Harry Potter és Voldemort hagyatéka

Meghívó a Roxfortba

Borongós őszi délelőtt volt. Az eget szürkébe borították a haragos felhők. Igencsak esőre állt az idő. Harry Potter az irodájában ült, és éppen az íróasztala melletti ablakon bámult kifelé. Lelki szemei előtt felderengett az a nap, amikor kisebbik fia, Albus Perselus először szállt fel a Roxfortba induló vonatra. Milyen kicsi volt akkor még, s milyen bizonytalan. Rettegett attól, hogy esetleg a Mardekárba osztja be a Teszlek Süveg. Ő, Harry, a fiú édesapja igyekezett azzal megnyugtatni, hogy ő ismert olyan mardekárost, akinél bátrabb ember aligha létezhet ezen a földön. Így nem szégyen, ha a családi hagyománnyal ellentétben a Mardekár házba kerül. Harry maga előtt látta fia megkönnyebbült arcát. Mintha csak tegnap történt volna. De ennek már idestova öt éve. Albus már rég nem kisgyerek többé. Idén kezdte meg roxforti tanulmányainak hatodik évét, míg James már végzős diák, s a kis Lily is már három éve öregbíti az iskola hírnevét.
„Milyen gyorsan repül az idő - morfondírozott magában Harry. - James idén végez, Albus pedig már nem az a kisgyerek, aki biztatásra szorul. Lily ... Ó, drága Lily! Ő az hármuk közül, aki egyáltalán nem szorul segítségre. Talpraesett, ravasz, s igen, őrültségben még a bátyján is túltesz."

Gondolataiból egy ismerős hang ébresztette fel.

- Jó reggelt, Harry! - Ron lépett be a barna tölgyfaajtón. Kopott, barna kabátot viselt, s bal kezében egy fekete esernyő volt. Jobb kezében egy szintén ütött-kopott barna bőraktatáskát szorongatott.

- Jó reggelt, Ron.

Harry tekintete akaratlanul is Ron esernyőjére siklott.

- Tudod, milyen a nejem... - magyarázta Ron kissé elpirulva. - Nem volt hajlandó elengedni esernyő nélkül. Szerinte még ma délelőtt elered az eső. Megnézte a Varázselőrejelzésen is. Hiába, vége a nyárnak.

- Hermione már csak ilyen előrelátó. - Harry szája mosolyra húzódott. - Biztosan nem akarja, hogy az ő kis férjecskéje megfázzon.

- Nem vagy vicces! Mintha Ginny nem pakolt volna be neked is egy esernyőt. - Ron szeme az ajtó melletti esernyőtartóra esett. - Egy csónakban evezünk, drága barátom. Na, megérkeztek Albusék a Roxfortba?

- Persze, hogy megérkeztek. Ginny már tegnap este küldött egy baglyot Neville-nek, hogy megkérdezze, minden rendben van-e.

- Mi gubanc lehetne ott? Meleg van, jó a koszt és még csak undok tanáraik sincsenek. Semmi gondjuk az ég egy adta világon. Nem értem, hogy a feleségeink miért fújják fel ennyire a dolgot.

- Anyák, Ron. Túlreagálnak mindent. Na de most megtudhatnám, miért jöttél? Mert gondolom, nem azért, hogy erről beszéljünk.

- Fején találtad a szöget, Harry - bólintott Ron. - Azért ugrottam be hozzád, mert szerettem volna leadni a jelentésemet a múltkori bűntény felderítéséről.

Ron kotorászni kezdett a táskájában, majd egy gyűrött pergament vett elő. Vetett még egy utolsó pillantást rá, majd átnyújtotta Harrynek.

- Parancsoljon, főnök.

Harry felkapta a fejét. Ron pedig - látva barátja csodálkozó, értetlen arcát - elnevette magát.

- Te vagy az Auror Főparancsnokság vezetője, nem? Én pedig az alkalmazottad vagyok.

- Jaj, Ronald, menj már! - legyintett fásultan Harry. - Igaz, hogy én vezetem, de te akkor is a legjobb barátom vagy.

- Oké, akkor én most megyek is, mielőtt még jobban elérzékenyülsz.

