A Szent Johanna gimi 7, Útvesztő, elképzelésem szerint

1

Augusztus 31, szerda

Úristen, ez a nyár volt a leghosszabb, a legunalmasabb és a legrosszabb ami valaha volt!
Főleg azért mert életem szerelme, illetve barátom Cortez, egész nyáron el volt Amerikában. Annyira hiányzott. Majdnem minden nap beszéltünk és minden este írtunk egymásnak. Amúgy meg mindenki elvolt szabadságon: Virág az apjával töltötte majdnem az egész nyarat, Zsolti, Dave és Ricsi együtt lógtak és deszkáztak,  Jacques elment Párizsba, a két rocker egész nyáron otthon Gitár Herózott, Gábor a szüleivel ment Lillafüredre, Kinga pedig edzett, táborba ment, stb...
Én meg egész nyáron nem csináltam semmit, azon kívül hogy július közepén eljöttek a nagyiék és Virággal este elmentem megsétáltatni Kiskutyát( még mindig ez a neve, szegény állat).
Ja, majdnem elfelejtettem mondani hogy augusztus elején úgy belázasodtam, hogy állni sem tudtam a saját lábamon. Akkor Cortezzel minden nap videokameráztunk és még küldött is nekem egy New yorkos csészét és könyvjelzőt. Wow.
De ma végre, két és fél hónap után megint látom Cortezt. Csak azt remélem hogy ez a hosszú idő nem hatott rosszul a kapcsolatunkra :-(.

Szeptember 1, csütörtök

Ma reggel ötkor már fenn voltam, és villám gyorsan elkészültem. Felvettem egy rövid ujjú sárga pólót egy pasztell színű kardigánnal és egy farmert converssel. Felfogtam a hajam és már rohantam is le a lépcsőn hogy beszedjem a reggelimet amit anyu csinált (szalámis sajtos szendvics, bah :-( ).
-Akkor jó legyél és jó első napot! - kiáltotta anyu a konyhából, és kijött hogy adjon egy puszit a honlokomra(á, nem ciki, dehogy). 
-Rendben- mondtam és már szaladtam is kinyitni az ajtót.
Ahogy kiértem elöntött a boldogság: Cortez a kerítésnek dőlve állt tök lazán: póló és kapucnis pulcsi, deszkás nadrág, fehér deszkás cipő és pilóta napszemüveg (wow). Annyira de annyira örültem hogy látom, hogy a legszívesebben a nyakába ugrottam volna és elkezdtem volna mesélni hogy mennyire hiányzott meg minden, de nem akartam hogy úgy tűnjön, egész nyáron őt vártam és nem bírtam ki nélküle (ami egyébként igaz is).
Cortez mélyen a szemembe nézett és mosolyogva ellökte magát a kerítéstől. Odalépett hozzám, és egy határozott mozdulattal magához húzott, majd megcsókolt. Ez egy olyan, "nem láttalak egész nyáron de rettenetesen hiányoztál" csók volt. Olyan erős, olyan mély, és... Olyan jó:-).
Amikor kicsit eltolt magától hogy lássa az arcomat, mindent el akartam mondani neki: hogy rettenetesen hiányzott, hogy minden pillanatban arra vártam hogy végre lássam,...
-Szia-köszöntem.
-Szia-mosolygott Cortez.
-Miujság??- kérdeztem úgy általánosságban.
-Elfelejtettem hogy mennyire szeretlek a karom között tartani.-mondta, mire kicsit jobban magához húzott. Hagytam hogy megcsókoljon, aztán kicsit elvörösödtem.
-Nagyon hiányoztál.-neztem mélyen a szemébe és belefúrtam az arcom a pulcsijába hogy beszívjam azt a finom Cortez illatot.
-Milyen volt a nyarad?-kérdezte
-Á, eltelt...-motyogtam, de közbe éreztem, hogy megint elvörösödök. Cortez a szemembe nézett, és tudtam mit fog mondani.
-Tudom hogy alig bírtad ki nélkülem.
-Ez nem is igaz!- háborodtam fel- egészen jól telt a nyaram. Csak kicsit hiányoztál, ennyi. Cortez továbbra is csak mosolygott és megsimította az arcomat.
