A Roxfort vérfarkasa

-7-

Anya nagyon sokat mesélt a Roxfortról és én mindig ámulattal hallgattam, de az mégse tudta visszaadni azt a látványt, ami a szemem elé tárult: az ajtó mellett húzódott a tanárok asztala, mellette egy nagy asztallal amin 4 óriási homokóra volt különböző színű kövekkel benne. Az asztallal szemben 4 hosszú asztal volt, mind más-más taláros diákok ültek mellette. Balról a második asztalnál ki is szúrtam a Harry-Hermione-Ron triót, akik vadul integettek nekem. McGalagony professzor a kezét a vállamra téve irányított az asztalok között csoportosuló elsőévesek közé, akik nagyokat pislogva meredtek maguk elé, mint akik el sem hiszik, hogy itt vannak. A házak asztalaitól mindenki nagy szemeket meresztett rám és a nyakukat nyújtogatva próbáltak rájönni, hogy mégis ki a fene az, aki az elsősök között áll, és miért?! Kihúzva magam az elsősök elé álltam és váártam a házak beosztását. McGalagony elővett egy elnyűtt süveget, majd azt rátette egy háromlábú székre. Vártam mikor szólal meg a Teszlek Süveg, és azon gondolkoztam, hogy hova leszek beosztva.

Újkoromban eltelt már vagy ezer év azóta,
Élt e földön négy nagy mágus; róluk szól e nóta.
Hősi lelkű Griffendél, kit tégas sik nevelt;
Szép Hollóhát ifjúsága zord hegyek közt telt;
Szelíd szívű Hugrabug, kies völgyek lánya;
S ravasz Mardekár  hazája erdők ingoványa.
Kell egy mágus-tanház  vélte a hőskor négy bölcse.
A Roxfort lett közös álmuk s munkájuk gyümölcse.
Kezdetektől volt egy külön háza mind a négynek,
Hiszen ki-ki más-más virtust tartott fő erénynek.
Bátor szívű ifjak gyűltek Griffendél köré.
Hollóhát az észt helyezte mindenek fölé.
A szorgosokhoz húzott mindig jó Hugrabug szíve.
S a becsvágyók közül került ki Mardekár sok híve.
Egy kérdésre kereste még a négy bölcs a választ:
Holtuk után az ifjaknak házat vajh ki választ?
Griffendél fejéhez kapott, levett róla engem;
észt töltött belém a négy, s ím Teszlek Süveg lettem.
Húzzatok hát fületekre, ne tátsátok szátok!
Megtudjátok menten, melyik ház illik hozzátok!

-zengte a süveg, majd a taps után Mcgalagony professzor elkezdte felsorolni a neveket. Csak sorolt, sorolta és sorolta, én meg egyre csak vártam, hogy mikor ülhetek már le. Mögöttem az elsősök reszketve vártak, mint akik a halálos ítéletükre várnak. A mellettem lévő copfos kislánynak hamuszürke volt az arca az izgatottságtól, ezért bátorításkéntmegsz rámosolyogtam mire ő visszamosolygott.

-Key, Joanna!- szólt a professzor asszony. Határozott léptekkel odamentem a székhez és leültem rá várva, hogy mi lesz ezután.