After the Collapse - Az összeomlás után /EREDETI KÖNYV SZÜNETEL/

Az összeomlás után

Ájult voltam. Hirtelen megláttam magam, amint a földön fekszem, és egy fiatal, szőke fiú az immáron jég hideg testem felett hullatja könnyeit. Rádöbbentem, hogy miattam sír, mivel halott voltam. Próbált visszahozni, sikertelenül. Nagyon sajnáltam. Életének hátralevő részét valószínűleg megtört szívvel kell leélnie. Mindent amit tettem, a megjátszott szeretet, a halál... Tudom, milyen érzés, és egyáltalán nem jó.

A fiú körbefordult, mentőautóért kiáltozott az üres és roncsokkal borított utcákon át, remélve, hogy valaki meghallja, és a segítségére siet. Azok az emberek, akik segíthettek volna, Nya, Dereth, és az általuk szállított Skylor, a barátai voltak. Viszont egyikőjük sem tudott igazán segíteni. Dereth gyenge volt, Skylor öntudatlan, Nya szintén túl messze járt gondolataitól, hogy tiszta legyen elméje. 

Pár perccel később két nővér érkezett meg, egy mentőautóval, ami tíz méterre állt attól a helytől, ahol feküdtem. A nővérek közül a szőke hajú elmondta a négytagú csapatnak, hogy itt már semmit sem lehet tenni. Amint meghallották a rossz hírt a fiú el akarta fojtani könnyeit, sikertelenül. Zokogni kezdett. Ez a látvány nagyon elszomorított, de nem voltam képes sírni. Szellem voltam. Az egyetlen furcsaság az volt, hogy senki sem láthatott engem, még kiabáltam is a fiúnak, Lloydnak, amilyen hangosan csak tudtam.

Most a barátainak is könnybe lábadt a szeme, de nem miattam, hanem mert Lloyd sírt. Füst és por fedte a talajt, a barátokat és az utcákat fehérre és szürkére festve. Egy fekete lény nézett le egy magas torony tetejéről a felfordulásra, amit ő okozott. Most már "apának" kellett szólítanom, mivel meggyőztem őt, hogy fogadjon gyermekévé, amit azóta megbántam. Felszisszent, de nem foglalkozott Lloyddal vagy a többiekkel, csak végignézett a városon, milyen épület van, amit le tudna még rombolni. Bosszúsan hátrébb lépett a torony szélétől.

Lloyd haza akart menni a barátaival egyetemben. Azonban a Zsákmány teljesen megsemmisült. Az első gondolatom a kolostor volt, ahol a nindzsák általában tartózkodtak. Mivel nem volt hova menjek, ezért elhatároztam, hogy követem őket, már amennyien voltak még. 

Amint megérkeztünk, hatalmas hangzavar ütötte meg a fülemet. Tudtam, ezen hangok tulajdonosai nem mások, mint Jay, Kai, Cole, Zane és a mesterük Wu. A csapat többi része visszatért! Lloyd mögé álltam, úgy tűnt Zane észrevett engem. Végül is, ő egy nindroid, tudja és látja a legkisebb dolgokat is. Még ha bűnöző voltam is, nem szólt a többieknek jelenlétemről.

Este meggyőződésem volt, hogy mindenki alszik, de meghallottam, hogy Lloyd beszél. Valószínűnek tartottam, hogy magával beszélget, de valakihez beszélt. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyet tenne...

-Ah, Rumi, nagyon hiányzol! Miért hagytál el engem? Aj, talán bolond vagyok, hogy szükségem van rád, annak ellenére is, ha ellenségek vagyunk... Én-én csak meg akarlak... Ö-ölelni... Meg akarlak csókolni, én-én meg akarlak... Meg akarlak... Aj! Csak szükségem van arra, hogy élj és velem legyél! Miért volt az a pillantás... közöttünk, mielőtt meghaltál? Abban a pillanatban... beléd szerettem, rettegtem, és megláttam egy aprócska fényt benned! Láttam benned azt... a félelmet és te... rám néztél! Miért néztél rám? Nem sokkal később meghaltál és te csak RÁM NÉZTÉL! MEG AKARTÁL MÉG EGYSZER SEBEZNI?! EZT AKARTAD?!

Nagyon hangosan kiabált, azt hittem, valaki meghallja, de szerencsére nem így történt, minden csendes maradt. Tartott egy kis szünetet, vett egy mély levegőt, kicsivel később, lenyugodva, folytatta.

-Nem tudom, mit gondoljak... Nem tudom, hogy szerettél-e valaha is, vagy sem, ha egyáltalán valaha is voltak érzéseid irántam! Miért beszélek még magamhoz, mint Cole, hisz úgy sem hallasz...