Azzal becsukta a táskáját, majd sarkon fordult. Az ajtóban hirtelen megtorpant, majd hátra fordult:

- Vigyázz, majdnem három méter hosszú!

- Rendben van. Nem fog megijeszteni.

Miután látogatója távozott, Harry belemélyedt Ron jelentésébe. Egyszerű betörésről volt szó. A Foltozott Üstbe szándékozott valaki beosonni az éjszaka kellős közepén. Csupán azzal nem számolt, hogy az egyik szobában éppen George Weasley alszik, aki szoros kapcsolatban áll az Auror Főparancsnoksággal. Így Ron azonnal a helyszínre siethetett, ahol kattant is a bilincs az éjszakai látogató csuklóján. Végül nem loptak el semmit, nem keletkezett kár sem, és még csak áldozatok sem voltak. Egyszerű, tiszta ügy. Harry néha már azt kívánta bárcsak történne valami. Valami rendkívüli, s akkor ő végre olyan üggyel foglalkozhatna, ami komolyabb egy sikertelen betörésnél. Néha azon kapta magát, hogy a régmúlt eseményein ábrándozik. Azt kívánta bárcsak újra roxforti diák lenne. Bár újra ott ülhetne Átváltoztatástan órán, átmehetne Hagridhoz teára, szitkozódhatna, amiért Piton megint igazságtalan volt vele, harcolhatna Voldemort ellen... Bármi jobb lenne, mint ez az egyhangúság. Eleinte jó volt a jól megérdemelt nyugalom. Jó volt úgy végigmenni az utcán, hogy nem kellett attól tartania, hogy valaki megátkozza. S végtelenül mámorító érzés volt úgy fogni Ginny kezét, hogy nem kell attól tartaniuk, hogy mikor szállja meg Voldemort Harry elméjét. Bódító volt a tudat, hogy innentől kezdve minden rendben lesz. Hogy szerethetik egymást végre. De aztán Harry kezdett belefásulni az élet monotonitásába. Unta a szürkeséget, a mindennapi rutint. A kötelező vasárnapi látogatásokat az Odúban. Kezdte úgy érezni, hogy valami hiányzik az életéből. Valami. Akármi, ami kiragadja őt ebből a szürkeségből.

Összehajtotta Ron pergamenjét, majd nagyot sóhajtott. Annak idején, amikor elkezdte az Aurorképző Főiskolát azt hitte, hogy az aurorok élete csupa izgalom. De mostanra már rá kellett döbbennie a kiábrándító tényre: ez a foglalkozás se sokkal izgalmasabb, mint a többi.

Kisvártatva Harry macskabaglya, Holly jelent meg az ablak előtt. Csőrében egy szépen összehajtott, elegáns betűkkel megcímzett borítékot tartott. Harry nem sokkal a Sötét Nagyúr legyőzése után vásárolta ezt a baglyot, hiszen előző állata, a pompás hóbagoly Hedvig életét áldozta Harryért.

Harry kíváncsian kinyitotta az ablakot. A kintről áradó hűvös szél egy pillanat erejéig megborzongatta.

- Köszönöm, Holly - vette át a levelet. Egy darabig némán elidőzött a feladó nevén, majd abban reménykedett, hogy James nem keveredett bele megint valami butaságba.

Tisztelt Potter úr!
Mint tudja, iskolánk roppant mód fontosnak tartja a diákok megfelelő képzését. Ezért minden évben olyan varázslókat és boszorkányokat hívunk meg vendégtanárnak az óráinkra, akik tehetségesek és közmegbecsülésnek örvendenek. Ezúttal Önre, mint az Auror Főparancsnokság vezetőjére esett a választásunk, így szeretnénk megkérni, hogy mielőbb jelezze vissza nekünk elfogadó vagy elutasító válaszát.

