13. Fejezet - Az élet megy tovább (Ino Yamanaka)

268 15 3
                                    

Sziasztok, bocsi a sok kihagyásért de mostanában nem nagyon volt időm leülni és írni, na meg ihletem se nagyon volt és inkább csak olvasgattam, mert volt egy sztori amit annyira megszerettem hogy nem bírtam abbahagyni. 

De mostmár visszatértem és folytatom a sztorikat gőzerővel. :) 

Hmmm, lassan 2 hét telt el mióta befejeztük a forgatást és visszautaztunk Los Angelesbe... Sai-jal össze is költöztünk és egyszerűen imádom őt. 

A héten már a munkába is belelendültem, mert annyi felkérést kaptam hogy az lehetetlen... 3 nagy címlapfotózás és még 2 divatbemutató is, ó istenem meg fogok halni hétvégére. Na de ideje is indulni mert már így is késésben vagyok.
Most találkozom majd Hinatával, mert lesz egy közös dalunk. A dalszöveget már elkezdtük de nem igazán haladunk vele mert hajt a kíváncsiság a film bemutató miatt, hiszen már csak 2 hét. Most is ahogy vezetek itt a városban szinte mindenhol a film egyik poszterét látom, nagy felhajtás van körülötte.

 Most is ahogy vezetek itt a városban szinte mindenhol a film egyik poszterét látom, nagy felhajtás van körülötte

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Úristen, Sasuke de kis cuki azon a plakáton! Na igen, hát ilyenekkel van tele a város.
Á, végre meg is érkeztem, gyors leparkolok és már rohanok is fel.
Ahogy beléptem az épületbe a recepciós hölgy már kérdezte is kihez érkeztem.

-Üdvözlöm hölgyem, miben segíthetek? - kérdezte tőlem kedvesen.

- A  Carnage Records-hoz jöttem a nevem Yamanaka Ino. - válaszoltam neki nagy mosollyal.

-Ó, Ino kisasszony kérem kövessen már várják Önt. - mondta majd mutatva az utat elindult.

-Köszönöm. - feleltem és követtem a hölgyet.

A kiadóba lépve, amikor beléptem már ott ült Hinata akit Naruto kísért el és ott volt még Itachi és Shisui is.

-Sziasztok! - köszöntem belépve.

-Szia!! - mondták egyszerre nagy mosollyal.

-Ülj le Ino, hogy vagy? - kérdezte Shisui tőlem.

-Köszi, jól vagyok és ti? - válaszoltam miközben leültem.

-Minden okés. Sai-t hol hagytad? - érdeklődött Naruto barátomtól.

-Jól van, de egy fotózáson van és nem ért rá. Hinata van már valami ötleted a dalhoz? Nekem eddig csak egy versszak van még de azon is csiszolni kellene! - mondtam fekete hajú barátnőmnek.

-Hát van egy ötletem, de szerintem még nem állt össze. - válaszolta Hinata nekem és ideadta a kottát.

-Csajok, menjünk át a stúdióba és hallgassuk meg. Aztán majd alakítunk rajta. - javasolta Itachi majd mind felálltunk és bementünk a stúdióba.

-Na csajok, halljuk azt a dalt. Van nálatok alap? - kérdezte Shisui.

-Igen, tessék. - mondta Hinata majd odaadta neki a pendriwet, amin az alap volt.

Naruto - Sztárok vagyunkWhere stories live. Discover now