OC One Shot-s Mi, mint anime karakterek!

Konosuba

Ha hihetünk a statisztikáknak, a világon mára már több mint két milliárd ember tölti mindennapjait videójátékok bűvöletében. Ezek többsége fiatal fiú persze. Na és mire vágyik minden tizenéves gamer fiú? Természetesen arra, hogy kedvenc játékvilágaiban egyszer olyan módon belekóstolhasson, mintha csak az a való élet lenne... Ez nem igaz, valójában egy barátnőt akar az összes, de mivel ez nem egy hentai történet lesz, így maradjunk az isekai vonalon. Már egy hete, hogy kedvenc kis csapatunkat, Rault és Zoltánt elütötte egy teherautó, amint hazafelé igyekeztek az iskolából, hogy minél előbb visszaadhassák magukat kedvenc rpg világuknak. Te tudjuk az ősi szabályt... aki nem néz körül az úttesten, az átkerül egy másik világba, ami pont olyan, mint egy videójáték, csak sokkal több benne a csöcs. Vagy valami ilyesmi, nem szoktam körülnézni. A lényeg tehát, hogy párosunk már túl van néhány küldetésen, ahogy kalandor mindennapjaikat töltik.

-Jó reggelt! –rúgta be a fogadó ajtaját Zoli. Alapesetben egy visszafogottabb fiúnak számított, de ha játékokról volt szó, elengedte magát. Nem is a semmire volt ilyen, egy efféle világban ő vérprofinak számított, legalábbis ez volt a meggyőződése. Zoltán egy csatamágus szerepét vállalta magára, aki minden varázslatát a harcokban mutatja meg. A fiú egy kezdő ruhát viselt még, egy szürke csuklyát, vállpáncélt egy kék inggel és fekete nadrággal. Mögötte surrant be Raul az épületbe, aki természetesen kedvenc játékstílusát, a tolvajt választotta. A való életben egy energikus, jókedvű srác volt, de ha egyszer rpg-ről volt szó, akkor szerepet játszott és egyetlen játékmechanika sem akadályozhatta meg attól, hogy újra az unalmas Raulként reagáljon a dolgokra. A tolvaj egy fekete szájmaszkot viselt, mely barátjához hasonlóan egy rövid köpenyen volt rajta. Zöld ingjével nemigen olvadt bele a környezetébe, de ezt a színt nem hagyhatta ki ruhatárából, buggyos, fekete nadrágja pedig inkább volt akadály, mint valódi segítség a küldetéseknél. A fogadóban senki sem törődött a kezdő kalandorokkal, mindenki a reggeli sörét itta, vagy éppen más dolgával törődött. Ez persze nem szegte kedvét egyik fiúnak sem, Zoli úgy sétált végig a küldetés tábláig, mintha mindenki őt figyelné, Raul pedig halál nyugodtan haladt mögötte, akármennyire is fenyegető jelenség akart lenni, ekkora mérettel, nem tudott. A csatamágus vizsgálta a hirdetéseket, melyik lehet a legjobb a páros számára, mire társa egyet le is tépett a könnyebbek közül és barátja kezébe nyomta.
-Ez legyen. –jelentette ki határozottan a tolvaj. –De gozaru...
-Raul, nem vagy ninja. –oktatta ki haverját a fiú.
-Nem tudom, miről beszélsz.... de gozaru.
-Legyen... -törődött bele a szituációba, majd ránézett a küldetésre. -Kiirtani az erdei koboldokat. Ez nem tűnik rossznak. Azt hiszem, indulhatunk is.
-Lurk –mondta el az igét Raul, majd láthatatlanná vált.
~Csak kint várakozik... -gondolta Zoli.