Maradok hű szolgája: Minerva McGalagony, a Roxfort Boszorkány-és Varázslóképző igazgatója

Harry mosolyogva összehajtotta a levelet. Lám, ez a nap is eljött. Hallott már erről a programról. A vendégelőadók meghívásának célja nem más, mint hogy a diákok olyan emberek tapasztalatit hallgassák végig, akik valóban elértek valamit az életben. Elvégre is nem elég arról beszélni, hogy a sárkányok veszélyesek, ha a tanár még életében nem látott ilyen teremtményt közelről. A nebulók úgysem veszik komolyan az ilyesmit. Ellenben, ha egy sárkányvadász jelenti ki ugyanezt, akkor teljesen más a helyzet. Harry tisztán emlékezett rá, hogy tavaly Ront is meghívták, de ő egy nap múlva feladta. Sosem osztotta meg barátjával hirtelen távozásának okát. Harry ezt felettébb furcsának tartotta, de mivel Ron nem volt hajlandó beszélni erről, ő is hagyta a témát. De legalább most lehetősége nyílik felderíteni Ron sietős távozásának okát. Mert elfogadja ezt a megtisztelő meghívást. Addig sem kell itt senyvednie a négy fal között...

***
Nem sokkal azelőtt ért haza, hogy Ginny végzett volna a vacsorakészítéssel. Ezúttal a hagyományos sült csirke főtt krumplival-kombináció készült a konyhában. Harry ledobta fekete aktatáskáját a nappali közepén elhelyezett fehér kanapéra, majd a konyha felé vette az irányt. Ginny éppen a csirkét vette ki a sütőből, s kis híján szívrohamot kapott a háta mögött ácsorgó férje láttán.

- Nem hallottam, hogy bejöttél.

- Általában nem szoktam túl nagy zajt csapni - mosolygott Harry, majd egy finom csókot lehelt Ginny arcára.

Ginny csendben vizslatta az arcát, majd, miközben visszatette a húst a sütőbe, így szólt:

- Történt valami, Harry? Olyan különös vagy ma este. Úgy csillognak a szemeid.

Harry a fa konyhai bárpulthoz sétált, majd levette a Lángnyelv-whiskys üveg tetejét, és öntött magának az üveg melletti kristálypohárba. Felemelte a fejét, és kérdőn feleségére nézett. Ginny megrázta a fejét.

- Holnap indulok a Roxfortba - tájékoztatta a nejét, és nagyot kortyolt a poharából. A Lángnyelv-whisky megtette a hatását, mámorító érzés járta át a testét. Úgy érezte, hamarosan minden végtagja ellazul majd.

- Csak nem Lilyvel történt valami? Vagy Allal? - kapott a szívéhez Ginny.

Harry egy ideig a poharában hullámzó italt nézte, majd Ginnyhez fordult.

- Nyugodj meg, Ginny. Meghívtak vendégelőadónak. Ezért kell elmennem. A gyerekekkel nincsen semmi probléma.

Érezhetően nagy kő gurult le Ginny szívéről.

- Tehát elmész. Mikor jössz vissza?

- Azt pontosan nem tudom, hogy meddig maradok. De egy-két hétig biztosan. - Harry felhajtotta a pohár aljában maradt folyadékot. - Most megyek és elolvasom a Reggeli Prófétát. Kérlek szólj, ha vacsora lesz.

Harry már a hálószobák felé vezető lépcsőn járt, amikor Ginny utána kiáltott:

- Harry! Ron és Hermione átjönnek ma vacsorára.

Harry megtorpant. Lassan hátrafordult és elindult lefelé.

- Ez esetben inkább előkészítem az italokat és a poharakat. Ti hölgyek, fogyasztotok valamiféle alkoholt?

Ginny elmosolyodott.

- Már régóta tervezzük Hermionéval, hogy megkóstoljuk azt a mézbort, amit Aberforth adott karácsonykor. Ha esetleg felhoznád a pincéből...

Harry már indult is a pincébe vezető csapóajtó felé, ami a konyha mellett kapott helyet. Utoljára akkor járt odalent, amikor elhelyezte a születésnapjára kapott italokat. Mindennemű alkoholt a pincében tároltak, mint ahogyan a házuk mögötti kertben termő zöldségeket is a pincében tartották. Így Ginny jobban elfért az amúgy nem túl nagy konyhájában. Harry felkapcsolta a villanyt, majd elindult lefelé a kőlépcsőn. A pincében nagy rend uralkodott Ginny rendszeres takarítási és rendszerezési mániájának köszönhetően. A falak mentén roskadozásig tele voltak a polcok különböző borokkal és egyéb alkoholtartalmú italokkal. Ginny minden ital elé egy táblát tett, amelyre gondosan felírta a nevet és palackozásának évét. Így Harry könnyűszerrel megtalálta a mézbort.
Aberforth ajándéka mellé levett még egy üveg Lángnyelv-whiskyt Ronnak és saját magának.

