Serpensortia ┃ HP Fanfiction

chapter seventeen // labirintus

Darcy Christensen szemszöge

Amikor (végre!) véget ért a tánc, Ivan a megmentésemre sietett, és vele töltöttem az este hátralevő részét.

Táncoltunk, beszélgettünk, és még a barátaimnak is bemutattam. Pansy végre elfogadta, hogy Ivannal vagyok, és hogy Dracóval nincsenek céljaim. Úgy tűnik, kibékültünk.

– Na, mit gondolsz a barátaimról? – karoltam bele Ivanba, amikor eljöttünk a mardekáros bandánk köreiből.

– Nagyon...érdekesek. – felelte feszengve.

– Nem kedveled őket, igaz? – néztem rá szomorúan mosolyogva. – Pedig olyan klassz lett volna ha bírjátok egymást...

– Nem erről van szó! – fordított szembe magával. – Daphne szimpatikus. Parkinson kicsit furcsa, Crak és Monstro nem beszélni velem, Malfoy pedig mindig csúnyán néz rám a folyosón... – magyarázta.

Draco felé néztem. A fiú most is Ivant méregette igencsak rosszallóan, majd amikor észrevette, hogy figyelem, elkapta a fejét, és látványosan megcsókolta Pansyt. Fúj.

– Ne foglalkozz vele! – néztem vissza Ivanra, majd megragadtam a kezét, és a táncolók közé rángattam.

Hajnali két óra tájékán már nagyon fáradt voltam, úgyhogy miután lekísért a klubhelyiségbe, egy gyors puszit nyomtam Ivan szájára, és visszaindultam a szobánkba.

Hihetetlen milyen gonoszan viselkedik vele Draco. Végre kedvelek valakit ő meg mindent elront! Pedig Ivan igazán kedves. Nem is beszéli olyan jól a nyelvet, hogy össze tudjanak veszni.

Pansy és Daphne már javában aludtak, mikor én még mindig csak forgolódtam az ágyban. Nem jött álom a szememre. Végül már nem bírtam tovább, és lesétáltam a klubhelyiségbe.

Lent Ivan és Draco egymással szemben álltak, Draco karba tett kézzel méregette Ivant.

– Te mit keresel itt? – kérdeztem meglepődötten Ivant, aki a klubhelyiség közepén állt. Megigazítottam pizsamámat és karbatett kézzel megálltam a lépcsőfordulóban.

– Beszélgetek barátoddal – biccentett Draco felé.

– Aha... Értem.

– Miért vagy fent, Darcy? – kérdezte Draco számonkérő hangon. Nem tetszett a stílusa.

– Csak megéheztem – vontam vállat, és elvettem egy almát a legközelebbi asztalról.

– Ideje elmenned – mondta Draco Ivannak.

– Már épp indultam – bólintott, majd felém fordult – Holnap találkozunk – mosolygott rám.

– Ez meg mi volt? – kérdeztem Dracót, ahogy Ivan kilépett a klubhelyiségből.

– Beszélgettünk. Ne légy nevetséges, Darcy. Nem tetszhet neked ez a bájgúnár – vágott önelégült képet Malfoy, mint aki valóban nem hiszi, hogy összeillünk Ivannal.

Felment bennem a pumpa.

– Neked mégis mi közöd van hozzá? Te már sokadjára kavarsz Pansyvel, és csak akkor vagy vele együtt ha neked úgy kényelmes! Nekem meg egyszer tetszik egy srác és az nem lehet valódi? – förmedtem rá.

– Igenis tetszik Pansy. Ő volt az első barátnőm. Nagyon jól tudod – méregetett karba tett kézzel, de összeráncolta a szemöldökét, amit akkor szokott csinálni, mikor hazudik. Ezzel elárulta magát, én pedig elmosolyodtam, mert megint igazam volt.

– Most meg min mosolyogsz? – duzzogott.

– Rajtad – ráztam meg a fejem hitetlenkedve, és visszamentem a szobába.

•••

Ivannal most már a barátaim társaságában ettünk, sétáltunk, és beszélgettünk, de persze maradt időnk kettesben is lenni néha. Draco érthetetlen okokból nem kedvelte Ivant, és ezt nem is igyekezett eltitkolni. Amikor Ivan a könyvtárba jött velünk, Draco direkt olyan asztalhoz ült, ahová ő már nem tudott leülni, amikor együtt sétáltunk, Draco folyton beállt közénk Pansyvel, amikor pedig beszélgettünk, állandóan úgy beszélt, hogy Ivan ne értse amit mond. Ivannal megbeszéltük, hogy kihasználjuk az időt amit még együtt tölthetünk, aztán ha elválnak útjaink majd néha levelezünk.

A Trimágus Tusára váltva a szót, a második próba valami olyasmi volt, hogy a tó mélyéből kellett kiszabadítani az adott bajnok számára fontos embert, akit a vízben lekötöztek. Fleur Delacour kénytelen volt visszalépni, a mi jószívű Potterünknek pedig – mint mindig, – muszáj volt megmentenie Fleur húgát is. Micsoda hős.

A harmadik próba előtt nem sokkal, Pansy leesett egy lépcsőről Mágiatörténetről a klubhelyiségbe menet, és eltörte a kezét, valamint pár bordáját. Ennek két napja, Parkinson az ideje nagy részét Draco helyett Madam Pomfreyval múlatja, mint ahogy jelen pillanatban is, mi pedig éppen a bajnokokat várjuk, hogy visszatérjenek a labirintusból.

– Lefogadom, hogy Potter minden egyes bokorral szóba elegyedik odabent. – nézett a zsebórájára Draco.

– Neked nem a gyengélkedőn kéne lenned a barátnőddel? – vontam fel a szemöldököm.

– Neked nem a barátoddal kéne ülnöd? – felelt kérdéssel a kérdésre.

– Ivan nem a barátom.

– Pansy meg nem a barátnőm – felelte dacosan.

– Szuper – biccentettem.

– Szuper.

– Potter gyáva. Nem jut ki a labirintusból. – rázta a fejét Dracónak Blaise, figyelmen kívül hagyva az előbbi beszélgetésünket.

– Gyáva aki mondja, Zambini! – kiabált át nekünk a kis sárvérű.

– Én a helyedben befognám a számat, Granger! – szóltam neki vissza, mire ő szemforgatva elfordította a fejét.

– Mi tart nekik ennyi ideig? Már majdnem besötétedett... – sóhajtozott unottan Daphne. – Mi volt ez az előbbi?

– Semmi. Draco seggfejként viselkedik.

– Lehet féltékeny – súgta oda Daphne.

– Pfff... Draco? Kire? – forgattam a szemeimet.

– Kire, kire... Hát Ivanra, kire? – nyaggatott. – Mióta vele vagy, nem is szoktatok Dracóval lógni. Pedig ő a legjobb barátod.

– Az nem Ivan miatt van. Inkább Pansy miatt. Igazán nincs oka féltékenykedni.

– Elmegyek, hozok valamit inni. – tápászkodtam fel. – Ti kértek valamit? – fordultam a többiekhez.

– Igen, megyek veled. – jött utánam Daphne, de mielőtt mégegyet léphettünk volna, hangos puffanás hallatszott.