Harry Potter és Voldemort hagyatéka

A Téli Szünet

McGalagony először nem akart hinni Harrynek, amikor az elmondta neki az éjjel történteket. Fel-alá járkált a szobájában, és vagy ezerszer feltette a férfinak a kérdést:

- Ugye csak viccel?

De amikor Harry újra meg újra megcsóválta a fejét, magára terítette a zöld színű hálóköpenyét, és azonnali hatállyal a tanári szobába hívta kollégáit. A tanárok egyáltalán nem örültek annak, hogy az igazgató ilyen késői órán zavarja őket. Sokan a szemüket törölgették, mások ásítoztak. Senkinek sem volt ideje felöltözni, mindenki a hálóruhájában érkezett. Harrynek nem kerülhette el a figyelmét Anabella fekete színű selyemruhája, s kidomborodó keblei. Akaratlanul is arra az éjszakára gondolt, amelyet együtt töltöttek. Tekintetük találkozott, s Harry testét forróság járta át. Gondolataiból McGalagony ébresztette fel, aki ideges hangon magyarázta a tanároknak a lethifold történetét.

- Szent ementális! Ez szörnyű! Ez egy tragédia! – tette szája elé a kezét Bimba professzor, aki ijedségében még azt is elfelejtette, hogy az össze-vissza álló ősz hajszálait igazgatta még az előbb. Bimba felett jócskán eljárt már az idő, s ez nemcsak a ráncaiban mutatkozott meg, hanem abban is, hogy már csak egy-két Gyógynövénytan órát tarthatott meg, a többinél Neville volt jelen, aki jelenleg Ausztráliában kutatott.

- Mit tegyünk? – kérdezte Flitwick.

- Nos, mindenképpen át kell kutatnunk a kastélyt, és a környéket is. Nem tudom, hogy hogyan jöhetett ide ez a lény, de mindenképpen meg kell állítani – szólalt meg Harry.

McGalagony Harryhez fordult:

- Ez a maga hatásköre, Mr. Potter. Mi még életünkben nem találkoztunk ilyen szörnnyel, de én már hallottam róla. Azt mondják, több képzett auror kell a legyőzéséhez.

- Ez így van. Az Auror Főiskolán is csak tisztes távolságból engedtek minket í közelébe, harcolni nem is lehetett vele, csupán megnézni, hogy milyen. Idehívom az embereimet, és átkutatjuk a kastélyt.

- És a diákok? – emelte sötétbarna tekintetét McGalagonyra Anabella.

McGalagony nagyot sóhajtott, majd olyat mondott, amire senki sem számított.

- Nem tudhatnak meg semmit sem.

- Tessék? – kerekedtek el Harry szemei. – Minerva, ki kell ürítenünk a kastélyt, meg kell tudniuk, hogy miért…

- Nem. Semmit sem tudhatnak meg, minek ijesztgessük őket? Nem akarom, hogy a szülők idejöjjenek patáliázni. Tudja, hogy mi lenne, ha megtudnák, hogy a gyerekük veszélyes helyen van? Kivennék őket a Roxfortból, mi meg mehetnénk nyugdíjba!

- Ugyan már, Minerva! Biztosan megértenék, hiszen anno is voltak gondok, gondoljunk csak a baziliszkuszra.

- Nem, Harry! Semmit sem tudhatnak meg, ez már nem az az idő. A szülők elfogultak, és bolondok. Diák nélkül maradnánk, és bezárhatnánk az iskolát. Nem engedhetem meg, hogy az én kezem alatt bukjon el a Roxfort!

- Szerintem túldramatizálja a helyzetet – állt fel Anabella. – Egy kis problémától még nem fogják átíratni a gyerekeiket. Különben is, hová vinnék őket?

- Akárhová! – McGalagony az asztalra csapott. – Nem mondunk semmit sem, ez az utolsó szavam. Mindjárt itt van a karácsonyi szünet, hazamennek a tanulók, maguk pedig átkutathatják a kastélyt. Most pedig menjenek aludni.

- Egy pillanatra még! Mit tegyünk ha megtámad minket? – nézett Harryre Flitwick.

- Patrónussal kell elijeszteni. De megjegyzem, általában az alvó varázslót támadja meg.