: May 12, 2020 ⏰

Idagdag ang kuwentong ito sa iyong Library para ma-notify tungkol sa mga bagong parte!

Fehér Holló (novella)Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon