Sosem csókolztam még ezért kicsit féltem. Az első csókomat Seonghwa-val akartam elveszteni de ez most másképp sült el. Im elsőnek meglepődött aztán meg egy kacér mosolyt húzott az arcára és át vette felettem az irányítást. Puha és edes ajkai voltak. Egy idő után durvább tempót vett fel. Felkapott és be vitt a szobájába majd az ágyra terített. Levette a pólóját aztán az enyémet is. Újra számra tapadt de kicsivel később egyre lejebb vándorolt. Csókolgatta néha kicsit erősebben meg is szívta testemet. Számat halk nyögések néha morgások hagyták el. Arra eszméltem fel hogy már egészen lent jár. Levette nadrágomat így csak egy alsónadragban voltam.
-ha tudnád mennyi ideje tervezem ezt az időt-nézett rám perverzen és már vette le volna rólam az alsónadrágot is de hirtelen megcsörent a telefonja. Mérgesen a telefonjára nézet aztán az arcom hoz hajolt.
-bocsi csillagom de ezt fel kell vennem, mindjárt jövök és folytatjuk. Én csak bólogatni tudtam amitől ő kuncogni kezdet és megpuszilt még gyorsan utoljára.
-mit szeretnél-kiabált a telefonba?
-mi, most? Most nekem nem jó éppen egy kis dolgom van-nézett újból rám.
-Ajj istenem jól van 10 perc és ott vagyok-nyomta ki a telefont.
-hat kis csillag el kell most mennem de nem sokára apu haza ér és folytatjuk rendben?-nézet rám
-igen-lihegtem közben.
-hmmmm valamit elfelejtettél.-nézet rám mosolyogva. Miután le esett kijavítottam az előző válaszomat.
-igen, apuci-nem szerettem ezt a szót, olyan fura volt.
-na ez a beszéd-kocolta meg a hajam és állt fel az ágyról. Elkészült és kiment a házból. Nem tudtam megszólalni egy ideig mert fel se fogtam mi történt velem e pillanatban. Ki kellett szellőztetni a fejemet ezért elindultam gördeszkázni. Késő volt már ahoz de nem tudtam mását kitalálni. Éppen mentem volna már vissza mikor a semmiből egy kocsi felbukant a semmiből. Mikor kinyitottam a szemem csak annyit láttam hogy a sofőr hívja a mentőket én meg egy vértőcsaban fekszek. Szemeimet alig tudtam nyitva tartani. Mikor beértünk a műtőbe elaltattak. Mikor újból ébren voltam csak annyit láttam hogy egy kórházi szobában fekszek és egy ápoló ül mellettem.
-hogy érzi magát.-pattant fel az ápoló mikor meglátta hogy szemeim nyitva vannak.
-most őszintén szerinte jól vagyok?-néztem rá nevetve.
-elnézést, új vagyok itt.-nézte közben a földet
-ohhmm hogy hívják magát?
-Kang Yeosang-nak
-Szeretné hogy valamelyik családtagját esetleg barátját értesítenénk őt.
-igen, kettő barátomat szeretném
-egyiknek az a neve hogy Im Chang-kyun a másikat meg Choi San-nak hívják.
-értettem azonnal hívni fogjuk őket.
-köszönöm ohmmm.
-Park Gaee vagyok és ez természetes.-sétált ki a szobából.
San pov. :
El se hittem mikor a kórház felhívott hogy Sangiet elütötték és majdnem elvérzett.
Szólni akartam a többieknek hogy együtt menjünk meglátogatni.
-Srácok ez borzasztó, nem megyünk inkább együtt? Biztos úgy jobban örülne neki.-kérdeztem a többiektől de ők csak néztek rám.
-miről dumálsz?-kérdezte Jongho
-titeket nem hívott a kórház hogy Sa......-itt elnémúltam mert le esett hogy direkt csak nekem szólt.
-micsoda?? Miért hívott volna minket a kórház-Mingi kérdezte meglepődötten.
-Én se érte..........-kezdte volna el Hongjoon de le esett neki.
-San gyere egy kicsit.-fogta meg a vállam és rángatni kezdet.
-Csak annyit mondj hogy igen vagy mem érted?
-igen
-Yeosang is szerelmes Seonghwa-ba.
-igen
-azért ment el most Yeosang mert féltékeny Jiminre.
-Igen
-De valami baja esett út közben ezért mentőt kellett hívni.
-igen
-és csak téged hívott fel mert egyedül te tudod hogy mit is érez igazán Sangie.
-igen
-Ajj ki mondta azt hogy könnyű 7 gyereket nevelni?
-Szállj be a kocsiba addig szólok a többieknek is csak Seonghwa-nak nem mert akkor olyat csinál ami nem lenne jó ötlet.
Ment volna ki Hongjoong az ajtón de a többiek mind beestek rajta.
-Hányszor mondjam el hogy nem illik hallgatózn-ordította le őket.
-na már úgy is tudjatok szálljatok be mind a kocsiba.
-de Mingi és yunho egymás mellett nem ülhet-szólt még gyorsan vissza nekünk Hongjoong amitől én is Wooyoung el kezdtünk nevetni.
-Wooyoung, San ez nektek is szól.
Szomorúan ültünk be a kocsiba. Seonghwa remeget már hogy végre lássa már Sangiet. Mikor oda értünk Seonghwa volt az első ki be ért a kórházba. Elmondták hogy hova kell mennünk és már rohantunk fel. Mikor oda értünk Yeosang aludt. Szörnyű volt az a látvány. A szőke haja egyik oldala vörös volt a vértől. Kezein és lábain feketébe átmenő foltok voltak és arcán kisebb és nagyobb vörös karcolások. A hasán meg valami fehér cucc volt átkötözve. Mindneki csöndben állt és nézte őt. Seonghwa közelebb ment hozzá és le hajolt elé és elkezdet nevetni.
-Ajj Sangie, emlékszel mikor egyszer focizás közben eltört a lábam?
-én emlékszem, egész nyáron otthon kellett maradnom de te minden nap az jöttél hozzám és játszottunk.
-vagy emlékszel arra mikor általánosban a felsősök bántottak engem de te oda jöttél hozzám és kosztotottad őket pedig te még nálam is fiatalabb vagy.-fojtotta
-vagy mikor egyszer bűntetésből a siuliba kellett maradnom és te ott maradtál velem.-itt már szeméből pár könnycsepp kihult.
-mindig ott voltál ha szükségem volt rád de én meg cserben hagytalak most. Nem vigyáztam rád eléggé és most miattam ide kerültél.Sangie én úgy sajnálom-csak úgy köpte a szavakat Hwa.
Hirtelen a gép ami mutatta Yeosang szívverését megállt.
Kettő orvos rohant be a szobába és minket meg kiküldtek. Seonghwa ott akart vele maradni de nem engedheték meg. Kb negyed óra múlva az orvosok kijöttek.
-Ugye jól van?- kérdezte Seonghwa