-Csak kicsit?- én azonban akartam tudni hogy az ő nyara hogy telt, hogy én is hiányoztam e neki.
-És a te nyarad? Én hiányoztam?
Cortez erre elnevette magát, aztán átváltott komoly arcra:
-Persze hogy hiányoztál, mindig rád gondoltam.-mondta mélyen a szemembe nézve, és elég őszintének tűnt. Én erre kicsit megnyugodtam, úgyhogy megkérdeztem:
-Mehetünk?
-Persze- mondta, és a kezemre kulcsolta ujjait.
Így együtt indultunk le a dombon.
Arra gondoltam közbe, hogy mennyire hiányzott ez az érzés egész nyáron. Hogy együtt megyünk le a dombon, hogy tök csöndben megtudjuk beszélni a nyarat. Így, hogy Cortezzel járunk, minden álmom megvalósult. De mostmár, és ezt talán már mondtam, nem úgy látom Cortezt mint az iskola legmenőbb fiúját, aki soha nem vesz észre engem, és akiért harcolni kell. Cortez engem választott, és én nem tehettem semmit. Igazából nagyon örülök neki hogy ilyen helyes, menő és kedves fiú a barátom, aki mellesleg beszél öt nyelven(wow).
De az a lényeg, hogy szeretjük egymást, és ez így van rendjén.
Ahogy a suli elé értünk, egy csomó emlék visszajött és rájöttem, igazából mennyire hiányzott.
Rögtön megláttuk a kiscsapatot (Zsolti, Ricsi, Virág, Dave még nem jött meg), akik éppen valamin beszélgettek. Odamentünk hozzájuk, és ahogy megláttak, rögtön nagy füttyögésbe kezdtek. Virág odarohant hozzám és a nyakamba ugrott( jaj, majdnem megfulladtam), és elkezdte mesélni hogy melyik az új példaképe, állítólag valami Elton John(?) , és hogy mennyire jó zenéket csinált meg minden. Hát, én annyira nem rajongok az ilyenért, de mindegy.
Ricsi odajött hozzám:
-Szia Ren!
-Szia- mondtam, mire megpacskolta a vállam.
Aztán odament Cortezhez és olyan "fiúsan" kezet fogtak, majd elkezdtek beszélgetni.
Zsoltira néztem, és majdnem leesett az állam:
annyira kigyúrt volt, mint még soha. Kissé szakadt pólót viselt, fekete nadrágot és fehér cipőt. A nyár alatt úgy megváltozott, hogy alig bírtam ráismerni. Próbáltam visszaemlékezni a kilencedikes dundi Zsoltira, de kicsit nehezen ment.
-Szia Reni!-mondta, mire úgy hátbavágott, hogy majdnem elestem. Én nem tudom, mi van ezekkel a fiúkkal, muszáj mindig megpacskolni vagy hátbavágni??? Visszaköszöntem aztán az út felé néztem, ahol éppen egy fekete limuzinból(!!) Dave szállt ki. Fehér inget és barna zakót viselt, barna nadrággal és lakk(!) cipővel. Ahogy odajött hozzánk, így szólt:
-Szép napot mindenkinek.
-Mi van, ember, fejlődsz?- röhögött Zsolti.
-Igen, ahogy láthatjátok, most már nem csak romantika szakértő és menedzser, hanem még sztár is vagyok- huzta ki magát.
Ezen mindannyian akkorát röhögtünk, hogy Zsolti majdnem elesett.
-Mi van? Tiszteljétek fontos osztáljtársotokat!-mondta, mire mi mégjobban szakadtunk a röhögéstől.
Ekkor egy hangot hallottam a hátam mögött:
-Renáta, örültem volna, ha legalább te fejlődsz egy kicsit a nyáron és nem nevetsz ilyen badarságokon!
Tudtam tökéletesen hogy ki az, így unottan megfordultam.
-Neked is jó reggelt, Kinga.
-Ne próbálkozz! Tudod hogy mit beszéltünk meg júniusban!- Kinga nyelvén ez azt jelenti hogy "örülök hogy láthatlak Reni, és emlékezz arra amit mondtam neked hogy össze ne ess mégegyszer!". Hát ja.
