Suttogó Szél - Lovászlány (Befejezett)

1. fejezet

„Az élet néha olyan, mint egy szilaj ló. Bele kell kapaszkodni a sörényébe, meg kell lovagolni, még ha meg is próbál levetni a hátáról."

Karen Hawkins

1. fejezet

A ló nagy, barna szeme betöltötte a látóterét. Fekete szőre fényesen megcsillant, ahogy lehajolt hozzá. Felé nyújtotta a kezét, hogy megsimogassa, de a helyszín hirtelen megváltozott. Sötét, csillagtalan éjszaka suhant a szeme előtt. Feje minden lépésnél a dadája vállának csapódott. A nő szélsebesen rohant keresztül az erdőn, a legközelebbi falu felé. Zörgött az avar, farkas vonyított a távolban, de a fülében csupán egyetlen mondat ismétlődött megállíthatatlanul: Meg akarja ölni.

Annie megrándult, mikor megérezte a kezet a vállán. A szeme felpattant és a mellette ülő férfira nézett. Sötét haja a homlokába lógott, mélyen ülő kék szemét felnagyította a szemüveg. A harmincas évei közepén járt; barna, hajszálcsíkos öltönyt viselt, ölében laptop. Próbált kedvesen mosolyogni, de Annie-t inkább egy vicsorgó kutyára emlékeztette.

− Parancsol? − kérdezte Annie és finoman arrébb csusszant az ülésen, hogy minél távolabb kerüljön tőle. Kezével megfésülte szőke haját, ami a fejtámlától összekócolódott. Megigazította magán elcsúszott pulóverét és igyekezett nem a férfira nézni. Már első pillantásra is unszimpatikus volt, most pedig a vállát szorongatja. − Valami gond van?

− Nincs, csak ide-oda rángatta a fejét. Gondoltam, megkérdezem, minden rendben van-e − mondta a férfi ugyanazzal a fogkrémreklámba illő mosollyal.

− Csak elbóbiskoltam - felelte a lány, aki ezzel lezártnak tekintette a beszélgetést és elfordult. Tekintete végigfutott a sorokon, ahol nem látott egy üres helyet sem. Életében először utazott repülőn, de az új munkával kapcsolatos izgalom nem hagyta, hogy a félelmével foglalkozzon. Próbált nem gondolni arra, milyen magasan van, hogy a lába alatt nincs szilárd talaj, mert félt, a tériszonya erőt vesz rajta. A turistaosztályon az ülések kényelmetlenek voltak, az ebéd csapnivaló, és akárhányszor ki akart menni a mosdóba, legalább tízszer kellett bocsánatot kérnie, amiért nem fér el. A lábát sem tudta kényelmesen kinyújtani, pedig minden poggyásza a gép gyomrában csücsült, a többiekével együtt. Ehhez jött még a mögötte ülő kisfiú, aki rugdosta a székét, az előtte horkoló öregúr és a mellette lévő férfi, akitől kirázta a hideg. A gépmadár úgy nyüzsgött, mint egy méhkas tavasz közeledtével; az emberek beszélgettek, kiabáltak, nevettek. Annie orrát megtöltötte az izzadság, a különböző parfümök, az ebéd és a lábszag egyvelege. A lány megmasszírozta fájó fejét és visszavágyta a tennessee-i levegőt. Istenem add, hogy megérje! Add, hogy ne feleslegesen szenvedjem végig ezt az utat!

− Úgy láttam, rosszat álmodott. Ez mindennapos önnél? - szólalt meg mellette a férfi. Annie felé fordult és felvonta a szemöldökét. - Minden éjjel van rémálma?

− Nincs, de mégis, mi köze hozzá? - kérdezte Annie.

− Bocsásson meg, szakmai ártalom. Dr. Robert Blank vagyok, pszichológus - nyújtotta felé a kezét a férfi. Annie pillantása a felé nyújtott kéz és a férfi arca között liftezett, végül mégis elfogadta.

− Annie O'Connor - felelte, majd elfordult. Na, már csak ez hiányzott. Kifogtam egy munkamániás, világmentő pszichomókust. Remek. Semmi kedve nem volt egy teljesen ismeretlen pszichológussal megvitatni sem a rémálmait, sem a lelki világát. Otthon próbálták rábeszélni a szülei halála után, hogy járjon el valakihez, aki segít feldolgozni a veszteséget, de neki semmi másra nem volt szüksége, csak a lovakra. Ezek az állatok jelentették a nyugalmat, tudta, hogy ők ugyanannyi szeretetet adnak, amennyit ő ad nekik. Nem kérdeznek semmit, nem sajnálják. Sokan nem értették meg, nem tudták mit jelentenek neki a lovak. Elterelték a gondolatait a szülei haláláról, csökkentették a bűntudatát. Újra megmasszírozta a homlokát, miközben Blank doktor az iskolai eredményeiről és a pácienseiről beszélt. Nem szerette a pszichológusokat, mert nem bízott bennük, nem akarta feltárni élete sötét titkait, a gondjait, gondolatait - előbb panaszkodott a kedvenc lovának, mint bárki másnak.