Pawprints On Our Hearts /Fack/

12

Jack Dylan Grazer:

Ma van a tárgyalás napja, ami azt jelenti hogy ma kiderül hogy melyik szülőmet fogom hónaponta egyszer látni. Valamint ma költözik Finn. Ma reggel még elköszöntem tőle és bár szomorú volt hogy nem tudom elkísérni, megértette. Most megyek a tárgyalásra anyáékkal, ahol ki fog derülni mi lesz. Ha anyával leszek, akkor el fogunk költözni de ha apával akkor maradok itt, a kutyákkal. Ezért inkább maradnék apával mert Mia és Max vele maradnak..

A tárgyalás kerek 1 óra hosszú volt, mert nagyon sokáig ment a vitatkozás hogy mi legyen. Anyával leszek, aminek egyébként örülök de annak nem hogy elkell költöznünk és hogy a kutyák itt maradnak..

Még sok minden vissza van tárgyalás ügyileg, amik hónapokat jelentenek. Sok tárgyalás áll előttünk és még több veszekedés. Így hogy még vállnak is, még többet üvöltöznek amit nagyon utálok..

A következő tárgyaláson a vagyon szétválasztása lesz a "téma", amin szerencsére nem kell részt vennem ahogy a többin sem.

Nagyon lassan akar telni az idő és hiába mennek el hetek szinte semmi haladással. Egész napokat csak fekszek a szobámban mikor nincsen iskola, valamint iskola után is ennyit teszek.

A hetek alatt egyre kevesebbet beszélek úgy mindenkivel. Sokszor már Finnek sem írok vissza, mert nincs sok kedvem. Megígérte hogy meglátogat, de lassan egy fél éve elment és semmi.. Ráadásul megbeszéltük hogyha találunk mást, akkor.. Szóval szakítottunk, közös döntés ként. Főleg azért nem is írok vissza neki mert ahogy ismerem ő talál mást. Főleg New Yorkban. Pff. De én senkivel nem találkozok, és nem is szeretek ismerkedni. Úgyhogy valószínűleg egyedül fogok meghalni, az ágyamban sírva mert még mindig szerelmes leszek belé és kb 5 kutyával.

Ahogy ezt végig gondolom, csörögni kezd a telefonom. Ránézek majd ahogy tudatosul bennem hogy Finn az, felveszem és fülemhez teszem a telefonom.

-Miért nem írsz vissza? - kérdi kicsit aggodalnas hangon.

-Szia..

-Ahh, Jack.. Kérlek hidd el nekem hogy én akartam ezt a legkevésbé, de.. - félbe szakítom.

-Ha így lenne nem mentél volna el, Finn.. Nem mentél volna el ha nem úgy tekintenél rám, ahogy..

-Szerinted hogy tekintek rád?

-Nem hiszem hogy többként mint egy "korszak" az életedben..

-Ha így lenne, nem állnék most itt.

-Hol? - ülök fel.

-Az ajtótok előtt. - hangján hallatszódik hogy elmosolyodik. Kinézek az ablakon, majd mikor tudatosul bennem hogy tényleg itt van, ledobom a telefonom és lemegyek. Mikor kinyitom az ajtót, szinte nem hiszek szemeimnek hogy tényleg itt van.

-Nem gondoltam volna hogy valah visszajössz.. - lépek közelebb és magamhoz ölelem. Rögtön visszaölel.

-Hogy gondolhattad hogy nem fogok visszajönni hozzád? Nem egy korszak vagy nekem, Jack.. Akármit megteszek azért hogy legalább így láthassalak. - mosolyog. Szemeimbe könnyek gyűlnek és annyira eltolom magamtól hogy szemeibe tudjak nézni. - Mint mondtam, nem egy korszak vagy hanem a kibaszott jövőm. És nem foglak elengedni, mert szeretlek. És nem úgy mint akármelyik másik embert akit eddig szerettem.. Mert sokkal jobban.

-Én is téged. - mosolygok és homlokom óvatosan övének döntöm. Ahogy ezt megteszem, megcsókol így végre teljesen elhiszem amit mondott.

-Amint több pénzem lesz, minden egyes nap idejövök. De ha nem akarod, akkor.. - félbe szakítom.

-Ezt nehogy mégegyszer meghalljam. - mosolygok, majd elengedem. - Bejössz egy kicsit?

-Azthittem nagyonis bejövök. - csak nevetek rajta és visszalépve megcsókolom. - Még anyáékhoz is be akarok menni, aztán este indul vissza a gépem..

-Okés.. - mondom halkan és megint megölelem.

-De még van időm, úgyhogy had nézzem meg Miat és Maxet. - mondja izgatottan.

-Okéé. - mosolygok. Megfogom kezét és becsukva az ajtót kimegyünk a kertbe. Már nyár közepe körül járunk, így tényleg nagyon régen láttam Finnt és borzalmasan hiányzott. Ahelyett hogy nézem ahogy játszik a kutyusokkal, lefekszek melléjük és ahogy mindigis, Max rámfekszik.

Hamar mennie kell így még végig puszilgatom és ölelgetem, majd elmegy.

Reggel kipattanok az ágyból és lemegyek a konyhába. Egyébként tegnao anyáék is nagyon örültek Finnek, azon kívül hogy eddig annyira nem szerették.

Csinálok magamnak kávét, majd leülök a kanapéra anya mellé.

-Ahh, annyira boldog vagyok.. - mosolygok.

-Mi történt hogy ilyen jól vagy? - mosolyog vissza rám.

-Hát hogy tegnep Finn meglátogatott.. Azthittem már teljesen elfelejtett engem..

-Mi?

-Hogy hogy mi? - nevetek.

-Kicsim, Finn nem volt itt tegnap. Se semikor.

-Nem igazán értelek. - nézek értetlenül.

-Szerintem ezt álmodtad vagy képzelted, de Finn nem volt itt, szivem.

-Ez komoly? - telnek meg szemeim könnyekkel.

-Igen. - mosolyog és megrántja vállát. Ezután elmegy én meg lerakom a kávét és halkan kezdek zokogni. Visszamegyek a szobámba és bezárom az ajtót. Lehuppanok az ágyamra és felhívom Finnt. Pont köszönne, de nem hagyom hogy megszólaljon.

-Árulj el valamit nekem.. - sóhajtok.

-Igen? - hangján egy kisebb meglepettség hallatszódik.

-Tervezed akármikkora hogy még visszajössz ide? Csak mert ha nem, akkor nem is várom..

-Jack.. Megbeszéltük hogy mi van köztünk.

-Megbeszéltük, tényleg. És ez miért kelti bennem azt az érzést hogy egyántalán nem érzel irántam semmit?

-Nemtudom, Jack. Ez nem így van de nemtudom miért gondolod ezt. Gyűjtök, és amint meglesz a pénz, meglátogatlak. Nem olyan egyszerű. Sajnálom de akármennyire is akarnék odamenni, ezt nem tudom jelenleg megoldani. Megígértem hogy visszamegyek, amint tudok és ez is lesz, kérlek bízz bennem.

-Oké.. - törlöm le könnyeim.

-Ugye most nem sírsz? - sóhajt. - Ahh, Jack.. Szeretlek, ugye tudod?

-Tudom.. Én is szeretlek..

-Kérlek ne sírj mert jelenleg nem tudok odamenni hogy megvígasztaljalak és ölelgesselek, de képzeld el.

-Köszönöm Finn. - mosolyodok el.