Éppen azon tűnődött, hogy még esetleg mit kellene felvinnie, amikor meghallotta Ron hangját.

- Ó, az nagyon jó! Lemegyek én is segíteni neki a választásban!

Harry úgy döntött, hogy nem várja meg, amíg barátja a pincébe ér, mert félő, hogy úgy járnak, mint a jó múltkor, amikor is valami rejtélyes oknál fogva lent rekedtek a pincében egy pár üveg ínycsiklandó vörösbor kényeztető társaságában.

Ron akkor szándékozott kinyitni a csapóajtót, amikor ő felért a legfelső lépcsőfokra.

- Áh, Harry! Éppen segíteni jöttem, de látom már végeztél.

- Lángnyelv-whisky. Megfelel?

Ronnak felcsillant a szeme.

- Naná! Hát hogy a kénköves ménkűbe ne?!

Azzal fogták magukat és kisétáltak a nappaliba. Odabent Ginny éppen terített, Hermione pedig egy igen idegőrlő tárgyalásról tartott beszámolót, ahol ő volt a bíró.

- Én meg megmondtam neki, hogy azonnal hallgasson el, különben ki fogom vezettetni!

- Szegény ember, biztos nagyon megijedt - vigyorgott Harry.


- Harry! - pördült meg Hermione a tengelye körül. - Jó látni. Régen találkoztunk.

- Valóban. De hát aki olyan elfoglalt, befolyásos bíró, mint te, az nem ér rá a régi cimborákkal találkozgatni.

- Mintha neked több időd lenne, Mr. Főparancsnok úr! - tette csípőre a kezét a nő.

- Várd csak meg a legújabb hírt - szólalt meg Ginny. - Harry vendégelőadó lesz a Roxfortban.

- Hogyan? - Hermione a meglepetéstől lehuppant férje mellé a kanapéra. - Te, mint előadó? Mint tanár?

- Mért vagy úgy oda? Várható volt, hogy őt is felkérjék. Amúgy meg Harry pont tanárnak való - dörmögte Ron.

- Na látod, ez igaz. Hiszen a DS edzéseket is remekül megtartotta - bólintott Hermione, majd megigazította hófehér blúzát. - És mikor mész?

- Holnap.

- Meddig maradsz?

- Még nem tudom pontosan. Elvileg egy-pár hétig - Harry mézbort töltött Hermione poharába.

- Végülis Ron is így indult... aztán egy nap múlva hazajött - jegyezte meg sejtelmesen Ginny.

- Tényleg, miért is menekültél haza? - kíváncsiskodott Harry.

Ron rosszállóan nézett előbb húgára, majd sógorára.

- Nem menekültem. Csak elegem lett a sok neveletlen diákból. Nem vagyok oda a kölykökért.

- Akkor minek vállaltad el? - Hermione nem is titkolta rosszállását. - Nem kellett volna odamenned.

- Jaj, már! Hermione, kérlek!

- Nem, Ronald. Azóta is szégyellem magam McGalagony előtt. Ráadásul egy értelmes magyarázatod sincs rá!

Ron fülig vörös lett. Sokáig törte a fejét valami épkézláb magyarázaton, de jobbnak látta, ha inkább tereli a témát:

- Harry, az a bor Aberforth-é, igaz?

Harry bólintott.

- Amit karácsonyra adott nektek, ugye?

- Igen, kérsz belőle?

- Nem, köszi. Maradok a whiskynél inkább.

Harry nem értette, hogy Ron miért kerüli ennyire ezt a témát. Fogalma sem volt arról, hogy miért ilyen kényelmetlen beszélni erről. Abban az egyben biztos volt, hogy Ron mellébeszél. Hogy nem a roxfortos diákok űzték haza. Már alig várta, hogy kideríthesse barátja hazatérésének indítékait.