Purple | Taekook

18.

*Egy hét elteltével*

Jungkook

Ma van Taehyung temetésének napja. Mióta elment közülünk, nem voltam iskolában, mivel nem tudok semmire se koncentrálni. Egész nap bámulom a plafont, miközben azt a képet szorongatom amin ő van rajta. Suli után a barátaim (akik közé mostmár Jimin is tartozik) mindig átjönnek pár percre, és elmondják, hogy hiányzom nekik, amire mindig az jut eszembe, hogy nekem mennyire hiányzik az az angyal! Bárki bármit mond vagy tesz, ő jut eszembe! Egyszerűen, lehetetlen nélküle élni! Túlságosan is szeretem! De, megígértem neki, hogy elfogom mondani életnagyságban a szerelmemnek, mit érzek iránta, amit sajnos, már csak ma tudok megtenni. Ezért, is kötelességemnek tartom, hogy elmenjek a temetésre.

Igaz, szó szerint ki se mozdultam a szobámból, egyedül a fürdőbe jártam, de mikor zuhanyoztam, az jutott eszembe, hogy úgy esnek a vízcseppek, mint a könnyeim. Én ezt nem fogom sokáig bírni. Azt szokták mondani, hogy én, Jeon Jungkook erős vagyok. De talán Ő volt az egyetlen, akinek megmutathattam volna leggyengébb oldalam is.

Már az autóban ülök, teljesen feketébe öltöztetett testtel. Teljesen csönd van. Szinte már a levegő vételeinket is lehet hallani. Nem is említettem, hogy mióta megtudtam a hírt, nem nagyon beszélek, csak ha nagyon muszáj. Anyáék tudják milyen nehéz nekem, ezért semmit sem erőltetnek. Még ők azért szomorkodnak, illetve sírnak éjszakánként, mert én nem akarok senkivel se beszélni, addig én egy hete más sem történik, csak itatom az egereket. Régen nem értettem volna, hogy ez hogyan lehetséges, hiszen ennyi folyadék elvesztése komoly bajokhoz is vezethet, de engem ez már nem érdekel. Csak azért vagyok még az élők között, mert Életem megígértette velem, hogy elmondjam életem szerelmének, teljes nagyságban, hogy mit érzek.

*Temetésen*

A pap elmondja, amit neki elkell, majd mindenki megöleli a szüleit Tae-nek, odamondanak egy "részvétem"-et, majd le is lépnek a helyszínről, és élik tovább az életüket, úgy ahogy azt eddig is tették. Sosem értettem miért megy el 250 ember egy ilyen dolgokra, ha nem is tud vele együttérezni. Ennek úgy kéne történnie, hogy azok az emberek lennének csak ott, akiknek tényleg számított valamit az elhunyt személy.

Már mindenki elment, csak a szülei állnak a sír fölött, egymást karöltve, és sírnak. Mindenki tudja, hogy nem ezt érdemelték volna. De már nem lehet mit tenni ezügyben, bármennyire is szeretném.

Azt hiszem itt az ideje színt vallani, ezért közelebb megyek a sírhoz, és leguggolok mellé.

-Szia Tae. -kezdem el sírós hangon. Szinte érzem, hogy a szüleim, illetve az Ő szülei mennyire sajnálnak. Beszéltek egymással ebben a nehéz időben, ezért mindent tud mindenki. -Nagyon hiányzol, és amióta ez történt, el se hagytam a házat, mivel mindig csak te jártál az eszemben. Tudom, hogy sose beszéltünk, de azzal is tisztában vagyok, hogy te mindig is azt szeretted volna. A végén már én is. Mindig vártam, mikor kapom tőled a következő levelet. Gondolom tudod, hogy az utolsó levelet már csak Jimin tudta átadni nekem. -és eddig bírtam, olyan hangosan kezdtem el sírni, mint még soha életemben. Kellett pár perc, hogy lenyugodjak, és folytatni tudjam. -Az utolsó levélben azt mondtad, hogy te sose tudtad elmondani szemtől-szembe, hogy mennyire szerettél, és hogy én ezt ne hagyjam ki. Mivel, megígértem neked, ezért ezt valóra is váltom, mert tudom, hogy neked ez mennyit számít! -mondom halkan, majd közelebb hajolok a sírkőhöz -Szeretlek téged, Kim Taehyung. Mindennél jobban. -mondom elhaló hangon, majd adok egy csókot a sírkőnek, ami miatt hülyének nézhet valaki, aki csak úgy elhalad, de nekem ez jelenti a legtöbbet. Felállok, majd egy lila virágcsokrot teszek rá a sírra. Ezután kicsit hátrébb állok, mire megérzek egy kart, ami ráfonódik a derekamra.

-Ő is szeret téged! Örökkön örökké! -mondja az anyja, majd megfordulok ölelésében, és én is magamhoz ölelem. Így sírunk egymás karjaiban, majd mikor elengedjük egymást, közlik, hogy ők hazamennek, és ha szeretnék bemehetek Gyönyörűm szobájába, és ott aludhatok, ha szeretnék.

Persze elfogadtam az ajánlatot, de tudom, hogy nem fog álom jönni a szememre. Túlságosan is hiányzik nekem.

Sziasztok~

Most eléggé rosszul érzem magam, mert mindenki azt mondta, hogy ne halljon meg, mégis ezt írtam.
Csak azért történt ez, mert közel sem voltam jól amikor ezt a könyvet írtam (még valamikor márciusban).
Ezzel azt szeretném kondani, hogy sajnálom. :(

Már csak a befejező rész van hátra!