A tegnapi interjún amikor Sakura megjelent annyi emlék jutott eszembe. De lehet csak én vagyok már bolond, miért is gondolnék én a múltra, hiszen csak osztálytársak voltunk meg barátok. Na jobb is, ha valami másra gondolok inkább és nem emésztem magam.
A nevem Uchiha Sasuke 23 éves vagyok énekes és színész. A legjobb barátommal Narutóval ketten alkotjuk a Wawe's-t. 10 éves korom óta a zenével foglalkozom, hisz a szüleim producerek a bátyám pedig dalszövegíró és forgatókönyvíró szóval ebbe születtem bele lényegében. De ezt egyáltalán nem bánom, mert nem unalmas az életem és kicsit sem átlagos, amit én kifejezetten szeretek.
- Sasuke, hahó itt vagy? - kiabált a bátyám és szokás szerint kopogás nélkül lépett be a lakásba.
- Igen itt vagyok Itachi, de ha egyszer kivételesen kopognál nehezedre esne? - kérdeztem tőle gúnyosan.
- Hahaha öcskös, vicces kedvedbe vagy úgy látom. Azért jöttem egyébként mert ugye 2 nap múlva kellene utazni a forgatásra de mi már a mai napon odautazunk és szeretném, ha te is jönnél velünk. - mondta Ita.
- Miért mentek hamarabb? És ki megy még veled? - próbáltam csak kicsit gúnyosan kérdezni.
- A szállásfoglalás meg egyebek miatt megyünk korábban. Én megyek, a rendező Takada Pier illetve a régi osztálytársaid Sakura is velünk utazik. Na meg én rád gondoltam még. - mondta Itachi mosolyogva.
- Na és mikor indulnánk? Gondolom este felé, mert már lassan dél. - kérdeztem Itachit.
- Okos vagy te öcskös. Kb. 15 körül indulnánk és magángéppel megyünk. Addig pakolj össze és 14:30-ra érted jövök úgy jó? - kérdezte és már félig kint volt az ajtón.
- Benne vagyok, itt tali 14:30. Csáó. - köszöntem el Itachitól.
- Csáó. - nézett vissza ahogy ment a kocsihoz.
Pakolás közben azon gondolkoztam, hogy mit fogok mondani Sakunak út közben a gépen vagy amikor megérkezünk hiszen még lesz 2 napunk addig amíg a többiek is megérkeznek. Annyi dolog jutott eszembe, amit szívesen mondanék neki hogy már magam sem tudom mit gondoljak. Nagy gondolkodásom közepette, azt vettem észre hogy valaki csenget.
- Kinyitom! - kiáltottam annak aki csengetett. Abban biztos voltam, hogy nem Ita mert ő sosem használja a csengőt. De akkor vajon ki lehet? Amikor kinyitottam az ajtót két csodaszép smaragdzöld szempár nézett rám vissza.
ESTÁS LEYENDO
Naruto - Sztárok vagyunk
FanficSziasztok, első történetem remélem tetszeni fog! Naruto és Sasuke a híres fiúbanda a Wawe filmes karrierbe kezdenek. A forgatás során feltűnik pár ismerős és jóbarát. :)