A társaság megérkezett a városszéli erdő bejáratához. A fák sűrűje szinte éjszakát varázsolt még a nappali környezetből is. Ez a barátságtalan helyszín tökéletes búvóhely lehetett bármilyen szörnyetegnek, nem véletlen hát, hogy koboldok vertek tanyát az erdőben.
-Akkor mondom a tervet... -kezdett bele Zoli.
-Felgyújtod az erdőt? –vágott közbe Raul.
-Nem! –rivallt társára a mágus. –Én előre megyek, te pedig rejtőzködve követsz, ha meglátsz egy koboldot, amelyik meg akar támadni engem, akkor te leszeded.
-Meglátjuk mit tehetek. –mondta a tolvaj. Azzal elindultak a sűrűbe. Raul a fákon követte bajtársát, aki még világító varázslatokkal próbálta is elkapni a koboldok figyelmét. Nem telt bele sok idő, egy zöld szörnyecske ugrott elő a bokrok közül, Zoltán mögött és baltájával fenyegetően vagdalózott. Abban a pillanatban Raul ráugrott a teremtményre, aki a becsapódástól elájult. Ezt már Zoli is észrevette, ám mikor megnézte az eseményt csak annyit látott, hogy a tolvaj erőlködve szurkál egy szerencsétlen goblint, aki eszméletlen.
-Raul... ugye van támadó képességed? –kérdezte gyanakodva a csatamágus.
-Hát persze, azért ájult el. –Raul csak folytatta a szurkálást, de láthatóan alig okozott sérülést vele.
-Mármint olyan, amivel sebzést is okoz?
-Ja, olyan nincs, nem fogom elpazarolni, még a végén nem tudnám fejleszteni a „stealt".
-Fireball. –lőtte ki kezéből a tűzcsóvát Zoli, amivel azonnal megölte a koboldot. –Taktikát váltunk.
-Igen?
-Te mész előre és kitankolod a szörnyeket, én meg egyesével lelövöm őket. –Zoli tervének van értelme, de Raul annyira meglepődött, hogy egy pillanatra a szerepéből is kiesett.
-Hogy én, tankot játsszak? –háborodott fel a tolvaj.
-Mutasd a karakterlapod!... -mondta Zoli. Társa elé tartotta képességeinek listáját. –Na, látom, van egy elkölthető pontod, akkor valami defenzív tulajdonságodat növeld, kérlek! –Raul húzta a száját, nagyon makacs volt, ha a karakterépítésébe akartak beleszólni. Nagyokat sóhajtott, majd egy fájdalmas mozdulattal fejlesztett egy képességén, „Evade".
-Háde... háde... háde... -szinte hallatszódott a sistergés, ahogy Zoli agya elpárolog. –Ez nem tank képesség! –üvöltötte ki magát a varázsló.
-Jó... -válaszolt Raul, kissé szégyellve magát. –Hát ez is egy vélemény... -Ekkor megrezdültek a fák és a párostól néhány méterre egy nagyobb csapatnyi, felfegyverzett goblin gyűlt össze. A sereg közepén egy emberméretű szerzet volt, kétségkívül a vezetőjük.
-Azt hiszem, futhatunk. –jelentette ki Zoli. Azzal a páros fejvesztve menekült ki az erdőből. Ahogy a fák szélét elérték a csatamágus egy rúnakört festett fel a fűre, majd minden erejét egy támadásra koncentrállta. –Hellflame! –Zoli a szájából fújt lángokat a rengetegre, amit azonnal elkaptak a növények és a tűz lassan felemésztette az egész helyet. A varázsló természetesen kimerült, minden energiáját elhasználta egy ekkora, felelőtlen támadásba.
-Küldetés teljesítve... -jelentette ki Raul, mikor társa magához tért az elpusztult erdő mellett. –Legközelebb, egy lopakodósabb küldetést vállalunk.

