Vettem egy mély levegőt. Képes voltam rá. Ezzel bíztak meg. Végülis elveszítettem a fogadást így kénytelen voltam betörni ennek az alaknak a házába. A feladatom az volt, hogy le kellett fényképeznem a maszk nélküli arcát. Ha elbukok, elmondják az érzéseimet neki. Így van. Már évek óta szerelmes vagyok belé, de még egyszer sem mertem neki bevallani. Ő az én példaképem. És az is marad, mert gyáva vagyok. Halkan beosontam az ablakán, majd körbe néztem. Ahogy beljebb mentem a víz csobogása csapta meg a fülemet. Itt a lehetőségem. Zuhanyzáshoz biztosan nem használja a maszkját. Elővettem a gépemet és beljebb léptem. Ahogy az ajtó megnyekkent a férfi felém fordult én pedig lefényképeztem a teljesen meztelen férfit. Vöröslő arccal eltűntem a házából és visszamentem a srácokhoz. Naruto hatalmas vigyorral az arcán indult felém, amikor meglátott. Valamiért rossz érzés fogott el.
- Na? (T/N)-chan, sikerült? – kérdezte, de én haboztam.
Miért osztanám meg velük a képet? Elmondják az érzéseimet a férfinak? Már nem tudom mi érdekel és mi nem. Körbe néztem és megláttam, ahogyan reménykedve vagy éppen kárörvendően várják, hogy megmutassam nekik a képet.
- Sajnos nem. Túl gyors volt. – sóhajtottam.
Hazudtam nekik. Pontosan tudom jól, de ezt a képet meg akarom tartani magamnak, hiszen, ha elmondják neki az érzéseim et, akkor a férfi el fog kerülni. Legalább ennyi maradhat nekem.
- Akkor tudod jól mi következik. – vigyorgott rám a Naruto. Bólintottam.
- De ez szemétség tőletek fiúk. – kelt Sakura a védelmemre. – Egy lánynak joga van eldönteni, hogy mikor és hogyan mondja el az érzéseit a kiszemeltje iránt.
- Semmi baj. Elfogadtam és sosem szegem meg a szavamat.
- De (T/N)... - mondta szomorúan a lány, de én csak megráztam a fejemet.
Már szinte felnőttek voltunk, de még mindig ilyen gyerekes dolgokkal szórakoztunk. A helyzet az, hogy nagyon is élveztem. Eddig a pontig. Hagytam, hogy a többiek játszanak tovább.
- Okééés. Akkor megyek is. – szólalt meg Naruto, majd elszaladt.
Igyekeztem minél gyorsabban hazamenni, hogy előhívathassam a képet. Bezárkóztam apa Sötét szobájába és a tanult módon előhívtam a férfiról készült fényképet. Az arca láttán még jobban beleszerettem, de nem mondhattam ki hangosan. Soha többé nem mondom el senkinek az érzéseimet. Ebből is mi lett? Felcsíptettem a képet és a gondolataimba merülve megvártam, hogy megszáradjon. A nagy meleg miatt hamar megtörtént, ezért a zsebembe csúsztattam a képet és elindultam a szobámba. Nem akartam senkivel se találkozni. A szobámba érve bezártam mindent és a takaróm alá bújtam. Sírtam. De nem azért, mert elmondta neki, hanem, mert el fogom veszíteni. Tudom jól, hiszen, amikor legutoljára egy lány bevallotta az érzéseit neki elzavarta, hogy gyerek ő még a szerelemhez, majd elkerülte a lányt. Én ezt nem akarom.
Egyedül voltam otthon, mert anyáék elmentek egy küldetésre. Megszoktam, hogy mindig egyedül hagytak, de most jól esett volna a közelségük. Bár, ha ennyi idő után egy ilyen miatt aggódók, akkor nem vagyok elég erős. A belső monológomat a csengő hosszas és irritáló hangja zavarta meg. El akartam engedni a fülem mellett, de az illető nagyon erőszakos volt. Elindultam az ajtó felé, majd résnyire kinyitva megláttam a szőkét. Kinyitottam az ajtót, majd a érzelemmentesen rá néztem.
- Mit akarsz itt?
- Sajnálom (T/N) - chan. Túl messzire mentem. – vakarta meg a tarkóját. – Az érzéseidet neked kell elmondanod. – nézett félre, majd egy hatalmas mosollyal az arcán újra megszólalt. – Éppen ezért hoztam őt ide. – mondta én, pedig kikerekedett szemekkel néztem az előbukkanó férfira, majd becsaptam az ajtót. Gondolkodás nélkül. Lecsúsztam az ajtó mentén.