-Igen, tudom Kinga, és nem fogom elfelejteni.
-És ez így van rendjén!- szorította meg szoros copfját(áu).
-Hé Reni! Még szükséged van segítségre?-kérdezte Dave.
-Nem, köszönöm - ráztam meg a fejem, de mivel láttam hogy az arca szomorúvá vált, inkább gyorsan hozzá tettem:
-De ha kellesz majd szólok!
Erre lelkesen csak azt mondta:
-Köszi.
Egyszer csak egy hang ordított ki az ajtón.
-Nagy Zsolt és csapatja! Azonnal Befelé! Mindjárt becsengetnek! Antai-Kelemen, Renáta! Rebbenjetek szét, máshol szeressétek egymást! Virág, nem tudtál volna felvenni valami diszkrétebbet? Egyre hippisebb vagy! Richárd, ragaszd le azt a pircienget! Dave, fejezd be a telefonálást! És Zsolti, könyörgöm, hagy már abba az evést, egy iskolában vagy, nem étteremben!- kábé ez volt a köszöntőnk. A 12b. Hát igen.
Ahogy elsétáltunk a folyosón, egy csomó arc fordult felénk: voltak köztük a-s lányok (bah, de nem szeretem őket), tizedikesek(féltékenyen néztek utánunk),tizenegyedikesek(ők rémesen néztek ránk, mintha csak csináltunk volna valamit, Karcsi viszont elképedten bámult minket), és hát a kilencedikesek, akik szokás szerint nem értettek semmit az egészből.
Úgy éreztem, mi vagyunk a nagymenők a suliban, akiket mindenki szeret és akire mindenki féltékeny. Nem csak azért, mert köztünk volt Cortez( na jó, azért neki is jutott pár szerelmes pillantás), de azért is mert mi vagyunk a 12b, a legidősebbek a suliban. Olyan fura ezt kimondani.
Amikor beléptünk a terembe, Andris, Robi (szokás szerint valami videójátékot néztek), Gábor és Jacques mindannyian felénk néztek.
Én ilyeneket kaptam mint például "szevasz Reni"(Andristól)," mi a pálya?"(Robi), "Réni, je suis content de te voir"(hát szerintetek ki?:-)), és"Szia Reni, hogy vagy?"-t Gábortól. Hát, úgy látszik a suli legmenőbb fiújának a barátnőjének lenni meghozta gyümölcsét:-).
Miután visszaköszöntem, odamentem a helyemre(a régi, ablak melletti asztalom, de imádom) és még a füzetemet se volt időm elővenni mert már be is jött Haller.
-Jó reggelt gyerekek!- nézett körbe az ofő. -Hogy telt a nyar...- aztán megakadt, mert észrevette hogy Dave az asztal alatt bütyköl valamit és hogy Zsolti puffasztott rizst eszik.
-Zsolti, Dave megkérhetnélek titeket, hogy figyeljetek ide?
Zsolti és Dave felnéztek, és riadtan körbenéztek mintha azt sem tudnák, hol vannak.
-Bocsánat tanár bácsi, csak muszáj megennem a napi puffasztott rizs adagot amit a personal trainerem ad fel!-mondta Zsolti, mire mi visszatartott röhögéssel ültünk. Hátrafordultam, és láttam, Cortez lehajtott fejjel ül, de a válla az rászkódott. Innen tudtam hogy nevet.
Erre Haller komolyra váltott:
-Zsolti, Dave, nem szeretném, ha már első nap kihúznátok a gyufát.
-Nem fogjuk, tanár úr, megígérem.- ígérkezett Dave.
Az ofő kicsit megnyugodott, úgyhogy hozzákeztünk az órához. Ezalatt beírtuk az órarendet és az ofő elmagyarázott pár dolgot.
Csengetéskor kirontottunk a folyosóra, és én meg Virág bepakoltunk a suliboxunkba. Csak hát kellett valahogy díszíteni azt a boxot.
-Hát, nem tudom, szerintem én hozok be pár Beatles matricát, párizsos díszeket, Cortez fényképét, a tiédet...- töprengtem.
