83, Pacsirta

145 12 0
                                    


 A Pacsirta című regényt nem a megszokott módon ismertük meg, ugyanis Eugén elolvasta, és Ő mesélte el a történetet:

-Szóval a történet egy házaspárról szól, akiknek van egy lánya, aki ronda. Őt hívják Pacsirtának, mert gyerekkorában szépen énekelt, de a könyvből nem derül ki a neve. A család amúgy évek óta nem járt el sehova, mert a lányuk, aki ronda, nem szeretett emberek közé menni, így hajadon is maradt. Majd Pacsirta elutazik vidékre, a szülők pedig elkezdenek ismét emberek közé járni, hisz nincs otthon a lányuk, akiről nem tudom, mondtam-e, de ronda volt...

És ez így ment végig. [(Eugén fogalmazása igényesebb volt!)]

Amúgy a teremről (amelyikben az akkori óra zajlott) annyit meg kell említeni, hogy a falat, melyen a tábla volt, ki lehet szedni, ezzel összenyitva két tantermet. Na, és Eugén előadása közben a mögötte levő, fenn említett, fal alsó része lassan, de annál hangosabban elkezdett felénk siklani. Pár perc múlva már komolyan attól tartottunk, hogy kidől, ám ez nem történt meg. Ettől függetlenül csúszott pár centit Eugén felé az alja.

Tanár: Nem baj, kitartunk!

Eugén: Belül még német.

.......(?)Where stories live. Discover now