Rabod Vagyok

2.

-Ezt nem hiszem el! Ki más lenne ha nem én. Mindig én égek be. - suttogtam Olinak, közben a pultra könyököltem.

-Mit isznak a hölgyek? - lépett hirtelen elénk a már számomra ismert pultos férfi.

-Én egy pohár vodkát szeretnék - mosolygott Oli. Szerintem bejött neki a pasi. Mint általában minden pasi. Szeretett pasizni, de nem bántottam érte, ennek ellenére egy imádnivaló lány volt.

-Tisztán vagy esetleg naranccsal? - mosolygott azzal a tipikus "szívtipró vagyok" mosollyal.

-Hát ha már így felajánlottad, legyen naranccsal. - válaszolta a lány, és amikor a pasi elfordult, feltűnően kihúzta magát, hogy lássa a fenekét, majd feltartott hüvelykujjal elismerően bólintott. Én már nem tudtam hogy üljek, nagyon kellett már pisilnem, de a pasi feltűnően húzta az időt. Mikor Olivia elé csúsztatta a kért italt, egyenesen a szemembe nézett. Egészen szép barna szeme van.

-És te drága? Mit iszol? - mosolygott, de láttam a gúnyt rajta, tudta jól hogy miért ficergek össze vissza a széken.

-Egy pohár Johnnie Walkert kérek. Kísérővel. Kólával. - hadartam, csak hogy végre ideadja azt a nyomorult italt, és elmehessek mosdóba.

-Engem kérsz? - húzta fel a szemöldökét, és mosolygott megint. Idegesít hogy egyfolytában vigyorog.

-Tessék? - kérdeztem már egy kicsit ingerülten. Nem igaz hogy ennyire húzza az időt. Látszik hogy élvezi.

-Most mondtad, hogy egy Johnnie Walkert kérnél. És az én vagyok. Igaz nem így írom a nevem, de betudjuk annak hogy többféleképpen is lehet írni. Én például Johnny-nak írom. Nem a pia miatt lettem Johnny, bár az öreg nem vetette meg a whiskeyt. - mondta, mint kiderült Johnny, és elém rakta a kért italt.

-Mostmár használhatom a mosdót? - kérdeztem ingerülten, de közben kérlelően néztem rá.

-Nem. Még nem fogyasztottál. - vigyorgott továbbra is, de nálam elszakadt a cérna. Mérgemben egyben lehúztam a whiskeyt, és kortyoltam egyet a kólából.

-Így már jó lesz? - néztem rá széttárt karokkal, ő pedig nevetésben tört ki, barátnőmmel együtt.

-Tökéletes! Egy korty is elég lett volna de menj csak. A vendégeim voltatok! - mondta, mikor Olivia a pénztárcájáért nyúlt, hogy fizessen.

Fénysebességgel indultam meg végre a mosdó felé, de közben fura érzésem volt. Vajon mindenkinek italt fizet a szívózása után? Milyen rendes pultos.
A mosdóban szerencsére nem volt senki, így nem kellett várnom. Miután végre megkönnyebbültem, kézmosás után a tükörbe néztem. Megijedtem a látványtól. A szemeim iszonyú fáradtak voltak, és alattuk lila karikák virítottak.
Ma ugyan hamarabb végeztem a munkában, de akkor is fáradt voltam, hiszen ugyanúgy korán, hajnali 5-kor kellett kelnem, és bemennem szívből utált munkahelyemre. Egy kisebb vegyesboltban dolgoztam, mindenesként. Volt hogy pénztárban kellett lennem, vagy éppen én raktam ki az árut a polcokra.
Magával a bolttal, és többségében a vevőkkel sem volt gond, de a főnököm a tipikus, minden dolgozó rémálma. De nem szólhattam semmit, mert a fizetés amit kaptam, elég volt arra hogy fedezzem kis albérletem, és a saját költségeim. Néha ha kellett, a szüleim is besegítettek. Nem volt rossz kapcsolatunk, sőt kifejezetten jó, annak ellenére hogy elköltöztem. 20 éves voltam, amikor elődöntöttem hogy külön szeretnék élni, amit ők bár fájó szívvel, de támogattak. Ennek már két éve, de még mindig nehezen viselik.
Egy kicsit megmostam az arcom, éppen csak úgy, hogy halvány sminkem ne kenjem el. Valamennyivel felfrissültebben hagytam el a mosdót, és ültem vissza a Johnnyval addigra már lelkesen beszélgető Olivia mellé. Mikor meglátta hogy vissza értem, vártam már valami beszólást, de csak halványan mosolygott. Lehet nem kellett volna az előbb annyira felkapnom a vizet.

-Isztok még valamit? - kérdezte, és a többesszám ellenére végig rajtam tartotta a szemét.