A páros visszaért fogadóba, hogy leadják a küldetést, mintha mi se történt volna. Azonban az ügyintéző hölgyek nem hagyták szó nélkül a dolgokat.
-Rendben van. –fogadta el a küldetést a kisasszony. –A teljesítés jutalma 10.000 Eris. –pakolta ki az említett mennyiséget a pultra.
-Köszönjük, kérjük is szépen! –Jelentette ki Zoli fennhangon, majd vette volna el a pénzt, de a hölgy azonnal elvette és a kalandor kezébe nyomott egy számla lapot.
-Mi? Miez? –értetlenkedett a mágus.
-Az erdő eszmei értéke természetesen felbecsülhetetlen, de kiegyeztünk egy jelképes, 15 milliós összegben, végül is meg tudtuk állítani hamar a pusztítást. –mosolygott bájosan a lány.
-Háde...háde... -Zoli elméje segítségért kiáltott.
-Tessék. –mondta Raul, ahogy egy megtömött zacskót pakolt le a pultra. A stand mögüli összes személy nagyokat pislogott a teli zacskó aranytalléron, Zoltán agya pedig továbbra sem jutott szóhoz.
-Köszönjük szépen! –a kisasszony elvette a pénzt és bezárta az ablakot.
-Raul... -A varázsló szemei tágabbra nyíltak, mint arra bárki képes lett volna. –Ez mi volt?
-Hát... –mondta a tolvaj. –Szerinted miért maxolom állandóan a „stealt"? –A válasz után Zoli nekiugrott barátja ruhájának és rángatni kezdte a szerencsétlent.
-De ha ennyi pénzed volt, hova az anyádba költötted eddig!? –háborodott fel a fiú. Raul válaszként lassan elővett néhány papírt, beváltott jegyek voltak, melyek a succubik boltjából származtak. –Raul... -folytatta Zoli. –Majd szólj, hogy ezért fojtsalak meg.

Az éjszaka leszállt és a páros egy látszólag elhagyatott kúria bejárata előtt ált. Mindketten magas szintű, drága felszerelést hordtak magukon, annyi különbséggel, hogy Raul haja láthatóan leégett. Szerencsére a tolvajnak most már volt csuklyája.
-Tessék, sneakelj! –mondta Zoli.
-Azt nézem hol kéne bemennem. –mondta Raul. –Egy könyvet kell megszerezni, igaz?
-És kiűzni belőle valamit, igen, én csinálom a varázslást, de a lopakodást, szóval takarodj be a házba! –Zoli hangja érthetően feldúlt volt.
-Jóvanna... Lurk! –Raul láthatatlanná vált, majd lassan kinyitotta az ajtót és eltűnt odabent. Alig telt bele egy perc, a tolvaj visítva rohant ki a kastélyból és ugrott rá Zolira. –Egy sz...sz...szellem!
-Mivan? –Zoli idegesen szedte le magáról barátját. –Képes vagy rejtőzködni, nincs okod félni a dolgoktól!
-Oké bazmeg', akkor menj be te! –válaszolt Raul.
-Be is megyek, nem olyan nagy ez a cucc és tuti, hogy valami főhálóban lesz, amit keresünk. –Azzal Zoltán becsapta maga mögött az ajtót. A fiú varázsbotjával világította be környezetét, nem is zavarta, hogy este van, olyan fényt csinált magának.
~Hogy lehet valaki ilyen beszari? –kérdezte magától. ~De nem is kell, nekem is meg van mindenem, ami egy ilyen egyszerű feladathoz kell, ha meg valami kis poltergeist azt hiszi, hogy megállíthat, hát megmutatom neki, mit tud egy csatamágus... -Abban a pillanatban Zoli fénye kialudt és egy homályos alak közeledett felé a folyosó végéről. Ahogy néhány lépést tett, az átlátszó szürkeség egy háromméteres, karmos bestiát formált, amely olyan torz volt, hogy a meglepettség erejével senki se tudta leírni, mégis milyen szörnyűség uralkodik a kúria falai között. A varázsló fejvesztve menekült a kijárat felé, mintha repülne, úgy futott.
-SZELLEM! –üvöltötte Zoli. A kastély két percen belül lángokban állt és az egész környék a tűz fényében pompázott.
-Hazamegyünk? –kérdezte Raul.
-Haza... -válaszolt Zoli.