The American Squad - My Hero Academia (Boku No Hero Academia)

Viszontlátás

Némán reggeliztünk apával. Fáradt szemeivel olvasta az újságot két falat között.

Te is álmodtál valamit? - kérdeztem, de tudtam a választ.

Miért kérdezed, amikor úgyis tudod? - kérdezett vissza morcosan.

Sajnálom. Nyilván én tehetek róla, de majd megnyugszom - magyarázom.

Tudod jól, hogy nem haragszom, csak engem is megviselt, amikor magamhoz tértem reggel.

Azt elhiszem - néztem gondolkodóan a teás bögre mélyére - és mi a mai terv?

Nos, úgy gondoltam, hogy elmehetnénk az állatkertbe, ha van kedved.

Ez jól hangzik, régen voltam már hasonló helyen.

Örülök! - mosolyodott el. Nem volt túl nagy a tömeg, csodás, kellemes napsütésben sétálgattunk kifutóról kifutóra. Kisgyerekes családok és kismamák tologatták a babakocsikat mellettünk. Ennél jobbat nem is kívánhattam volna az éjszaka látottak után. Egyszerre zaklatott fel és töltött el nosztalgiával, bánattal, hiányérzettel és nyugalommal... Lassan elhaladt mellettünk egy anyuka, aki kéz a kézben sétált a kislányával. Az oroszlán területe előtt haladtunk el, ami egy nagy plexi fallal volt elkerítve. Az állat most ébredezett és nagyra tátotta éles fogakkal teli pofáját, mire a kislány élesen felsikitott és elsírta magát.

Semmi baj kicsim, nem bánthat - nyugtatgatta az édesanyja, de a kislány vigasztalhatatlan volt. Lassan közelebb léptem hozzájuk, de úgy tettem, mintha ott se lennék. Lassan rá néztem a kislányra megmozgattam pár ujjamat, és kivetítettem rá a nyugalom és a békesség érzését. A lány szipogva, lassan abbahagyta a sírást és érdeklődve lépett közelebb a falhoz.

Anya, oloszjány! - mondta kissé helytelenül a szavakat.

Inori... - súgta apám. Ő aztán pontosan tudta mit művelek.

Ugyan már semmiség, csak menjünk tovább.

Ilyet Amerikában is csináltál?

Nap mint nap. Metrón sírt valaki megnyugtattam, láttam hogy egy fáradt munkás tartott hazafelé felviditottam. Ezek szinte a napjaim fénypontjai, ezek az apró segítségek, annyira kis semmiségek, és olyan sokat jelentenek sok ember számára. - magyaráztam. Apám büszkén mosolygott rám.

Nem is számítottam másra az én kislányomtól - mondta, majd egy puszit nyomott a fejem búbjára. Délután megnéztünk egy filmet, majd otthon vacsoráztunk.

Nyilván tudod, hogy holnap lesz a U.A sportfesztiválja.

Hogyne, ott is leszek.

Erről tudnak az itthoni hősök?

Nem kötelességem tájékoztatni mindenkit. Az igazgató úr tud rólam.

Szóval meglepetés leszel.

Senki sem fog velem foglalkozni.

Civilben leszel?

Az elején.

Szóval nálad van a hős ruhád.

Az nem is hős, akinél nincs ott mindig.

Nos, ez igaz.

Este még váltottam pár e-mailt a nyafogó Lizzyvel, akinek nagyon hiányoztam már akkor és panaszkodott a számtalan feladata miatt. De legalább leírta hogy vannak a többiek. Odahaza van egy kis csapatunk. Amerikában ez a bevett, hogy egymásra hangolt hősök csapatba szerveződnek, mintha csak képregényben lennénk. A lényeg az, hogy mindenki jól van. Az ágyban fekve jött egy email Richardtól... A híres és közkedvelt Blood Knightól. Végre eszébe jutottam?