𝐬𝐞𝐫𝐞𝐧𝐝𝐢𝐩𝐢𝐭𝐲; 𝐧𝐚𝐦𝐦𝐢𝐧!! 𝐲𝐚𝐨𝐢

5.

Izzadtan másztam fel az ablakon, majd az ágyra huppantam. Nagyon félek Namjoontól. Nem normális...

-Jimin, merre jártál? - hallottam az ajtó felől, mire meglepetten pillantottam oda.

-Apa, csak deszkázni voltam. - a háta mögül Soyeon bújt elő. Ördögi vigyor terült el az arcán. Jaj...

-És miért menekültél?

-Nem menekültem. Mitől menekültem volna? - hazudtam a szemébe, majd betakaróztam.

-Szobafogságot kapsz. Sajnálom. - jelentette ki, mire ijedten ugrottam ki az ágyból.

-Miért?! - ordítottam el magamat.

-Mert Taehyunggal találkozgatsz. Tudod hogy ő egy Kim...

-És ha ő egy Kim?! Akkor mi van? Ő a legjobb barátom! - vágtam hozzá a gördeszkámat, ami megrepedt. Apa szája vérzett, de csak szomorúan ment el a szobám közeléből.

-Egy kis senki vagy, Park Jimin. - nevetett fel a húgom, majd hátradobva a haját, elindult a szobájába.

Idegesen téptem meg a hajamat. Szobafogság?! Ki a faszt érdekel amúgy? Ki tudok szökni. Vannak módszereim.

Kiugrottam az ablakon, majd elkezdtem futni vissza a pályára. Tudom hogy ott van Namjoon, de jelenleg nem érdekel.

-Mi van Park, hiányoztam? - mosolygott.

-Ne gondolj hülyeségeket. - vágtam hozzá egy kis kavicsot. - De inkább te mint a szobafogság.

Felnevetett. Ez meg min nevet?

-Csináljunk valamit. Unatkozok. - ült le a betonra. - Hol a deszkád?

-Összetörtem... - vakartam meg a fejemet, mire meglepetten nézett a szemeimbe.

-Inkább meg sem kérdezem hogyan Park. - sóhajtott fel.

-Amúgy sincs hozzá közöd, stréber. - ültem le mellé, de ellökött. - Mi bajod van?

-Nem vagyok stréber Park. - nyomott le az aszfaltra. Nagyon közel hajolt az arcomhoz, így éreztem ahogyan levegőt vesz.

-Hagyj már békén! - próbáltam lelökni magamról, de nem engedte.

-Tudod Park... Nagyon rossz fiú voltál.

-Mert mondjuk nem akarom elrontani a hírnevemet. - forgattam meg a szemeimet.

-Ne forgasd a szemed, mert nagyon megbánod!

-Jaj, miért mit tesz a stréber? Jobban fog tanulni hogy a másiknak fájjon? - gúnyoltam ki.

-Annál fájdalmasabbat. - a kezét a nadrágomra vezette, a szemeim pedig a háromszorosára nyíltak, mikor megmarkolta a tagomat.

-Hé, mit csinálsz?! Engedj már el te eszelős! - hisztiztem, majd elkezdtem rángatni a kezeimet, de lefogta őket. - Mit akarsz tőlem te nem normális?

-Azt hogy megtanuld hogy velem nem szórakozhatsz... - hajolt az arcomhoz, de valaki hozzávágott egy gördeszkát.

Lelöktem magamról a kábult testet, majd a megmentőmre néztem.

-Jeon? - vontam fel a szemöldökömet. - Te meg...?

-Téged akartalak eltalálni Park. - nevetett fel. - Jó, viccen kívül a húgod mesélt a Kim gyerekről, úgyhogy gondoltam megmentem az életed.

-Nem hiszem hogy bármi rosszat tett volna. - forgattam meg a szemeimet. - Na menj haza, késő van már.

-Tudtom szerint szobafogságban vagy. - nézett rám furcsán. - De ne aggódj, nem köplek be. Csak csókold meg Namjoont.

-Minek? - tártam szét a karjaimat.

-Na légyszi. Most úgy sincs magánál.

Nagyot sóhajtva másztam Nam mellé, majd egy puszit nyomtam a szájára.

-Örülsz Jeon? - sóhajtottam fel.

-Igen. Van videó is, és Nam is fent van. - nevetett fel ördögien, mire elfehéredtem. Namjoon hirtelen terített le a földre. Akkor ez csak színjáték volt...?

-Köszönöm a csókot drágám. Ezzel beleegyeztél egy kis szórakozásba...