Virág nem annyira figyelt rám, mert a saját sulibox ajtajára ragasztott valamit. Gondoltam, megkérdezem mit.
-Mit csinálsz?- Virág elég furán nézett rám, látszólag nem értette kérdésem.
-Ragazgatok-mondta. Na, erre soha az életben nem jöttem volna rá. Irónia.
-Jó de mit?- értetlenkedtem.
-Hát, tudod, Elton John, Ricsi, a mi fotónk, egy fotó rólam emósan, és egy fotó rólam most, így ahogy vagyok.
-Aha- bólogattam.
Hát, ez a szünet így telt. Amikor becsengettek, vissza mentünk a terembe, de útközben meg vártam Cortezt.
-Na szia- mondta, és kicsit magához húzott hogy aggyon egy puszit a homlokomra.
-Szia.
-Miujság?
-Semmi különös, Virággal kiragazgattuk a szekrényünket.
-És te mit ragasztottál?- kérdezte, mire kicsit elvörösödtem.
-Hát, én meg nem, de már otthon megvannak a dolgok, majd behozom.
-De mit fogsz ragasztani?- erősködött, és láttam egy szemtelen mosolyt az arcán. Tudtam, arra fogad Beatles, Párizs, ő, én...
-Egy Beatles-es matricát, egy díszt Párizsból, egy fotó velem meg Virággal, egy fotó rólad- és itt kicsit elvörösödtem- , meg egy fotó rólad meg rólam, az első csókunk közben.
Cortez elmosolyodott és megsimította az arcomat.
-Örülök hogy ilyen sokat jelentek neked.
-Hogy is ne jelentenél? Szeretlek, te vagy a barátom...
Cortez a mutatóujját a szám elé rakta, mire abbahagytam a beszélést.
-Nem kell mondanod, tudom.
-Mit tudsz?
-Hogy szeretsz, de én is nagyon szeretlek téged. És ebben nincs semmi kételyem.
WOW! Csupa nagy betűvel. Cortez azt mondta, nagyon szeret, és hogy ebben nincs semmi kételye??? Na jó, reméltem is hogy szeret, de akkor is! Wow.
Cortezzel kézen fogva léptünk be a terembe, ahol éppen az eddigi egyik legnagyobb káosz volt:
Andris és Robi valami videójátékot néztek, és arra ugráltak (?), Ricsi valami Kornt üvöltetett, Virág rajzolt, Dave valamit írt a számítógépen( bocsánat, MacBook-ján), Jacques amőbázott Gáborral, Kinga éppen Zsoltival üvöltött. Szóval totális káosz.
Aztán egyszer csak megakadt a szemem az utolsó sorban lévő üres padon.
-Valaki tudja hol van Macu?- kérdeztem, mert japán osztálytársunk hiányzott.
Csak Ricsi, Cortez, Virág, Kinga és Zsolti néztek felém, a többiek észre sem vettek.
-Tényleg, hol van a japán?- nézett körbe Zsolti
-Nem tudom, éppen ezért kérdeztem- mondtam.
Kinga ekkor közbeszólt:
-Kit érdekel? Mi itt vagyunk, Macu majd jön ha akar. Nem kell ezen törni a fejünket!
-Vááá, biztos elrabolták a marslakók!!!!
-Virág, nem hinném- ráztam meg a fejem nevetve.
Ekkor csengettek, úgyhogy mindenki a helyére ment és úgy vártuk Hallert mint a kisangyalok: ki lett kapcsolva a tévé, le lett halkitva a Korn, el lettek téve a füzetek és a könyvek(utóbbit én használtam).
Egyszer csak arra lettünk figyelmesek hogy az ofő mögött becsapódott az ajtó.
-Na akkor, figyeljetek.- kezdte- most egy játékot ajánlok fel.
-Játszunk??? Éjjen!!!! Tört ki Zsolti.
-Zsolt, kérlek.- kérlelte az ofő. Aztán folytatta.
-Kiosztok egy papírt amire mindenki le fogja írni a nevét egy helynek ahol volt a nyáron, és hogy kivel menne oda.
Az ofő megkért egy önkéntest (Kinga, ki más), hogy ossza ki a papírokat.
