IOV - Instagram

Történet

|Hanna szemszöge|

Nemrég értem haza a boltból. Nem sok dolgot kellett vennem, de egyet kötelező volt. Tesztet. Terhességi tesztet. Bár Kornéllal megbeszéltük, hogy (egyszer majd) szeretnénk gyereket, de lehet hogy most nem lenne a legjobb, ugyanis nemrég kissé összevesztünk és azóta nem is beszéltünk.

...

Végem van... Pozitív. Tripla pozitív, mert 3 tesztet csináltam a biztonság kedvéért. Apu már tudja. Örült is, nem is. De Kornélnak hogy fogom elmondani? Úgy döntöttem hogy Levit hívom fel elsőként. Nagyon jóba lettünk (de azért senki ne értse félre, csak barátilag, mert fiú-lány barátság márpedig létezik), és ő biztosan tudja hogy Kornél hogy van és hogy viselkedik az utolsó találkozásunk óta. ( Lehet ez  nem érthető, Bocsánat)
Vettem egy mély levegőt, majd tárcsáztam Levit...

Levi szemszöge

Edzésről indultam haza, amikor csörgött a telefonom. Furcsa volt, mert senki nem szokott keresni (népszerűség). Az azonban, hogy Hanna hív, még furcsább volt, mert ő nem szokott, maximum írkálunk. Felvettem.
- Szia! - szóltam bele.
- Szia. Van egy kis baj.
- Mi? - ijedtem meg.
- Nem olyan komoly, vagyis de. A komolyabbnál is komolyabb.
- Mondd már! - türelmetlenkedtem.
- Figyelj, Kornél hogy van vagy... - félbeszakítottam, mert tudtam mire kíváncsi, csak azt nem tudtam, miért érdekli.
- Elvan.
- Ezt hogy értsem?
- Egész nap a szobájában van, nem is igazán beszél velünk. Akkor látjuk, ha enni jön vagy inni, esetleg mosdóba.
- Tehát nem a legjobban?
- Nem igazán.
- Oké, ennek örülök.
- Mi? Miért?
- Figyelj, te vagy a második, aki megtudja, és ne szólj Kornélnak. Meg senkinek.
- Jó, de mondd már, mi van?
- Terhes vagyok. - mondta ki félve.
- Mi a szar? Ez komoly? - meglepődtem. Nagyon.
- Igen, komoly.
- Hát ő... Izé... most mit mondjak?
- Nem kell semmit mondani. Csak az érdekelt hogy Kornéllal mi van. Megpróbálok vele beszélni.
- Jó, ő is örülni fog.
- Remélem.
- Biztosan! Figyelj, én ismerem őt a legjobban, elég jó a kapcsolatunk. Mindig is akart családot, örülni fog... Várj egy kicsit, haza értem, bemegyek a szobámba, aztán beszélhetünk.
- Oké.

...

- Na itt vagyok. - zártam be a szobám ajtaját.
- Kornél?
- Szerintem a szobájába, mert az ajtó zárva volt. Mikor akarod elmondani neki?
- Nem tudom. Amikor biztossá válik.
- Hány tesztet csináltál?
- Hármat. - válaszolt.
- Hármat? Az egészen biztos pozitív. Nincs olyan, hogy nem az! Minél hamarabb mondd el neki! Komolyan. - ekkor váratlan "vendég" érkezett.
- Kivel beszélsz? - kérdezte Kornél.
- Hát őő...
- Hanna? - kérdezte, én pedig bólintottam. Telefonomat a kezemből elvette, én pedig hagytam. Vajon mennyit hallott?
- Szia Hanna, miről van szó? - kérdezte, szobám ajtaját természetesen nyitva hagyta és átment a saját szobájába.

Kornél szemszöge
A szobámban voltam, mint napok óta mindig. Hannával összevesztünk. Ez az első komolyabb összeveszésünk, de valójában egy kis apróságról van szó. Mindegy. Kivételesen nem hallgattam zenét, és a házban uralkodó csend miatt (és mert Levi szobája az enyém mellett van) tökéletesen hallottam hogy valakivel beszél.
-Szerintem a szobájába, mert az ajtó zárva volt. Mikor akarod elmondani neki? - ezt mondta Levi. Rólam van szó. De ki mit akar elmondani?
Kis idő múlva újra beszélt.
- Hány tesztet csináltál? - kérdezte. Ekkor gondoltam valamire. Kimentem a szobámból át a szomszéd szobába.
- Kivel beszélsz? - kérdeztem, pedig 99%-ban biztos voltam, ki van a vonal másik végén.
- Hát őő... - nem akarta elmondani.
- Hanna? - Válaszul csak bólintott. Nem gondolkodtam, elvettem tőle a telefonját.

- Szia Hanna, miről van szó? - kérdeztem, pedig ebben is szinte biztos voltam. Bár a tény eléggé megijesztett.
- Szia. - szólt halkan.
- Figyelj, tudom hogy nem ez a legmegfelelőbb alkalom, de én...
- Ne magyarázd meg, tudom.
- Jó. Szeretlek.
- Én is téged. Illetve mi is. Mi is téged. - ekkor már az nagyon kis százalék esély is eltűnt. Biztosan arról van szó, hogy apa leszek.
- Indulok, oké? - kérdeztem, majd letettem. Nem vártam semmi reakciót. Vele, vagyis velük kell lennem, bármit is mond Hanna.  Levi telefonját azért visszaadtam neki (Levinek), és szóltam, hogy néhány napig valószínűleg nem leszek itthon. Nem esett jól, hogy először Levinek mondja el Hanna a dolgokat, de igaza volt. A vonatot éppen elértem, majd onnan írtam Levinek hogy ne mondja el anyuéknak hogy mi a pontos oka, hogy nem vagyok otthon.
Az út minden eddiginél hosszabb volt. Mintha nem jó vonatra ültem volna fel, vagy a két város távolabb került volna egymástól. Útközben gondolkodtam hogy helyes döntés lenne-e vállalni, de a döntést Hanna fogja meghozni. Egy éve vagyunk együtt, de úgy gondolom hogy mi egymásnak vagyunk. Persze, 1 év után nem biztos, hogy jó döntés ez, pláne hogy még nem is vagyunk igazán felnőttek (korban igen). Majd megbeszéljük Hannával a dolgokat. Rajtam nem fog múlni.