- Engedj be.
- Nem.
- Valamit el kell mondanod.
- Nem akarom.
- De én ezt a te szádból akarom hallani.
- Azért, hogy visszautasíthasson és elkerülhessen? Inkább kihagyom.
- (T/N). – hívott a nevemen.
- Nem akarom, hogy darabokra törje a szívemet.
- Ha nem engedsz be, akkor megoldom a bejutást. – mondta engem, pedig kirázott a hideg.
Tudtam, hogy pillanatokon belül bejut a házba, de nem mozdultam. Felesleges lett volna előle menekülni. Túl gyors, túl erős. Felálltam és elballagtam a nappali közepén lévő kanapéhoz, majd leültem rá és vártam. Összeszedtem az összes bátorságomat, majd amikor a férfi megjelent a nappali ajtajában nyeltem egy nagyot. Megállt velem szembe.
- Hallgatlak. – mondta és összefonta a kezeit a mellkasa előtt.
- Szeretlek. – böktem ki. – Már lassan három éve. Őrülten és menthetetlenül. – arcom vörösségével nem tőrödtem csak felpattantam és mérgesen rá szóltam. – Meg vagy elégedve? Most már nyugodtan kerülhetsz. Túl fogom élni.
- De én nem. – mondta én, pedig meglepetten meghátráltam.
- Tessék? – értetlenül néztem a sötét szemeibe. Próbáltam kiolvasni a szeméből a gondolatait, de nem ment.
- Nem fogom túlélni, ha kerülnélek.
- Ne szórakozzon velem. Csak utasítson vissza, hogy elengedhessem.
Szavaim hallatán közelebb lépett és megragadta az egyik kezével a csuklómat, majd a másikat a derekamra rakta és közelebb húzott magához.
- Utasítsalak el? – kérdezte. - Ugyan miért?
- Mert nem vagyok maga mellé elég jó és nem is érez irántam többet. Meg egy kibaszott gyerek vagyok.
- Igazad van. – kezdte. – Gyerek vagy, idegesítő, akaratos, hisztis. Én pedig egy őrült. – jelentette ki.
- Mégis miért lenne az? Magának mindene megvan.
- Tévedsz. Egy valami hiányzik az életemből. – mosolyodott el. – Akarod tudni mi?
- Nem. Nem akarok magáról még többet tudni, mert nem tudom, majd elengedni. – mondta és levette a fejéről a pántot, majd meg akart csókolni.
- Engedjen el. – löktem el magamtól könnyes szemekkel. – Szánalomból ne tegyen ilyet.
- Teljesen igazad van. Felcseréltem a sorrendet. (T/N) én is szeretlek. – mondta én, pedig lefagytam.
- Tessék?
- És az a kép a zsebedben. Mi lenne, ha kidobnánk? Vagy felgyújtanánk?
- Soha. Ez egy...
- Csak egy emlék, mert az igazi itt van előtted. – csókolta meg az ujjaimat. Közelebb hajolt hozzám, majd hirtelen a karjaiba véve elindult velem a szobám felé. Nem tudtam mit tenni, hiszen az illatától teljesen elkábultam. Csak akkor tértem magamhoz, amikor az ágyamon fölém támaszkodott. A mellénye már nem volt rajta én, pedig nyeltem egy nagyot.
- Mit akar csinálni?
- Olyan sokáig visszafogtam magam. Ennyit csak megérdemlek. – mondta és levette a maszkját én, pedig vöröslő fejjel a kezemet az arcához érintettem. – Nem biztos, hogy ez volt a legjobb ötlet. – jelentette ki, majd megcsókolt. . Éreztem, ahogy a nyelvét átdugja a számba és vad táncba hívja az enyémet. Minden erő kiment a testemből. Mikor elvált az ajkaimtól mámoros tekintettel értem az ajkaimhoz.
- Komolyan még jobban fel akarsz izgatni? – nézett rám ködös tekintettel én pedig nyeltem egyet.
- Baj? – kérdeztem, majd megcsókoltam és aznap estére nem engedtem el.
Igen. Belekezdetem egy ilyenbe is annak ellenére, hogy BnHa-s könyvembe levagyok maradva és időm sincs a legtöbbször, de zavart, hogy nem találok a kedvenc karaktereimmel ONESHOTot. :(
