In my dreams- Larry Stylinson ff.

Álomnapló 4

A pulcsim minimum négy mérettel nagyobb volt, mint én. Mindig ilyen felsőkben járok. Megnyugtat. Olyan érzés, mintha valaki megölelne... legalábbis így képzelem el. Puha, meleg. Erős karok fognak körül, biztonságban vagyok. Vigyáznak rám, szeretnek. Mindezt egy pulcsi jelenti számomra. A kapucnija hatalmas, nem igazán látok ki alóla, de ez nem számít. Így talán közelebb kerülhetek ahhoz, hogy eltűnjek. Próbálom minél jobban a padba vasalni magam, de mikor valaki megkocogtatja a vállam, már látom, sikertelen voltam. Talán, ha halottnak tettetem magam, elmegy. Ugyan már, nincs szerencsém, kitartó egy emberrel hozott össze a sors. Végül, jobb ötlet híján felemeltem a fejem, és belebámultam abba az átkozottan ismerős, mégis ismeretlen, borongós égre hasonlító szempárba.

-Helló Hazzy. -kedves velem. Ez... érdekes. Csak álmodhatok.

-Sz-sz-sz-sziiija...- vittem fel a dadogós mondatom végén a hangsúlyt.

- Louis Tomlinson. -mondja mosolyogva. -Leülhetek?

-Nemigazáán... -bizonytalan hangom alig több, mint suttogás.

-Azért még leülök.

Ennek lassan két hónapja. Az ég rózsaszín és zöld színű, én pedig egy tisztáson fekszem, a fejem az Ő mellkasán pihentetve. Mesélek az érzéseimről, próbálok megnyílni, ha már Ő megtette. Louis. Már a neve is csodálatos, de Ő... egyszerűen nincsenek szavak arra, amit tőle kaptam, és kapok nap mint nap. Elmondta egyszer, tízszer, százszor, hogy szeret. Minden nap azt mondogatja, gyönyörű vagyok. Sosem tagadott le, vigyáz rám. AZ ölelésében tart, ami meleg és puha. Erős karok fonnak körbe, úgy érzem, biztonságban vagyok. Az ölében eltűnhetek a világ elől, de már nem szükséges. Hisz Ő jelenti számomra az egész világot.

A nagy pucsijaim a szekrény aljába lettek száműzve. Nincs rájuk szükségem, már léteznek azok a karok, amikről régen csak álmodoztam.

Már nem hordok nagypulcsikat.