Na, ebből a feladatból az, hogy kivel mennék az már világos: Cortezzel. De az hogy hova, na az már kicsit nehezebb, mivel én ezen a nyáron (mint a többin is) nem mentem sehova. Szóval, azt írjam: "a szobámba Cortezzel"? Nem hinném hogy jó ötlet. Felemeltem a kezem hogy megkérdezzem az ofőt hogy ilyenkor az ember mit csinál, de Kinga látott meg előbb.
-Renáta, nem hiszem el, hogy még ezt a feladatot se érted!
-Kinga, ne kritizálj, csak egy kérdésem van!-mondtam.
Végre az ofő is észrevett:
-Tessék, Reni?
Ekkor legyintettem, hogy jöjjön oda hozzám, mivel kicsit cikinek tartottam. Miután feltettem a kérdésem, az ofő kicsit furán reagált:
-Ó, értem. Akkor csak találj ki egy helyet ahová szívesen mennél, és írd le. Az csak köztünk marad hogy igazából nem voltál, rendben?
-Rendben, köszönöm.- Na, ez le van tudva.
Amikor mindenki befejezte, Haller megkérte Kingát hogy szedje be a lapokat.
-Na, akkor lássuk.-kezdte Haller- az első, Ricsi. Ricsi a Balatonnál volt, és a legszívesebben oda Virággal menne. Ricsi erre akkorát vigyorgott, hogy belőlünk majdnem kitört a nevetés.
-A következő, Kingáé, ő Angliában volt, és oda egyedül menne. Kinga?
-Én azért mennék egyedül, mert nincs senki, akivel szívesen mennék- vetett egy szúrós pillantást az osztályra.
-Ó, rendben- mondta az ofő- a következő Zsoltié. Zsolti a Balatonnál volt, és a legszívesebben Ricsivel menne oda. Miért, Zsolti?
-Hát azért,-magyarázta- mert Cortez elvolt, Dave bütykölte a mobilját, és Macu pedig... Tényleg, a japán hol van?
Haller úgy tűnt egy pillanatig, mint aki teljesen elfelejtette hogy Macu hol van és egyáltalán miért nincs suliban.
-Ööö... Nem tudom, de köszönöm Zsolti hogy észrevetted.
Hát, igazából én vettem észre hogy Macu nincs, de mindegy.
Az ofő elindult az ajtó felé, de útközben megállt és megkérte Cortezt hogy "vigyázzon" ránk. Na, erre Kingának felment az agyvize.
-Miért Cortez?!  Miért nem én??? Csak azért mert ő a legnagyobb, az nem azt jelenti hogy csak ő vigyázhat ránk!
-Kinga, kérlek. Csak lemegyek Máday igazgató helyetteshez hogy megkérdezzem, hova tűnt Matsuda. Mindjárt jövök, egy perc-  kérlelte az ofő, és már kint is volt az ajtón.
-Hát ez nem igaz!- fújtatott Kinga.
Ahogy Haller kilépett az ajtón, őrült nagy ricsaj lett. Ricsi elkezdte megint üvöltetni a zenét, Virág hátrafordult hozzá és ráhajtotta fejét a padra, Andris és Robi együtt táncoltak valami rock zenére, közben meg üvöltöttek (jaj, a fülem), én pedig odafordultam Cortezhez és együtt hallgattunk zenét a zenelejátszóján. Szóval így telt a nap.
Amikor kicsengettek, tudtam, haza lehet menni mert első nap 11:40-kor vége a napnak. Összepakoltam a cuccom és elindultam a lépcső felé, ahol Cortez várt rám. Odaértem hozzá és együtt kézen fogva sétáltunk fel a dombon. Jaj, erről az jut eszembe, amikor tizedikben Cortez még Vikivel (pfuj) járt, és én meg ott néztem őket ahogy csókolóznak. Annyira összeestem, hogy akkoriban napokig sírtam.
Ettől a gondolattól kicsit elcsendesettem és szomorú lettem. Annyira, hogy kábé 5 perc után Cortez megkérdezte hogy minden rendben van e.
Erre én azt válaszoltam hogy igen. De nem. És akkor amikor a kapu elé értünk, majdnem két órát álltunk ott.