-Én kérnék még egy Johnnie Walkert. Mármint az italt. - mosolyogtam, és próbáltam jelezni, hogy vettem azért az előbb a poént. Barátnőm pedig rendelt még magának egy pohár boros kólát.
Italaink elfogyasztása után, Oli felém fordult. Mivel már kezdett későre járni, a létszám is kezdett fogyni a bárban.

-Ki jössz velem, amíg én rágyjútok? Nem akarok egyedül kint ácsorogni ilyen sötétben.

-Persze, gyerünk csak. - mondtam, mert én is féltem volna egyedül kimenni.

A bár hátsó ajtaján kellett kimenni, ott volt a dohányzóhely.
Olivia kivett egy szálat a dobozból, majd felém tartotta.

-Kérsz? - mondta a lány cigivel a szájában.
Hezitáltam,  hiszen egész ritkán gyújtok rá, amikor kedvem van hozzá,  vagy ha esetleg megkínálnak. Talán a fáradtságtól, talán mert csak megkívántam, de elfogadtam egyet.
Ekkor azonban Olivia idegesen turkálni a kistáskájaban, majd ijedten rámnézett.

-Basszus, nincs nálad a gyújtó? - kérdezte a lány.

-Dehogy! Te raktad el mikor indulás előtt megvetted. - válaszoltam.

-Basszameg! Még csak most vettem. Most kitől kérjünk tüzet? Nincs itt senki! - mérgelődött Olivia. Én simán feldolgoztam volna, de mivel ő rendszeresen dohányzott, és már elég rég gyújtott rá, kellett neki.
Ekkor hirtelen azonban kivágódott az ajtó amin kijöttünk, és Johnny lépett ki rajta.

-Oh, sziasztok! - köszönt amikor meglátott minket. - Azt hittem már hazamentetek. - mondta, közben pedig elővett egy szál cigit, és meggyújtotta. Oliviával egymásra néztünk, majd vissza a férfira, aki tekintetünket látva mosolyogva nyújtotta felénk a gyújtót.

-Gondolom, erre szükségetek van. - mondta, és mivel én álltam hozzá közelebb, elvettem. Ahogy átadta, egy pillanatra ujja az enyémhez ért. Zavartan pislogtam egyet, keze hideg volt, de mégis furcsa borzongás futott rajtam végig.
Mielőtt meggyújtottam a cigimet, szemügyre vettem az egyszerű, de mégis feltűnő, ezüst színű fém zippo gyújtót.

-Tetszik? - kérdezte, mikor észrevette hogy tekintetem elidőzött a tárgyon.

-Igen, bocsi, csak még nem használtam ilyet. - mondtam, és miután meggyújtottam a cigit, gyorsan tovább is adtam Oliviának.

-Semmi baj, bárhol tudsz ilyet venni, ha ennyire megtetszett. Nekem jobban bejött ez a fajta. - mondta, közben kifújta a füstöt.

-Figyelj... Johnny..Ne haragudj hogy az előbb olyan mogorva voltam, csak lefárasztott a munkahely. Nem akartam olyannak tűnni mint aki nem érti a viccet. - mondtam, mert úgy éreztem bocsánatot kell kérnem. Bántott hogy mindig a hülye viselkedésem miatt leszek unszimpatikus az embereknek.

-Ugyan kislány, semmi baj. Láttam rajtad mikor bejöttetek hogy le vagy törve. Fel akartalak vidítani, de szerintem túl messzire mentem én is a poénkodással. El kellett volna hogy engedjelek mosdóba. - mondta, és bűnbánó képét látva elmosolyodtam. Hogy tud ilyen szemekkel rámnézni?
Vajon hány éves lehet? Látszik hogy idősebb, de nem tudtam eldönteni. És vajon van felesége? Mert az ujjain ugyan vannak gyűrűk, de egyik sem házassági. De engem ez miért érdekel?

-El kell ismernem, hogy a Johnnie Walkeres poén az tényleg jó volt. Annak viszont annyira nem örülök, hogy majdnem takarítani kellett utánam. - nevettem, és közben Oliviára néztem, aki valamiért elégedett tekintettel figyelt minket. - Egyébként, Evelyn  O'Brien vagyok. - mutatkoztam be végre én is.

-Hidd el Evelyn, 42 év alatt hozzászoktam már a nevemhez, és amit régebben csesztetésnek vettem, azzal ma már én poénkodok. A mosdó látszatát pedig tartani kell, ha nem lettek volna mások, simán beengedlek. - próbáltam arra figyelni amit mond, de valami megütötte a fülemet.
Várjunk csak. Az elmúlt negyvenkét alatt....
Te jó ég 42 éves?